Remekül szerepeltek a mieink a prágai European Open-viadalon: hat érmet – közte három aranyat – szereztek és az éremtáblázat második helyén zártak a huszonhárom ország kétszázhetven judósát felsorakoztató viadalon.




Ohát Zalán (balról a második) nyert a 100 kilogrammosok között


Gyakorlatilag az utolsó pillanatban rendezték meg a prágai tornát, hiszen az egyre rosszabb járványhelyzet miatt hétfőtől „bezár” Csehország. Ennek tudható be, hogy az előzetes nevezések közül jó néhányat töröltek, így végül gyakorlatilag „félházzal”, a megszokott létszám nagyjából felével, de mégis elindulhatott az esztendő harmadik rangos nemzetközi judotornája.

A magyar válogatott – a holland és az ukrán csapat mögött – a harmadik legnépesebb volt a prágai viadalon, összesen huszonnyolc judósunk léphetett tatamira.




Sáfrány Péter (balról a második) a 90 kilogrammosok legjobbja lett Prágában,
Gőz Roland (balról) ezüstéremmel zárta a tornát


„Szinte elengedhetetlen, hogy ilyen sokan szerepeljünk Prágában, hiszen az utánpótláskorúak nem tudnak más nemzetközi viadalon szerepelni – nyilatkozta a verseny előtt Pánczél Gábor férfi szövetségi kapitány az Utanpotlassport oldalának. – Gyakorlatilag az összes résztvevő ország hasonlóan gondolkozik, mint mi, rengeteg fiatal felnőttet neveztek. Azt szeretném látni, hogy jó úton haladunk, erőnlétben, állóképességben és technikailag egyaránt előrelépést konstatálnék. Emellett természetesen azt remélem, hogy minél több éremmel tér haza a csapat.”




Tóth Benedek (balról a második) nyerte a 81 kilogramm küzdelmeit


„A prágai verseny éppen arra jó, hogy az utánpótláskorúak mindinkább beleszokjanak a felnőttkategóriába, segíti, hogy zökkenőmentesen alakuljon a felzárkózásuk. A felnőtt másodvonalnak és az U23-asoknak tökéletesek az European Openek” – fűzte hozzá Toncs Péter női kapitány, ugyancsak az Utanpotlassportnak.

A csehországi tornán háromszor is eljátszották a Himnuszt: a 81 kilogramos Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE), a 90 kilogrammos Sáfrány Péter (Miskolci VSC) és a 100 kilogrammos Ohát Zalán (Budaörsi SC) győzelmének tiszteletére.




Kármán Andrea (jobbról) a prágai dobogón


Ezüstérmet szerzett Gőz Roland (90 kg, MTK Budapest), bronzérmes lett Vida András (60 kg, Győri AC) és Kármán Andrea (57 kg, UTE), az ötödik helyen zárt Kordély Péter (90 kg, Kaposvári JK), Mészáros Anett (78 kg, Szatymaz) és Szigetvári Mercédesz (+78 kg, Mogyi-Bajai JC), a hetedik helyre pedig Szeredás Botond (66 kg, Nippon Sport JC), Nerpel Gergely (81 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE) és Knetig Emőke (52 kg, Mogyi-Bajai JC) futott be.

Az éremtáblázaton Hollandia (4 arany, 3 ezüst, 8 bronz) mögött a második helyezést szerezte meg a magyar válogatott (3, 1, 2), a harmadik helyen Románia (3, 0, 2) együttese zárt.




