Április 21. és 23. között Tbilisziben rendezték a szumó Európa-bajnokságot, ahol az utóbbi évtized legnépesebb és legerősebb mezőnye gyűlt össze, hogy megmérkőzzenek egymással az Eb-címekért.



Az open kategóriában hazánkat, illetve a Veresi Küzdősport Egyesületet Kerstner Róbert képviselte. Róberttől már az is óriási bravúr volt, hogy judósként, alig több mint fél év alatt beverekedte magát az amúgy nagyon erős válogatott keretbe. Minden versenyén érmes volt, sőt egy igen komoly nemzetközi erőpróbán is a legjobb magyarként végzett. Felkészülése optimális mederben zajlott, sikerült remekül összehangolni a munkát.

„Bizakodva vártuk a viadalt, ahol Robi megmutatta , hogy méltán lett válogatott , s az abszolút kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott. Ez kérem bravúr a javából! – értékelte versenyzője teljesítményét felkészítő edzője, Ilyés Gyula. – Ez már az ötödik olyan sportág, ahonnan világversenyről éremmel tér haza, miközben a hazai nehézsúlyú judo mezőny egyik meghatározó alakja. Szívből gratulálunk és további sok sikert kívánunk!”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)