Az Európai Judo Szövetség sorozatában egy-egy nagy bajnok életútját mutatja be az olvasók számára. A cseh Lukas Krpalek és a szlovén Tina Trstenjak után, ezúttal Majlinda Kelmendivel ismerkedhetünk meg.




A teljes cikk az EJU honlapján: KLIKK IDE!


Majlinda Kelmendi 1991. május 9-én Peja városában született, amely egykor Szerbia része volt. Koszovó 2008-ban vívta ki a függetlenségét, s bár a Koszovói Olimpiai Bizottság már 1992-ben megalakult, a NOB csak 2014-től ismeri el.




Kislányként csendes, mindig boldog gyermek volt, iskola után sok időt töltött otthon édesanyjával, időnként az utcán játszott a barátaival. Ahogy visszaemlékszik családja sosem volt tehetős, mégis szép életet éltek. A judóval nyolc évesen ismerkedett meg, amikor nővére magával vitte egy edzésre. Az első két hónapban mindig valakitől kölcsönkapta a felszerelését, mígnem egy szarajevói út során megkapta első, saját judós kabátját és övét.

2006-ban újra Szarajevóban járt, s megszerezte első nemzetközi érmét, akkor még albán színekben. A következő három év nem volt zökkenőmentes, ha az európai dobogón akart tündökölni, akkor azt csak az albán zászló alatt tehette, míg a világversenyeken IJF-es hátszámot kellett viselnie.




2009-ben újra felhívta magára a figyelmet, Örményországban megnyerte első junior Európa-bajnokságát Albániát képviselvén, majd szűk egy hónappal később junior világbajnok lett Párizsban. A 2010-es esztendőben megvédte junior Eb-címét, és a felnőttek között is letette névjegyét, a tuniszi Grand Prix-viadalon felállhatott a dobogó legfelső fokára. 2011-ben már az elit judósok közé sorolták, miután sorra nyerte meg a Continental Open-tornákát és az IJF World Tour állomásain is szépen gyűltek az érmei. A következő évben újabb Eb-cím került a tarsolyba, a juniorok után, az U23-asok között is diadalmaskodott.




A londoni olimpia nem sikerült számára, a mauritiusi Christianne Legentil legyőzte őt, s mindenki nagy meglepetésére kiesett a versenyből. Kellett számára némi idő, hogy feldolgozza a kudarcot.

2013-ban, a riói világbajnokságon aratott győzelme után azonban már a koszovói himnuszt hallgathatta a dobogó tetején. A lenyűgöző történet pedig tovább folytatódott, 2014-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy Koszovó független országként vehet részt a 2016-os riói olimpián.

A 2015-ös év nem indult túl jól számára, a mittersilli edzőtáborban megsérült, műteni is kellett, így hosszabb kihagyás várt rá. A felépülése után legtöbb idejét az judoteremben töltötte, napi kétszer két óra judoedzés a csapattal, felvezetve azokat két és fél-három órás fizikoterapeutás gyakorlatokkal. Mindhiába, újra előjöttek a fájdalmak, olyannyira, hogy aludni sem tudott már. Az MRI-vizsgálat többszörös porckorongsérvet mutatott ki, egy újabb hosszabb pihenő következett számára.




2016. augusztus 7-én Rio de Janeiróban eljött az a nap, amelyre olyannyira várt. A svájci Evelyne Tschopp legyőzése után, ismét szembe találkozott a mauritiusi Christianne Legentillel, azonban most esélyt sem adott az afrikai versenyzőnek. A japán Miszato Nakamura legyőzésével pedig már az is biztossá vált, hogy Koszovó érmet szerez a riói olimpián. A döntőben az olasz Odette Giuffrida elleni küzdelemben szerezte meg önmaga és országa első olimpiai aranyérmét. Hazaérkezésekor hatalmas tömeg várta, a buszon az ő fotója díszelgett, s egész Koszovó az ő nevét skandálta.

S, hogy mi lehet a következő lépés? „Annak ellenére, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnok vagyok, még vissza szeretnék menni a tatamira, és megnyerni mindent újra, elölről” – vallja a koszovói világklasszis.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: EJU
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)