A Koreai NDK kapta meg a jövő évi junior-világbajnokság rendezési jogát. Az elszigetelt ország ritkán ad otthont világversenynek. A nemzetközi szövetség döntésének a célja a hídverés volt.





Történelmi döntésre szánta el magát a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF), amikor Koreai NDK-nak adta a jövő évi junior-világbajnokság rendezési jogát. Marius Vizer elnök közölte: a sportág egyik célja az, hogy hidat verjen nemzetek és kultúrák közé.

„Ezzel a történelmi eseménnyel kétezer-tizenhétben új korszak kezdődik Phenjanban a nemzetközi kapcsolatok minden szintjén” – hangsúlyozta az IJF első embere.

Az elszigetelt ország elvétve ad otthont nemzetközi sporteseménynek. Először 1979-ben nyíltak meg Észak-Korea határai a sportolók előtt, amikor asztalitenisz-világbajnokságot rendeztek Phenjanban. Arra jó érzéssel gondolhatunk vissza, hiszen a Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor, Kreisz Tibor, Takács János összetételű férficsapat aranyérmet nyert, Jónyer és Klampár párosban pedig a dobogó második fokára állhatott fel.

Öt évvel később szintén az asztaliteniszezők élvezhették a főváros vendégszeretetét, az 1984-es Los Angeles-i olimpia ellenversenyének az asztalitenisz-viadalát rendezték ott. A következő jelentős sporteseményre tizenöt évet kellett várni, 1999-ben az U18-as jégkorong Ázsia-bajnokság helyszíne volt a Koreai NDK.

Aztán újabb tizennyolc év szünet után eljutottunk a jövő évi junior cselgáncs-világbajnokságig. Afelől nincs kétségünk, hogy a Kim Dzsong Un által irányított diktatúra minden igényt kielégítő rendezéssel rukkol elő, hiszen a kirakatra mindig is kínosan ügyeltek az országban. Amit meg szeretnének mutatni a külföldieknek, abban nem lesz hiba, a delegációkra pedig minden bizonnyal hímes tojásként vigyáznak. A vendéglátók által előírt, a szokottnál jóval szigorúbb szabályokat azért minden résztvevőnek illik betartania.

A helyszínen dolgozó – vagy az eseményeket az Interneten nyomon követni vágyó – újságíróknak azonban jóval nehezebb dolguk lesz, azt egyelőre nehezen tudjuk elképzelni, hogy cenzúrázatlanul, élőben, HD-minőségben közvetítik a tatamik történéseit, arról nem is beszélve, hogy internetkapcsolat hiányában a kinti stáb milyen módon juttatja el az információkat a nagyközönséghez.

De hátha valóban új korszak kezdődik…


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Utanpotlassport.hu)