Vida András (balról a harmadik) bronzérmet szerzett a cseh fővárosban


European Open, Prága

FÉRFIAK

60 KG (17 induló)
1. Emiel Jaring (holland)
2. Samuel Waizenegger (svájci)
3. VIDA ANDRÁS (Győri AC)
3. Tibo Volleman (holland)
5. Joshua Giles (brit)
5. Antonin Dvoracek (cseh)
7. Dilsot Kalmatov (ukrán)
7. Oleh Verediba (ukrán)
ANDRÁSI MÁRTON (Mogyi-Bajai JC) és
NAJI DÁVID (Kaposvári JK) helyezetlen

66 KG (22 induló)
1. Lucian Bors Dumitrescu (román)
2. Vadim Bunescu (moldovai)
3. Ivo Verhorstert (holland)
3. Petr Zhukov (román)
5. Kimran Borchashvili (osztrák)
5. Jevhen Goncsarko (ukrán)
7. SZEREDÁS BOTOND (Nippon Sport JC)
7. Adrian Olaru (román)

73 KG (32 induló)
1. Adrian Sulca (román)
2. Jakub Jecminek (cseh)
3. Damian Szwarnowiecki (lengyel)
3. Matthijs van Harten (holland)
5. Ksawery Morka (lengyel)
5. Roope Korhonen (finn)
7. Jan Svoboda (cseh)
7. Charly Nys (belga)
BOROS BENCE (Kaposvári JK),
ÓCSAI SÁNDOR (Ceglédi VSE),
TÓTH BOTOND (Szegedi JSE) és
SZEGEDI DÁNIEL (Ceglédi VSE) helyezetlen

81 KG (38 induló)
1. TÓTH BENEDEK (Rákosvidéke Hajtós DSE)
2. Oskari Makinen (finn)
3. Jaromir Musil (cseh)
3. Adam Kopecky (cseh)
5. Marcel Cercea (román)
5. Jakub Pankowski (lengyel)
7. NERPEL GERGELY (Rákosvidéke Hajtós DSE)
7. Mo van Dun (holland)
RAJKAI RÓBERT (MTK Budapest) és
ÜRÖGDI DOMINIK (Ceglédi VSE) helyezetlen

90 KG (34 induló)
1. SÁFRÁNY PÉTER (Miskolci VSC)
2. GŐZ ROLAND (MTK Budapest)
3. Johannes Pacher (osztrák)
3. Adam Borchashvili (osztrák)
5. KORDÉLY PÉTER (Kaposvári JK)
5. Tomasz Szczepaniak (lengyel)
7. Vitalij Sepel (ukrán)
7. Simon Gautschi (svájci)
TÓTH APOR (Miskolci VSC),
VERES MÁRTON (KSI SE),
IKLÓDI MÁTÉ (Ceglédi VSE) és
TÓTH FERENC (MTK Budapest) helyezetlen

100 KG (14 induló)
1. OHÁT ZALÁN (Budaörsi SC)
2. Danilo Hutszol (ukrán)
3. Olekszij Liszenko (ukrán)
3. Marko Kumric (horvát)
5. Jevhen Vehera (ukrán)
5. Alex Cret (román)
7. Oliver Barratt (brit)
7. Harry Lovell-Hewitt (brit)

+100 KG (16 induló)
1. Lukas Krpalek (cseh)
2. Olekszandr Gorgyijenko (ukrán)
3. Kunszabó Luca (romániai)
3. Jelle Snippe (holland)
5. Mircea Croitoru (román)
5. Martti Puumalainen (finn)
7. Andrij Kolesnyik (ukrán)
7. Kamil Grabowski (lengyel)
ÁRVAI PÉTER (Ceglédi VSE) helyezetlen


NŐK

48 KG (11 induló)
1. Monica Ungureanu (román)
2. Katharina Tanzer (osztrák)
3. Ellen Salens (belga)
3. Amber Gersjes (holland)
5. Joshlyn Supusepa (holland)
5. Anastasiia Balaban (bolgár)
7. Priscilla Morand (mauritiusi)
7. Jacqueline Springer (osztrák)

52 KG (14 induló)
1. Amber Ryheul (belga)
2. Naomi van Krevel (holland)
3. Cristina Blanaru (moldovai)
3. Julie Kemmink (holland)
5. Aleksandra Kaleta (lengyel)
5. Elena Stere (román)
7. KNETIG EMŐKE (Mogyi-Bajai JC)
7. Ana Viktorija Puljiz (horvát)

