jibanner ksi3

Bár az elmúlt hétvégén nem volt felnőtt verseny a mieink számára, az elmúlt egy esztendős időszak kiemelkedő eredményei után Tóth Krisztián átvette a vezetést a világranglistán, a 90 kilogrammosok között! Amióta ilyen rangsort készít a Nemzetközi Judo Szövetség, harmadszor áll az élen magyar judós.



Tóth Krisztián az elmúlt egy esztendőben remekelt, sorozatát a montpellieri Európa-bajnokságon egy bronzzal kezdte, majd a budapesti Grand Prix-n ezüsttel folytatta, majd a mongol GP-n is második lett.

A nagy dobást a cseljabinszki világbajnokságra tartogatta, ahol a sportág egyik szupersztárjával, az olimpiai aranyérmes, háromszoros világbajnok Iliasz Iliadisszel döntőzhetett. Három héttel később junior-világbajnok lett (ez ugyan nem számít bele a felnőtt világranglistába), majd megnyerte a Grand Slam-tornát Abu-Dzabiban. 2015-ben két GP-érme van, egy bronz Tbilisziből és egy arany Zágrábból – a felsorolt eredmények alapján első helyen áll az olimpiai kvalifikációs rangsorban (már riói résztvevőnek tekinthető), s immár a világranglista első helyét is átvette a grúz Lipartelianitól.



A Nemzetközi Judo Szövetség Marius Vizer elnökké választása után, 2007-ben vezette be a világranglistát, amelyet a 100 kilósoknál még abban az évben az Európa-bajnok, vb-bronzérmes, s a párizsi szupertornán aranyérmes Hadfi Dániel vezetett. Később egyszer sikerült hasonló magasságokig jutni, Mészáros Anett 2010-ben volt első a 70 kilogrammosoknál, miután Európa-bajnoki címe mellé Grand Slam-győzelmet és vb-ezüstöt gyűjtött. Most pedig a huszonegy esztendős Tóth Krisztiánról beszél a judós világ! A KSI SE fiatalja ugyan sérülése miatt nem indul a budapesti Judo Grand Prix-n, de az érdeklődők találkozhatnak majd vele a Papp László Budapest Sportarénában.

A legfrissebb világranglistán jól állnak a mieink, Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya) a harmadik, Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE) az ötödik, Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Karakas Hedvig (57 kg, Honvéd-Kipex) és Joó Abigél (78 kg, KSI SE) a 11., Krizsán Szabolcs (81 kg, Honvéd-Kipex) pedig a 14. helyet foglalja el súlycsoportjában. A teljes lista: KLIKK IDE!




 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Gombkötő Roland)



Támogatóink

KSI SE

Szakosztályvezető:
Horváth István Dávid

Honlap:
www.ksijudo.hu
www.ksi.hu





Edzőterem címe:
Budapest XIV., Istvánmezei út 3-5.
(a volt Jégszínház első emeletén)