Jó hírrel indíthatta a 2020/2021-es tanévet a Samurai Judo Club. Az egyesület évek óta húzódó teremgondja augusztusra végre megoldódott, judósai igényes, kulturált, teljesen felszerelt központba költözhettek.




Önszerveződő módon létrehozták a Bikás Budo Akadémiát, amelyben régi sportbarátaikkal közösen tartanak judo, kempo és aikido edzéseket gyerekeknek és felnőtteknek a hét minden napján, kora reggel, valamint délutántól késő estig.




Sikerült megállapodniuk Újbuda önkormányzatával a Bikás Parkban található – nemrég teljesen felújított – Újbuda Sportcentrum (cím: Budapest XI., Bártfai utca 52/b.) hosszú távú bérlésével kapcsolatban. Fixre tatamizták a gyönyörű, körpanorámás, teli ablakos, teraszos emeleti nagytermet (százhúsz négyzetméteres összefüggő dojo) és az alsó szinten lévő hatvanhat négyzetméteres kistermet is használhatják a tanfolyamos edzésekre.




Egyesületi kedvezménnyel használhatják az egész komplexumot, a konditermet, szaunát, öltözőket, mosdókat, zuhanyzókat, pihenő- és váróhelyiségeket. A hely értékét tovább növeli, hogy a Bikás park szabadtéri sportpályái (kosár, foci, futás, szabadtéri kondieszközök) az év minden napján ingyenesen használhatóak. Az új edzőközpont rendkívül jól megközelíthető mind tömegközlekedéssel (M4-es metro, busz, villamos), mind autóval (a parkolás ingyenes és bőven van parkolóhely).




„A pandémiás időszak megpróbáltatásai között végre egy pozitívum – értékelte a helyzetet Havasi Viktor, a Samurai Judo Club elnöke és vezetőedzője. – Bár a versenyzőinkkel a járványügyi helyzetnek megfelelő módokon tavasz óta folyamatosan edzettünk, kültéri és erőnléti edzéseket végeztünk, az állandó judoterem körüli kérdés már nagyon nyomasztott minket. A héten beköltözhettünk és elkezdhettük a tanfolyamos edzéseket is, a hét minden napján szeretettel várunk mindenkit, öt korosztályban, ovis, iskolás, ifjúsági, junior és felnőtt, kezdőket, haladókat és versenyzőket egyaránt. Természetesen betartjuk az aktuális járványügyi szabályokat és ajánlásokat, állandóan szellőztetünk, fertőtlenítünk mindent, a dojón kívül szigorú maszkhasználat van érvényben.”




Havasi Viktortól azt is megtudtuk, hogy a Bikás Dojo mellett az Iskola Judo-programban szereplő Köbölkúti Dojo (Ádám Jenő Általános Iskola, Budapest XI., Köbölkút utca 27.) helyszíne természetesem továbbra is működik, keddi és csütörtöki edzésnapokon itt is indítottak kezdő és haladó csoportokat, valamint lehetőség van az iskolai testnevelés óra keretében a judo alapjainak elsajátítására is. A két dojó összes edzése a havi tagdíj befizetésével szabadon látogatható, az edzéscsoportok átjárhatóak, sőt, a konditeremre vonatkozó kedvezmény minden Samurai JC-s tagnak és hozzátartozójának jár.




„Mivel mi a gyerekeket, a fiatalokat és a szülőket is minél több sportolással töltött időre szeretnénk buzdítani, ezért a tagjainknak továbbra is nyitottá tettük az edzéseinket és a konditermet, hogy mindenkinek minél több lehetősége legyen judózni, mozogni. Úgy érezzük, hogy végre kulturált és minden igényt kielégítő otthonra leltünk, reméljük, hogy immár véglegesen. Köszönet érte a Magyar Judo Szövetségnek, Újbuda önkormányzatának és az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft-nek! Hajrá Samurai!” – mondta végezetül Havasi Viktor.

Az edzésidőpontokról és csoportbeosztásokról az egyesület honlapján és Facebook-odalán az edzés időpontok/ edzésleírások fülek megnyitásával minden fontos információ megtalálható.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Forrás: Samurai Judo Club)