A Nemzetközi Judo Szövetség nyilatkozatban jelezte: a jövőben szigorúan odafigyel majd arra, hogy a sportágban ne fordulhassanak elő előre megbeszélt eredmények az egyes mérkőzéseken. Az IJF súlyos szankciókat is kilátásba helyezett, az egyre élesedő olimpiai kvalifikációs küzdelemben ennek nagy jelentősége lehet.



A sportágban néha előfordul, hogy furcsa eredményt hoz egy-egy összecsapás. A Judocrazy.com nevű internetes oldal szerint gyanúra adott okot a cseljabinszki világbajnokság két mérkőzése is, az egyik a 66 kilogrammos negyeddöntő volt, amelyet két orosz versenyző, Mihail Puljajev és Kamal Kan-Magomedov „vívott” egymással. Kamal Kan-Magomedovot végül négy intéssel leléptették.

Az IJF legújabb szabályzata (ezt 2014. december 23-án közölte az IJF honlapja) szerint, ha felvetődik annak a gyanúja, hogy egy mérkőzést előre lefixáltak, úgy a szövetség fegyelmi eljárást kezdeményez.




A Judocrazy.com szerint furcsa volt a 90 kilogrammos bronzcsata is, amely ugyancsak két orosz versenyző között zajlott volna. Kirill Gyenyiszov sérülésre hivatkozva nem állt ki Kirill Vaproszov ellen, lemondva így a világbajnoki éremről. Persze sérülés előfordul a küzdősportokban – így a judóban is –, a honlap szerint a történet pikantériáját az adja, hogy Gyenyiszov két nappal később már tatamira lépett a német csapatbajnokságban.



Az IJF új szabályzata azt mondja, hogy ha egy küzdelem egyik résztvevője betegség vagy sérülés miatt nem áll ki a soron következő mérkőzésére, akkor azt az IJF orvosi biztosától kapott igazolással köteles igazolni. Az IJF azon túl, hogy a jövőben az általa szabálytalannak nyilvánított esetben megsemmisíti a mérkőzés eredményét, szigorú szankciókkal sújtja a visszaélésben résztvevőket.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Forrás: IJF)