Szombaton délelőtt judós csatakiálltás hangjára lehettek figyelmesek a Kanizsa Centrum látogatói, az Interspar bevásárlói. Ugyanis ezen a napon került sorra a Nagykanizsai Torna Egylet 1866 judo szakosztályának rendezésében a hagyományos vasutas csapatbajnokságra.




A két vasutas egyesület a Pécsi VSK és a Nagykanizsai TE 1866 (egykori MÁV-NTE) két-két csapata találkozott ismét, hogy eldöntse kié lesz a 2017. évi bajnoki cím. (Emlékeztetőül: a 2016. évben mindkét csapatnak egy-egy csapatbajnoki címet sikerült szereznie).

A vendégek megérkezése után judós felvonulást tartottak, amelyen végigjárták a bevásárlóközpontot. Üdvözölték sajátos szövegű rigmusokkal a vásárlókat és az érdeklődőket, csalogatva őket az esemény megtekintésére. Így hívták fel a figyelmüket a Kanizsa Centrumban zajló kiemelkedő eseményre.



A versenyt Kiss György a Nagykanizsai TE 1866 elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte a sportversenyeken szerzett jó és rossz tapasztalatok építő erejét, az ép testben ép lélek fontosságát. Azt, hogy veszíteni is és nyerni is emelt fejjel lehet, sőt kell.

A szakosztály részéről Mester Józsefné technikai igazgató, edző emlékeztette a résztvevőket a 2016-ban az olimpiai évében rendezett bajnokság sikerességére. Kívánta, hogy mindkét csapat résztvevői a fair play szellemében tudjanak küzdeni ellenfeleikkel és a versengés végeztével baráti kezet nyújtva, szívében sportbaráti szeretettel, szép emlékekkel térjenek haza.



A versenyt a kisdiák korcsoport kezdte, nyolc gyermek feszült egymásnak. Ezt a párharcot a PVSK csapata nyerte öt győzelemmel 50 segédponttal az NTE 1866 előtt, akik három győzelmet és 21 pontot tudtak összegyűjteni.


A győztes mérkőzéseket vívták
PVSK:
Dani Balázs, Domján Péter, Raffay András, Karlóczy Ákos, Grassy Huba
NTE 1866: Horváth Mátyás, Musztács Izabella, Szeghy Tamás


A diák korosztály versenyét szintén a PVSK csapat nyerte 8:5 arányban (77 – 50 pont) az NTE 1866 előtt.


A győztes mérkőzéseket vívták
PVSK:
Papp István, Grassy Márk, Nagy Bence, Rácz Bálint, Beöthe Mátyás, Kenderesi Péter, Kőszegi Levente, Alpár Tamás
NTE 1866: Kovács Ákos, Lipódi Márton, Szeghy Tamás, Nagy Adrián,Garai Emese

Összesített eredménye a versenynek
Első helyezett: vasutas csapatbajnok 2017. évben a PVSK csapata 13 győzelemmel, 127 ponttal
Második helyezett: NTE 1866 judo szakosztálya 8 győzelemmel, 76 ponttal





„Összegezve az eredményeket, ezen a napon jobb volt az ellenfél csapata. Nagyobb hittel, győzni akarással dolgoztak fent a szőnyegen, főként a nagyobb korosztályban. Több volt a rontott technika, a figyelmetlenség. Ennek okait együtt értékeljük ki a következő edzéseken – kezdte értékelését Mester Józsefné edző. – Dicséret illeti a legkisebbeket, mert bár győzni most nem tudtak, zömében, első alkalommal vettek részt ilyen típusú versenyen, mégsem keseredtek el. Kárpótolta őket az érem, a kupa a kezükben.

Külön köszönet a szülőknek a támogatásért, amellyel a PVSK csapatát meg tudtuk vendégelni, családias együttlétben, beszélgetésekben tölthettük a verseny utáni időt.


A következő alkalom a PVSK szeptemberi pécsi Vasutas-kupa versenyén lesz szeptemberben. Reméljük a tavalyihoz hasonlóan nagyobb sikerrel. Ez a verseny csak a miénk, a mi sikerünk, a miénk, vasutasoké! Továbbra is Hajrá NTE, Hajrá PVSK!”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)