57 KG (17 induló)
1. Pleuni Cornelisse (holland)
2. Vera Zemanova (cseh)
3. KÁRMÁN ANDREA (UTE)
3. Mina Libeer (belga)
5. Arleta Podolak (lengyel)
5. Cleonia Riciu (román)
7. Loredana Ohai (román)
7. Shannon van de Meeberg (holland)
KRIZA ANNA (Miskolci VSC) helyezetlen

63 KG (23 induló)
1. Geke van den Berg (holland)
2. Lia Ludvik (szlovén)
3. Iva Oberan (horvát)
3. Anasztaszija Antipina (ukrán)
5. Renata Zachova (cseh)
5. Emilia Kanerva (finn)
7. Selina Delen (belga)
7. Joanne van Lieshout (holland)
VARGA BRIGITTA (KSI SE) helyezetlen

70 KG (13 induló)
1. Lara Cvjetko (horvát)
2. Donja Vos (holland)
3. Margit de Voogd (holland)
3. Ida Eriksson (svéd)
5. Jelizaveta Litvinyenko (ukrán)
5. Serafima Moscalu (román)
7. Eliza Wroblewska (lengyel)
7. Natalija Csisztyakova (ukrán)

78 KG (9 induló)
1. Renee van Harselaar (holland)
2. Yael van Heemst (holland)
3. Emma Reid (brit)
3. Marlene Hunger (osztrák)
5. MÉSZÁROS ANETT (Szatymaz)
5. Alice Matejckova (cseh)
7. Shelley Ludford (brit)
7. Olena Usenko (ausztrál)

