Mórahalom újabb jelentős városi rangú sportlétesítménnyel gyarapszik, ugyanis judoközpont épül a településen. Ez jelentős lépés az ifjúsági judoképzés országos szintre való emeléséhez. Az ünnepélyes alapkőletételt november 30-án tartják – ezen a napon Mórahalom ad otthont a diák C-korcsoportos országos bajnokságnak.




A mórahalmi önkormányzat a Magyar Judo Szövetséggel közös célt fogalmazott meg, amikor nemcsak helyi, térségi igényeket kiszolgáló, de nemzetközi színtéren is jelentős csarnok építését határozta el. Tette ezt a sportág iránt megmutatkozó érdeklődés, valamint a Mórahalmi Judo Egyesület által eddig elért kiváló versenyeredmények elismerése kapcsán.

A Mórahalmi Judo Egyesület jelenleg négy csoportban hetvenkét fővel tartja edzéseit az óvodás korú gyermekektől a felnőtt korosztályig. A létesítmény fő rendeltetése szerint tornacsarnok, amely alapvetően sportolási, edzési tevékenységet szolgál. Az 555 négyzetméteres épület földszintes kialakítású, benne 260 négyzetméternyi, tatamival borított küzdőtér kap helyet a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel és konditeremmel.

A beruházás teljes összköltsége: 225 709 252 forint, amelyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Judo Szövetség 196 000 000 forint támogatást biztosított, az önkormányzat pedig további csaknem harmincmillió forintot vállalt.

A kivitelezési munkálatok november 18-án megkezdődtek, a munkálatok várható befejezése 2020 augusztusa.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Szegedma
Róth Balázs írása
Fotó: Délmagyarország)