Szombaton és vasárnap Pozsonyban csaknem háromszáz cselgáncsozó részvételével Európa-kupát rendeznek, a viadalon ott lesz a teljes szlovák élmezőny, köztük a vb-résztvevő Milan Randl is.




„Nem könnyű bekerülni a tíz fordulóból álló Európa-kupa sorozat állomásai közé – hangsúlyozta Ján Krisanda, a szlovák sportági szövetség elnöke. – Tavaly rendeztük meg először ezt a rangos viadalt, és a nemzetközi szövetség annyira elégedett volt velünk, hogy felkínálta, rendezzük meg 2015-ben az U23-as Eb-t. Nagyon szeretnénk, ha ez megvalósulna, de meglátjuk, hogyan áll a dologhoz az oktatásügyi minisztérium. A mostani Európa-kupa költségvetése százötvenezer euró, de az államtól csak tízezer euró támogatást kaptunk…”

A szlovák cselgáncsozók szerencséje, hogy egy mecénásnak köszönhetően a szövetség jó anyagi helyzetben van, ezért még életjáradékot is tud biztosítani az olimpián, vb-n, Eb-n jó eredményt elért versenyzőknek.



Rastislav Mezovsky, a válogatott edzője beszámolt róla, hogy csak Milan Randl versenyeztetése ebben az évben harmincezer euróba került. „Mino sajnos már az első körben kiesett a világbajnokságon egy hiba után, pedig vezetett. Mindemellett ő az egyetlen versenyzőnk, akinek reális esélye van, hogy kivívja a riói olimpiai részvételt, ezért nagyon fontos, hogy ne hagyja ki a kvalifikációs viadalokat. Egy héttel a pozsonyi Európa-kupa után Zágrábban lesz Grand Prix-verseny, amely szintén beleszámít az ötkarikás kvalifikációba, de Mino így is azt tervezi, hogy elindul Pozsonyban is” – mondta Mezovsky.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2014
Forrás: Új Szó
Fotó: EJU)