A Siklós SE judo szakosztályának kétszeres magyar bajnok lányai töretlen sikerekkel menetelnek előre. Zsúfolt időszakot tud maga mögött a csapat és bár a fiúk és a kisebbek sem szégyenkezhetnek helytállásukért, tény, hogy az eredményeket most a lányok hozzák.




Szász Hanna győztesként, míg Molnár Ajsa ezüstérmesként térhetett haza az áprilisban megrendezett debreceni Magyar Kupáról. Az április utolsó hétvégéjén lezajlott Budapest-kupán ugyancsak a lányok remekeltek: Hanna saját korcsoportjába aranyérmes, serdülő korcsoportban pedig hetedik helyezett lett, míg Ajsa itt is elhozta az ezüstérmet.



Legutóbb, május 14-én Magyarkanizsán jártak judokáink. Aranyérmes lett az U13-as korosztályban Molnár Ajsa (40 kg) és Szász Hanna (44 kg). Az ötödik helyen végzett a 38 kilogrammban Kalmár Etele Farkas, míg a 38 kilogrammos Szász Dávid és a 42 kilogrammos Jovánovics Ákos a hetedik helyet szerezte meg.
Ugyanezen a versenyen az U15-ös korosztályban is aranyéremnek örülhetett Molnár Ajsa és Szász Hanna.

A csapat tagjai voltak még Riegl Mia, Tomkó Barnabás, Vicsik Levente, akik az U10-es korosztályban küzdöttek, mindannyian a hetedik helyen végeztek. Számukra jó tapasztalatszerzés volt ez a nap.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)