Rövid interjút közölt az IJF az open-világbajnoki címvédő japán Aszahina Szarával. Az öt kérdésből és öt válaszból álló mini interjú egy új sorozat második epizódja, az IJF a bakui világbajnokság rajtjáig mind a tizennégy aktuális világbajnokot meg fogja szólaltatni – az interjúkat a Judoinfo magyar nyelven juttatja el olvasóihoz.




– Mit gondolsz, az open-világbajnokság aranyérmeseként meg tudod nyerni a 2018-as vébét is?
– Azt hiszem, elég erős vagyok hozzá – válaszolt Aszahina Szara, aki a tavalyi budapesti világbajnokságon egyéniben ezüst-, csapatban aranyérmes lett, majd Marokkóban megnyerte az open vb-t, így ebben az évben a világbajnokot illető piros hátszámot viselheti. – Nyernem kell majd, hiszen én vagyok a bajnok, a piros hátszámom egyszer sem érhet földet.

– Ki lehet a legkomolyabb ellenfeled?
– Ju Szong. Elveszítettem ellene a döntőt a Budapesten, szóval vissza akarok vágni a kitűnő kínai judósnak.

– Melyik ország lehet a legnagyobb riválisa Japánnak a bakui csapatverseny során?
– Dél-Korea és Brazília, mert nagyon képzett versenyzői vannak, akik tudatosan készülnek ellenünk. Emellett úgy érzem, a japán csapat még jobban fel tud majd készülni Bakura, ahol még jobb teljesítményt láthatnak majd tőlünk.

– Mi a judo legnagyobb értéke számodra?
– A barátság. A judo egy globális nemzetközi sport. A világ minden tájáról találhatunk barátokat az IJF World Judo Tour során. Ez a legértékesebb dolog számomra a judóban.

– Mit várhatnak tőled a szurkolók ebben az évben?
– A győzelem iránti elszántságomat. Minden meccsen megpróbálom legyőzni a határaimat.

 




 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: IJF
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)