A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) kétnapos szemináriumot tartott az elmúlt hétvégén Budapesten, a World Judo Tour szervezőinek részvételével. Az idei World Judo Tour négy világbajnokságot, egy World Masters-t, öt Grand Slamet és tizenegy Grand Prix-t, összesen huszonegy eseményt foglal magába.



A versenyek szervezői mind megjelentek Budapesten, hogy megosszák egymással tudásukat és tapasztalataikat a februárban startoló 2015-ös szezonkezdet előtt. Vladimir Barta, az IFJ sportigazgatója köszönetét fejezte ki a találkozó résztvevőinek, és megjegyezte, hogy hajdanán kétévente került megrendezésre egy-egy verseny, az idei huszonegyhez képest.

 



 

Kiss Larisa, az elnöki hivatal igazgatónője közös célról, közös küldetésről beszélt, amely nem más, mint a judo további fejlesztése. Egy sikeres londoni olimpia után, egy még sikeresebb riói olimpia következhet. Vlad Marinescu, az IJF TV és marketing tanácsadója pedig kiemelte, hogy a Nemzetközi Judo Szövetség a digitális média területén már a Top5-ben foglal helyet. Több mint ötszázhúszezer Facebook rajongóval, csaknem nyolcmillió videó megtekintéssel a Youtube-on, huszonötezer Twitter és tizenötezret meghaladó Instagram követővel rendelkezik. 


Június 20-án Budapest ad otthont a World Judo Tour egyik Grand Prix versenyének, ahol minden súlycsoportban négy hazai versenyző léphet tatamira.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Forrás: IJF
)