Ahogy mondani szokták, „alulról szerveződő” együttműködési szerződést írt alá a KSI SE és a Veresi KE. Ennek értelmében a veresegyházi klub legtehetségesebb, s a versenysport felé orientálódó judokái a fővárosi klubban folytathatják pályafutásukat.


Judokák a veresi edzőteremben megrendezett egyesületi ünnepségen


„Veresen szerencsére sokan judózunk, s most már eljutottunk oda, hogy akadnak, akik kinövik az egyesület lehetőségeit. Őket szerettem volna megfelelő módon továbbadni egy olyan klubba, amely minőségi edzőpartnereket, s több versenyzési lehetőséget tud biztosítani számukra, ezzel az ötletemmel kerestem meg a KSI SE vezetőedzőjét, Pánczél Gábort – tájékoztatta a Judoinfo olvaóit Ilyés Gyula, a Veresi Küzdősport Egyesület vezetője.

– A hangsúly a továbbadáson van, vagyis az együttműködés nem üzleti alapú, nem a versenyzők eladásáról szól, szeretnénk túlmutatni ezen. Én magam honvédos voltam, de a KSI-vel régóta nagyon jó a viszonyom, s az ott folyó szakmai munka is nagyon szimpatikus volt számomra.”

Ilyés Gyula hozzátette: már meg is van az első arra érdemes, máris sokat bizonyított judósa, aki hamarosan a KSI SE csapatánál folytatja az edzéseit.

„Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a konstrukció a szülők számára is plusz áldozatokat jelent, de ez a megoldás teheti lehetővé, hogy a gyerekek hosszabb távon kiteljesedhessenek.” – véli Ilyés Gyula.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2013
Gombkötő Roland)