Kettő érmet szereztek a tatai judósok a Zalaegerszegen rendezett országos diákolimpián, ám a jó eredményeknek köszönhetően kellemes gondokkal kell megküzdenie a szakosztály és a TAC vezetésének.




Május utolsó hétvégéjén, Zalaegerszegen rendezték a diák korcsoportos országos diákolimpiát. Betegségek miatt a tervezett öt versenyző helyett csak kettő képviselte Tatát, de mindkét sportoló a dobogóra állhatott. A B-korcsoportban Hufnágel Balázs (Kőkúti iskola) a szokásos súlycsoportja helyett egy kategóriával feljebb, 38 kilóban mérette meg magát. Ott egészen a döntőig menetelt, végül ezüstérmet szerzett. Az A korcsoport 38 kilós kategóriájában Kádár Adrián (lábatlani Arany iskola) három győzelemmel és egy vereséggel bronzérmet szerzett.

„Elégedett vagyok a srácokkal, nagyszerűen szerepeltek. Balázs már nagyon megérdemelte, hogy dobogóra álljon országos versenyen, most nagyszerűen küzdelmek után lett ezüstérmes. Adrián súlycsoportja nagyon kemény, soha nem lehet megjósolni, hogy ki lesz a dobogós, ennek ellenére a mi fiúnk idén minden országos versenyen dobogóra állhatott. Kiváló, nagy akarással rendelkező, tudatos versenyző, szép jövő előtt áll” – dicsérte tanítványait Szeles Viktor edző, aki elmondta, hogy az elmúlt két évben magyar bajnoki, Magyar Kupa, és országos diákolimpiai érmeket, Európa-kupa bronzérmet és masters világbajnoki aranyérmet is nyertek a tatai judókák.

Staudt Béla edző arról beszélt, hogy a legkisebbeknél is rengeteg ügyes gyerek bontogatja szárnyait. „Szülők érdeklődnek, hogy mikortól jöhetnek a gyerekek sportolni hozzánk, mert híre ment a városban, hogy nálunk amellett, hogy sporteredmények is vannak, csapatként is jó közösséget alkotunk. Elsődleges célunk, hogy sportoló embereket neveljünk. Két éve tért vissza Tatára a judo, azóta rohamléptekkel fejlődünk. A 2005-2009-es korosztályban nagyon ügyes gyerekeink vannak, akik közül néhányan már versenyen is megmutatták, hogy mire képesek. Januárban rendezték a megyei diákolimpiát, ahol 23 fővel a második legnagyobb létszámú csapattal vettünk részt, minden versenyzőnk dobogós lett. Azt gondolom, hogy ezek a számok jól mutatják a fejlődésünket” – hangsúlyozta büszkén Staudt Béla.

A jó eredményektől nem lettek elégedettek a tatai judósok, Essősy Ákos szakosztályvezető már a jövőbeli tervekről beszélt. „Szeretnénk tovább fejlődni szakmailag, létszámilag és infrastruktúra terén is.  A létszám folyamatos növekedése kellemes gonddal jár, hiszen kinőttük a jelenlegi termünket. Csaknem hatvan fő tagdíjfizető sportolónk van, a továbbfejlődés lehetőségét egy nagyobb dojo tudná biztosítani.  A jövőbeni fejlődési elképzeléseink összhangban van a város által elvárt, olimpiai sportágat képviselők létszámának növelésével. A teremkapacitás kérdésének megoldásával reálisnak tartom a 100 fős erős bázis megteremtését, egy meghatározó megyei judo iskola kialakulását.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)