A Sárga tenger partján, a dél-koreai Incshonban rendezték meg az Ázsiai Játékokat, amelynek judotornájáról – másik két „honfitársával” együtt – hazaküldték a 73 kilogrammos világranglista első helyén álló, világbajnoki bronzérmes Victor Scvortovot. Valósággal sokkolta az Egyesült Arab Emirátusok küldöttségét, amikor megtudták, hogy egyetlen judósuk sem léphet tatamira Incshonban.



Az ok meglehetősen prózai: mindhárom judósukat külföldről „igazolták”, Svortov – akárcsak Marchitan és Remarenco – Moldovából érkezett a jobb sors reményében az Emirátusokba, ahol már két esztendeje szállítják a sosem látott judós sikereket. Különösen Scvortovnak megy jól a judo, a 73 kilogrammban már a világranglista első helyére küzdötte fel magát.

A sors fintora, hogy Scvortov néhány napja remekül szerepelt a világbajnokságon, ahol a dobogó harmadik fokára léphetett fel, sőt, tavaly az Ázsia-bajnokságon is tatamira lépett, Bangkokban ötödik lett. Csakhogy az Ázsiai Játékokat az Ázsiai Olimpiai Bizottság rendezi meg, amelynek szabályai között szerepel, hogy az állampolgárságot változtató sportoló három évig nem indulhat az ÁOB rendezvényein, Scvortov pedig 2012-ben kapta meg új útlevelét. A döntést ráadásul a sorsolás után közölték a küldöttséggel, vagyis a világelső kénytelen volt hazautazni.

A történteknek furcsa megvilágítást ad, hogy a 81 kilogrammos döntőben az a Nassif Elias volt az egyik résztvevő, aki 2013-ban még brazil színekben vett részt a riói világbajnokságon...


Ázsiai Játékok, Incshon

FÉRFIAK

60 KG
1. Jeldosz Szmetov (kazah)
2. Boldbaatar Ganbat (mongol)
3. Sisime Toru (japán)
3. Kim Von Dzsin (dél-koreai)
5. Sarafuddin Lutfillajev (üzbég)
5. Ming Jen-caj (tajvani)
7. Kin Ting-ju (hongkongi)
7. Damien Ziade (libanoni)

66 KG
1. Davaadorj Tumurkhuleg (mongol)
2. Takadzso Tomofumi (japán)
3. Azamat Mukanov (kazah)
3. Mirzahid Farmonov (üzbég)
5. Raszul Abdusaripov (tadzsik)
5. Csia Hung-csien (tajvani)
7. Hjon Szong Csol (észak-koreai)
7. Ma Tuan-pin (kínai)

73 KG
1. Akimoto Hirojuki (japán)
2. Odbayar Ganbaatar (mongol)
3. Bang Guj Man (dél-koreai)
3. Hong Kuk Hjon (észak-koreai)
5. Navruz Dzsurakobilov (üzbég)
5. Dasztan Ikibajev (kazah)
7. Huang Csun-ta (tajvani)
7. Zejad Mater (jemeni)

81 KG
1. Kim Dzse Bum (dél-koreai)
2. Nassif Elias (libanoni)
3. Nagasima Keita (japán)
3. Dagvasuren Nyamsuren (mongol)
5. Jahio Imamov (üzbég)
5. Aziz Kalkamanulij (kazah)
7. Amir Gaszemi Nedzsad (iráni)
7. Pak Hong Vi (észak-koreai)

90 KG
1. Josida Juja (japán)
2. Dilsod Csorijev (üzbég)
3. Gvak Dong Han (dél-koreai)
3. Otgonbaatar Lkhagvasuren (mongol)
5. Mohamed Dzsamali (iráni)
5. Komronsoh Uszto Usztopirijon (tadzsik)
7. Timur Bolat (kazah)
7. Cseng Hszün-csao (kínai)

100 KG
1. Tuvshinbayar Naidan (mongol)
2. Makszim Rakov (kazah)
3. Cso Gu Ham (dél-koreai)
3. Ramziddin Szajidov (üzbég)
5. Dzsavad Mahdzsub (iráni)
5. Sah Husszain (pakisztáni)
7. Bolot Toktogonov (kirgiz)
7. Nuralij Jalkapov (türkmén)

+100 KG
1. Odzsitani Takesi (japán)
2. Duurenbayar Ulziibayar (mongol)
3. Kim Szung Min (dél-koreai)
3. Abdullo Tangrijev (üzbég)
5. Muhamadmurod Abdurahmonov (tadzsik)
5. Jurij Krakoveckij (kirgiz)
7. Liu Csian (kínai)
7. Jerzsan Sinkejev (kazah)


NŐK

48 KG
1. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
2. Jamagisi Emi (japán)
3. Dzsong Bo Kjong (dél-koreai)
3. Kim Szol Mi (észak-koreai)
5. Ajgul Bajkuleva (kazah)
5. Vu Su-gen (kínai)
7. Susila De Likmabam (indiai)
7. Ngoc Tu Van (vietnami)

52 KG
1. Nakamura Miszato (japán)
2. Gulbadam Babamuratova (türkmén)
3. Lenarija Mingazova (kazah)
3. Dzsung Eun Dzsung (dél-koreai)
5. Ma Jing-nan (kínai)
5. Kalpana Devi Thoudam (indiai)
7. Tsolmon Adiyasambuu (mongol)
7. Lien Pej-csü (tajvani)

57 KG
1. Jamamoto Anzu (japán)
2. Kim Dzsan Di (dél-koreai)
3. Sumiya Dorjsuren (mongol)
3. Ri Hjo Szun (észak-koreai)
5. Lien Csen-ling (tajvani)
5. Zuhra Madrajmova (türkmén)
7. Om Pongchaliew (thaiföldi)
7. Csou Jing (kínai)

63 KG
1. Dzsung Da Vun (dél-koreai)
2. Jang Csün-hszia (kínai)
3. Abe Kana (japán)
3. Marian Urdabajeva (kazah)
5. Mungunchimeg Baldorj (mongol)
5. Kim Szu Gjong (észak-koreai)
7. Csang Ja-jau (tajvani)
7. Kiyomi Watanabe (Fülöp-szigeteki)

70 KG
1. Kim Szong Jon (dél-koreai)
2. Arai Csizuru (japán)
3. Csen Fej (kínai)
3. Tsend-Ayush Naranjargal (mongol)
5. Sarra Mzougi (észak-koreai)
5. Gulnoza Matnyijazova (üzbég)
7. Ajzsanil Kadirbekova (kirgiz)
7. Dinara Kudarova (kazah)

78 KG
1. Dzsong Gjong Mi (dél-koreai)
2. Szol Kjong (észak-koreai)
3. Umeki Mami (japán)
3. Csang Cse-huj (kínai)
5. Munkhtuya Battulga (mongol)
5. Vang Szu-csu (tajvani)
7. Albina Amangeldijeva (kazah)

+78 KG
1. Ma Szi-szi (kínai)
2. Inamori Nami (japán)
3. Kim Eun Kjung (dél-koreai)
3. Thonthan Satjadet (thaiföldi)
5. Javzmaa Odkhuu (mongol)
5. Nagira Szarbaseva (kirgiz)
7. Rajwinder Kaur (indiai)
7. Zarina Rajfova (kazah)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2014
Forrás: 100judo.com
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)