A 2012-es londoni olimpia 90 kilogrammos bronzérmese, Nisijama Maszasi befejezte versenyzői pályafutását. A harminc éves japán judós az olimpiai dobogós helyezése óta számos sérüléssel küzdött.





Nisijama Londonban Iliasz Iliadissz mellett felállhatott a dobogó legalsó fokára, utána azonban kevésbé sikeresen utat járt be, mint görög riválisa. A 2013-as világbajnokságon rögtön a második fordulóban kiesett, 2014-ben pedig komoly térdműtéten esett át. Visszatérése sem úgy alakult, ahogy azt elvárták tőle, így a riói kvótáért küzdők közé sem került már be.

Nisijama elmondta, hogy büszke arra, hogy olyan magas szinten versenyezhetett, mint az olimpia. 2012-ben, Londonban egy bronzéremmel járult hozzá a japán válogatott nem túl fényes (1 arany, 3 ezüst, 3 bronz) szerepléséhez.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Insidethegames.biz)