Az Európai Judo Szövetség új sorozatában egy-egy nagy bajnok életútját mutatja be az olvasók számára. Elsőként a riói olimpia 100 kilogrammos bajnokára, a cseh Lukas Krpalekre esett a választás.




A teljes cikk az EJU honlapján: KLIKK IDE!


A Cseh Köztársaság első judós olimpiai aranyérmese 1990. november 15-én született Jihlavában, s már öt évesen korcsolyázni tanult, a jégkorong pedig igen hamar szenvedélyévé vált. Lukas igazi energiabomba volt, a jégkorong kevésnek bizonyult számára, így bátyjával Michallal a helyi karate klub edzéseit kezdték látogatni. Néhány hónap múlva a karatét judóra váltotta a testvérpár, még úgy is, hogy hatvan kilométert kellett utazniuk a judoteremig.

Sokáig párhuzamosan futottak a jégkorong és a judo edzések, tizenöt éves korában, némi szülői ráhatásra – a családi költségvetés két sportágat nem bírt el, ráadásul a jégkorong jelentősen drágább volt – a judo mellett tette le a voksát. A döntésben komoly szerepet játszott Michal 2005-ös ifjúsági Eb-bronzérme, amely arra ösztönözte a kisebbik Krpaleket, hogy komoly sikereket lehet elérni ebben a sportágban is.



Bár szülei ellenezték, tizenhat évesen Prágába költözött, hogy az egyik központi teremben edzhessen, sőt alig egy évvel később már fizetést is kapott, mint profi sportoló. Első figyelemre méltó sikerét a bukaresti Világkupa-győzelemmel aratta a felnőttek között, 2009-ben.

A 2015-ös évben számos megpróbáltatáson ment keresztül, többször is sérüléssel bajlódott, de a legfájóbb legjobb barátjának, edzőtársának, Alexander Jureckának az elvesztése volt.

A ma huszonhat éves judós már két olimpián is részt vett, 2012-ben Londonban a hetedik helyig jutott, idén augusztusban, komoly skalpokat begyűjtve felért a csúcsra, s a Carioca 2 Arénában az ő nevét skandálta a közönség.



Hazatérésekor ezrek várták az olimpiai aranyérmes cseh hőst, aki feleségével, kisfiával, kutyájával és macskájával él nagy boldogságban, szabadidejét szívesen tölti a természetben, s ha van mód rá, horgászik.

A 100 kilogrammban olimpiai, világ- és Európa-bajnok Lukas Krpalek új kihívásokat keres, nagy valószínűséggel fellép a nehézsúlyúak közé, ahol a már-már verhetetlen Teddy Riner nagy riválisa lehet.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: EJU)