Az elmúlt hétvégén rendezték Veszprémben az ifjúsági férfi és női országos bajnokságot, ahol a 17. kerületi csapat remekül teljesített. A három korosztályt magában foglaló versenyen több mint háromszázan harcoltak a magyar bajnoki érmekért.




Tóth Benedek (középen) kirobbanó formában van


A Rákosvidéke Hajtós DSE kilenc versenyzővel nevezett a bajnokságra, s hat érmet és egy pontszerző helyezést sikerült elérniük. „Minden versenyzőmnek szívből gratulálok a nagyszerű teljesítményhez, még azok a versenyzők is dicséretet érdemelnek, akiknek nem sikerült érmet szerezni, mert ők is remekül helytálltak” – nyilatkozta a vezetőedző, Hajtós Bertalan. Hat döntős versenyzője is volt az RHDSE csapatának, ebből négy arany- és két ezüstérmet született, valamint egy ötödik helyezést is sikerült bezsebelni. A 90 kilogrammban ráadásul házidöntő alakult ki, amely Bötös rajmond győzelmét hozta.


RHDSE egyéni eredmények
Aranyérmes:
Nerpel Gergely (73 kg), Tóth Benedek (81), Bötös Rajmond (90), Gergácz Enikő (70)
Ezüstérmes: Farkas Bence (42 kg), Graffy Milán (90)
Ötödik helyezett: Köhler Zsuzsanna (44 kg)


A hat éremnek és a pontszerző helyezésnek köszönhetően a Rákosvidéke Hajtós DSE végzett az éremtáblázat élén.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)