A hétvégén két helyszínen rendezték meg a klubcsapatok új rendszerű európai kupaküzdelmeit. Végül három judósunk, Ungvári Miklós, Karakas Hedvig és Gercsák Szabina lépett tatamira a Golden League mérkőzésein Ausztriában.




A hazaiak csapata, a Galaxy Tigers Vienna az első fordulóban vereséget szenvedett az orosz válogatottat felvonultató Javara Néva ellen, ekkor a 73 kilogrammban még Christopher Wagner képviselte az osztrák csapatot. A vigaszágon már Ungvári Miklós is szerepet kapott, aki meghálálta a bizalmat, győzelmével a bronzmérkőzéshez juttatta a bécsieket. Az éremért küzdő Galaxy Tigers Vienna ismét Christopher Wagnerrel állt fel, ám a portugál Sporting 4:1 arányban jobbnak bizonyult, így Ungváriék az ötödik helyen zárták a versenyt.




Az MJSZ elnöke, dr. Tóth László is jelen volt versenyen


A tavalyi évhez hasonlóan idén is a JSV Speyer csapatában láthattuk Karakas Hedviget. A német csapat az előző évi kupagyőzelem után, idén a bronzéremig jutott a Golden Leauge-ben. Az 57 kilogrammos magyar judós kitűnő formát mutatott, háromból három mérkőzést megnyert, ráadásul mindhármat ipponnal.

Gercsák Szabina három mérkőzéséből kettőn győzni tudott, csapata, a Vienna Samurai pedig szintén a harmadik helyen végzett. Így a háromból két judósunk is éremmel térhetett haza az osztrák fővárosból.

A férfiaknál a Varlam Liparteliani vezette Fighter Tbiliszi legyőzte az Iliasz Iliadiszt nélkülözni kényszerülő TSV Abensberg csapatát, ezzel pedig a grúzok nyakába kerültek az aranyérmek. A nőknél a Karakas Hedvig és a Gercsák Szabina csapatát is legyőző, francia RSC Champigny állhatott fel a dobogó legfelső fokára.


GOLDEN LEAGUE, BÉCS (AUSZTRIA)

FÉRFIAK
1. Fighter Tbiliszi (grúz)
2. TSV Abensberg (német)
3. Sporting CP Liszabon (portugál)
3. Javara Néva (orosz)
5. Galaxy Tigers Vienna (osztrák)
5. Dinamo RNO Alanja (orosz)
7. Red Star Belgrád (szerb)
7. Sainte Genevieve Sports (francia)

NŐK
1. RSC Champigny (francia)
2. JC Cortaillod (svájci)
3. Vienna Samurai (osztrák)
3. JSV Speyer (német)
5. Sainte Genevieve (francia)
5. Galatasaray Isztambul (török)
7. JC Pontault Combault (francia)
7. Javara Néva (orosz)


A Tbilisziben megrendezett Klubcsapat Európa-kupa a férfiaknál hazai győzelmet hozott. Az olimpiai bajnok, Lasa Savdatuasvilivel és a kétszeres junior-világbajnok Beka Gviniasvilivel felálló Sagaredjo legyőzhetetlennek bizonyult. A nőknél holland siker született, a JTS Noord-Oost a döntőben magabiztos 5-0-val utasította maga mögé az orosz SK Sabolovka csapatát.


KLUBCSAPATOK EURÓPA-KUPÁJA, TBILISZI (GRÚZIA)

FÉRFIAK
1. Sagaredjo (grúz)
2. KBR Nalcsik (orosz)
3. Edelweiss Grozsnyij (orosz)
3. Shevardeni 2005 (grúz)
5. New Stream Tyumen (orosz)
5. Ratyiborec (orosz)
7. MSK Vranov NT (szlovák)
7. Co Sartrouville (francia)

NŐK
1. JTS Noord-Oost (holland)
2. SK Sabolovka (orosz)
3. Dinamo Rno-Alania (orosz)
3. AJ Limoges (francia)
5. Trabzonspor KD (török)
5. La Couronne (francia)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Fotó: EJU, Carlos Ferreira)