jibanner ksi3

„Már jó ideje nem írtam bejegyzést, mondhatni ennek meg is volt az oka. Ugyanis az elmúlt időszak arról szólt, hogy a szakdolgozatomat írtam – a judo mellett –, és készültem az államvizsgára.





Reggel edzés, sietség haza, írás, tervezés, tanulás, majd délután is edzés, és ha maradt energiám még este is tanultam. Persze az edzések között sokszor más dolgom is akadt, vagy közbejött valami váratlan esemény. Aznap, amikor a szakdolgozatom beköttetve hevert az asztalon, és csak arra várt, hogy leadjam a suliban, a következőképp alakult a napom.

Reggelt hét órára mentem a víz alatti hokira. Már elég jól belejöttünk a játékba, néha kicsit el is durvult a helyzet. A győztes gólért játszottunk, szóval az edzés utolsó pár percében voltunk, mikor valaki letérdelte a fülemet. Nem fájt annyira, csak borzasztó hangosan sípolt és annyira elszédültem, hogy attól féltem elájulok.

Szerencsére a medence szélénél voltam és gyorsan kimásztam a partra. Percekig szédültem, nem ájultam el, csak forgott velem a világ. A fülem bedugult, mint mindig a hoki után, és picit fájt is. Edzés után hazamentem, reggeliztem, majd a pszichológus, onnan át suliba, leadtam a szakdolgozatom. Juhéééé! Most már végre kezdhettem volna készülni a záróvizsgámra, de a fülem épp annyira fájt, hogy elvonja a figyelmem a biológiai szennyvíztisztítás rejtelmeiről.

Ezért úgy döntöttem elmegyek a Sportkórházba. A rendelő előtt, amíg vártam, kifolyt vagy „egy liter” víz a fülemből, amitől sokkal jobb lett, nem feszített annyira. Már épp azon gondolkoztam, hogy hazamegyek, mert nincs is semmi baja. De jó, hogy végül megnézettem, mert kiderült, hogy beszakadt a dobhártyám. Kaptam gyógyszert és tíz napig nem érhette víz, ennyi idő, míg összeforr. Szerencsére edzeni lehetett vele, így nem maradt ki a délutáni edzés sem. Ami aznap kimaradt, az a tanulás volt. Azonban másnap már nem maradhatott el, és mivel egy hónapom volt – sikerült a tervek szerint haladnom – készülni, így mindent meg is tudtam tanulni. Persze valami jobban ment, főleg azok a témakörök, amiket szeretek, más meg kevésbé.

Június 13-án volt az államvizsgám. Reggel kilencre kellett bemenni, én a hetedig vizsgázó voltam. Először a szakdolgozatvédés volt, majd húzni kellett két tételt. Az építőmérnök szakmán belül négy szakirány van (geodézia, geotechnika, magasépítés, település) és ebből egyet ki kell választani, amiről az évek során részletesebben tanulunk, de ettől függetlenül mindenki építőmérnök diplomát kap.

Ebből az okból kifolyólag, az egyik tételsor az úgynevezett komplex, ez az összes többi szakirányt lefedi. A komplex tételt négy tanár értékeli, míg a szakirányost egy. Így az öt jegy és a szakdolgozatvédés teszi ki a záróvizsga eredményt. Nos, nekem ez jelesre sikerült. Több mint egy órám volt kidolgozni a tételeket és még jómagam is csodálkoztam, hogy milyen sok mindent tudok az épületkárosodás-vizsgálatról. A mellékelt ábra szerint a tanárok is elégedettek voltam velem. Amúgy, az én szakirányom a település, és a szakdolgozatomban a Nagy Lajos király útja kétszer két sávos bővítését terveztem meg.

Most már építőmérnök lettem, és továbbra is olimpikon Sporthős :) . Az elkövetkező időszakban főleg az utóbbi leszek. Most már nincs más hátra, mint előre, célegyenesben Rio de Janerio. Majd leellenőrzöm mérnöki szemmel, hogyan sikerült az infrastruktúra fejlesztése!”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Rio Klub)


Támogatóink

KSI SE

Szakosztályvezető:
Horváth István Dávid

Honlap:
www.ksijudo.hu
www.ksi.hu





Edzőterem címe:
Budapest XIV., Istvánmezei út 3-5.
(a volt Jégszínház első emeletén)