Az olimpiai kvalifikációs ranglistán második helyezett judós a saját elvárásainak akar megfelelni Rióban. A KSI SE idén két nemzetközi ezüstéremnél járó, 90 kilogrammos kiválóságával készített interjút a Metropol.
– Három versenyen két ezüstéremmel kezdte az évet, pedig tüdőgyulladással zárta az előzőt. Mostanra rendbe jött?
– A decemberi betegségem alatt hét kilót dobtam le, úgy éreztem, meghalok. Másfél hónapig edzeni sem tudtam, volt mit bepótolnom. Nem is voltam tökéletes állapotban a havannai világkupaversenyen, mégis sikerült összehoznom egy ezüstérmet. A párizsi Grand Slam nem sikerült ilyen jól, az első meccsen kikaptam, Düsseldorfban azonban megint dobogóra tudtam állni.
– A világranglistán a negyedik, az olimpiai kvalifikációs listán pedig a második helyen áll. Máshogy készül, hogy nincs kvótakényszer?
– Mostanra terveztük, hogy változtatunk az edzésprogramon: elsősorban a statikus erőmet fejlesztjük a gyorsító, dinamikus erőt adó edzésmunka mellett. A technikai rész kicsit háttérbe kerül. A betegségem miatt elmaradtak, de lassacskán újraindulnak az olyan kiegészítő edzések is, mint a boksz, a birkózás és a torna, illetve a PRS9 légzéstechnikai tréning. Ez utóbbiak játékosabb edzések, van, hogy víz alatti hokival oldjuk a heti feszültséget. Mindig is szerettem az edzőmben, Pánczél Gáborban, hogy kreatív, és ha látja, hogy kicsit letompultunk a sok dzsúdótól, változtat.
– Van olyan ellenfele, akit inkább elkerülne az olimpián?
– Hajaj, rengeteg. A ranglista első huszonkét helyezettje lesz kinn, közülük a legjobb nyolc kiemelt, aki nem küzd egymás ellen az első körben. De a többiek között is van legalább öt-hat nagyon kellemetlen versenyző, akikkel nem kezdenék szívesen. Rengeteget edzőtáborozom, éppen azért, hogy tesztelgessem az ellenfeleket – persze eközben ők is tesztelnek engem. Próbálok a legeldugottabb országokból származó 90 kilósokkal is küzdeni, nehogy meglepetést okozzanak, ha összesorsolnak minket az elején. Négy éve vagyok ebben a súlycsoportban, ismerem a mezőnyt, tudom, ki ellen hogyan kell felállnom, és milyen technikákkal érdemes próbálkoznom.
– A riói lesz az első olimpiája, a londonira – edzői döntés miatt – a kvalifikációt sem próbálhatta meg. Hogy látja, igaza volt a mesterének?
– Azért született ez a döntés, mert attól tartottak az edzőim, hogy ha nem sikerül a kijutás, vagy Londonban kudarc ér, megtörök, kiégek. Én viszont most is úgy látom, hogy ennek nem volt meg a veszélye, érdemes lett volna ott lennem, hogy lássam, milyen egy olimpia, hogy kicsit hozzászokjak a körülményekhez. Az edzői stáb nyilván tudta, mit csinál, de érzem a hiányát annak, hogy nem utazhattam.
– Akkoriban az is felmerült, hogy esetleg abbahagyja a dzsúdót…
– Rossz formában voltam, éppen súlycsoportot váltottam, az egyik kedvenc technikámat kivették az alkalmazhatók sorából, és még Londonba sem mehettem. Annyi minden összejött, hogy úgy voltam vele, elengedem az egészet. Aztán valahogy csak visszarázódtam, amiben a környezetem is segített. Mondogatták, hogy csináljam tovább, hiszen van egy komoly célom: nagyjából tízévesen döntöttem el, hogy ki akarok jutni az olimpiára.
– Beszélget az olimpiáról olyanokkal, akik már átélték?
– Gyakran kapom azon magam, hogy arról faggatom a többieket, milyen volt a hangulat, a rendezés. Próbálom felmérni a helyzetet, hogy ne érjen nagy meglepetés odakinn, semmi se vonja el a figyelmemet, tudjak csak a küzdelemre összpontosítani. Babonás is lettem, annak ellenére, hogy nagyon realista ember vagyok. Mindenre próbálok odafigyelni: a szerencseelefánt nézzen az ajtó felé, fekete macska ne fusson át előttem az úton… a barátnőmtől pedig kaptam egy joker kártyalapot, azóta az mindig nálam van.
– Mekkora hangsúlyt tesz a mentális felkészülésre?
– Ha úgy érzem, szükségem van rá, felkeresem a sportpszichológusomat. Mostantól hetente járok hozzá egészen az olimpiáig, mert hiszem, hogy hozzá tud segíteni a jobb teljesítményhez. Az, hogy a 2015-ös évem nem sikerült annyira jól (négy vk-érem, vb-7. és Eb-5. hely), mint a várakozáson felül eredményes 2014, talán pozitív is. Feltüzelt. Tudok kapaszkodni a korábbi eredményekbe, és mondhatom, hogy ha azt egyszer már megcsináltam, miért ne tudnám megcsinálni újra?
– Milyen eredmény jelentene elégtételt Londonért?
– Az aranyért megyek – egy ilyen versenynek nem is lehet másképp nekiállni –, de egy éremmel már elégedett lennék. Egyébként nem foglalkozom a külső elvárásokkal: magamnak, az edzőmnek, a szüleimnek és a barátnőmnek szeretnék megfelelni. Ha esetleg kiesek, de tudom, hogy mindent megtettem, mindent beleadtam a felkészülésbe, akkor nem fog érdekelni, milyen kritikákat kapok.
– Járt már Rióban. Milyenek a tapasztalatai?
– Azt figyeltem meg magamon, hogy nyugat felé könnyebben viselem az időeltolódást, mint kelet felé. Rióról pozitívak az emlékeim, bár az ország gazdasági állapota meglátszott a városon, és a közbiztonsággal akkor sem voltak teljesen megelégedve. Úgy tudom, ez azóta sem változott jelentősen, és a létesítményekkel kapcsolatban is lehet késésekről hallani, ám szerencsére ezekhez nekem nem kell hozzászólnom. Ha leraknak nyolcszor nyolc méter tatamit, azon én már tudok küzdeni. Az eredményeket tekintve pedig bizakodó vagyok: Rióban ötödik voltam 2013-ban a vb-n, Havannában idén második a Grand Prix-n, Fort Lauderdale-ben pedig junior világbajnok lettem. Arrafelé eddig jó a statisztikám, remélem, tudom majd tartani.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Metropol
Horn Andrea írása
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)