+78 KG (10 induló)
1. Helena Vukovic (horvát)
2. Urska Torkar (szlovén)
3. Marit Kamps (holland)
3. Ruszlana Bulavina (ukrán)
5. SZIGETVÁRI MERCÉDESZ (Mogyi-Bajai JC)
5. Kinga Wolszczak (lengyel)
7. Tina Radic (horvát)
7. Daria Tymann (lengyel)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Andrási Márton–Dmitro Borogyin (ukrán) 10–0; Naji Dávid és Vida András erőnyerő. 2. forduló: Andrási Márton–Joshua Giles (brit) aranyponttal, intéssel 0–10; Naji Dávid–Emiel Jaring (holland) 0–10; Vida András–Vitalij Szkripa (ukrán) 10–0. Negyeddöntő: Vida András–Emiel Jaring (holland) aranyponttal 0–10. A vigaszágon: Vida András–Oleh Verediba (ukrán) 7–0. A 3. helyért: Vida András–Joshua Giles (brit) aranyponttal, intéssel 10–0
66 KG. 1. forduló: Szeredás Botond–Karel Burjanek (cseh) 10–0. 2. forduló: Szeredás Botond–Karo Marandjan (ukrán) 10–0. Negyeddöntő: Szeredás Botond–Petr Zhukov (román) 0–7. A vigaszágon: Szeredás Botond–Jeven Goncsarko (ukrán) 0–10
73 KG. 1. forduló: Szegedi Dániel–Jeroen Casse (belga) aranyponttal 0–10; Boros Bence–Adam Stodolski (lengyel) 7–0; Ócsai Sándor–Jan Svoboda (cseh) 0–10; Tóth Botond–Mathias Czizsek (osztrák) 0–7. 2. forduló: Boros Bence–Matthijs van Harten (holland) aranyponttal, intéssel 0–10
81 KG. 1. forduló: Nerpel Gergely, Ürögdi Dominik, Rajkai Róbert és Tóth Benedek erőnyerő. 2. forduló: Nerpel Gergely–Vlad Visan (román) intéssel 10–0; Ürögdi Dominik–Radomir Musil (cseh) intéssel 0–10; Rajkai Róbert–Kyrylo Weselowski (lengyel) intéssel 0–10; Tóth Benedek–Aku Laakkonen (finn) 7–0. 3. forduló: Nerpel Gergely–Pawel Kurtyka (lengyel) 10–0; Tóth Benedek–Andreas Wagner (osztrák) 10–0. Negyeddöntő: Nerpel Gergely–Adam Kopecky (cseh) 0–10; Tóth Benedek–Mo van Dun (holland) intéssel 10–0. Elődöntő: Tóth Benedek–Jaromir Musil (cseh) 0–10. A vigaszágon: Nerpel Gergely–Marcel Cercea (román) 0–10. Döntő: Tóth Benedek–Oskari Makinen (finn) 10–0
90 KG. 1. forduló: Sáfrány Péter, Tóth Apor, Veres Márton, Kordély Péter, Gőz Roland, Tóth Ferenc és Iklódi Máté erőnyerő. 2. forduló: Sáfrány Péter–David Klammert (cseh) 10–0; Tóth Apor–Sztanyiszlav Guncsenko (ukrán) 0–10; Veres Márton–Johannes Pacher (osztrák) 0–10; Kordély Péter–Sebastian Speekenbrink (holland) aranyponttal 7–0; Gőz Roland–Nick Kellij (holland) 10–0; Tóth Ferenc–Timur Valjejev (ukrán) 10–0; Iklódi Máté–Iurie Monacu (moldovai) 0–10. 3. forduló: Sáfrány Péter–Eugen Matveiciuc (moldovai) 10–0; Kordély Péter–Radim Knapek (cseh) 10–0; Gőz Roland–Norbert Majcher (lengyel) 10–0; Tóth Ferenc–Tomasz Szczepaniak (lengyel) 0–10. Negyeddöntő: Sáfrány Péter–Simon Gautschi (svájci) 10–0; Kordély Péter–Johannes Pacher (osztrák) 10–0; Gőz Roland–Vitalij Sepel (ukrán) 10–0. Elődöntő: Sáfrány Péter–Kordély Péter aranyponttal 10–0; Gőz Roland–Tomasz Szczepaniak (lengyel) aranyponttal 10–0. A 3. helyért: Kordély Péter–Adam Borchashvili (osztrák) 0–10. Döntő: Sáfrány Péter–Gőz Roland aranyponttal 10–0
100 KG. 1. forduló: Ohát Zalán erőnyerő. Negyeddöntő: Ohát Zalán–Harry Lovell-Hewitt (brit) 10–0. Elődöntő: Ohát Zalán–Marko Kumric (horvát) 10–0. Döntő: Ohát Zalán–Danilo Hutszol (ukrán) Y–0
+100 KG. 1. forduló: Árvai Péter–Mircea Croitoru (román) 0–10
NŐK
52 KG. 1. forduló:
Knetig Emőke–Gabriela Dimitrova (bolgár) 10–0. Negyeddöntő: Knetig Emőke–Naomi van Krevel (holland) aranyponttal 0–10. A vigaszágon: Knetig Emőke–Elena Stere (román) mérkőzés nélkül 0–10
57 KG. 1. forduló: Kriza Anna–Anasztaszija Csizevszka (ukrán) aranyponttal 0–7; Kármán Andrea erőnyerő. 2. forduló: Kármán Andrea–Lesley Koorn (holland) 7–0. Negyeddöntő: Kármán Andrea–Loredana Ohai (román) 7–0. Elődöntő: Kármán Andrea–Pleuni Cornelisse (holland) aranyponttal 0–7. A 3. helyért: Kármán Andrea–Cleonia Riciu (román) aranyponttal 10–0
63 KG. 1. forduló: Varga Brigitta–Joanne van Lieshout (holland) 0–10
78 KG. 1. forduló: Mészáros Anett erőnyerő. Negyeddöntő: Mészáros Anett–Alice Matejckova (cseh) aranyponttal 10–0. Elődöntő: Mészáros Anett–Rene van Harselaar (holland) intéssel 0–10. A 3. helyért: Mészáros Anett–Emma Reid (brit) 0–7
+78 KG. 1. forduló: Szigetvári Mercédesz erőnyerő. Negyeddöntő: Szigetvári Mercédesz–Kinga Wolszczak (lengyel) 0–10. A vigaszágon: Szigetvári Mercédesz–Tina Radic (horvát) 10–0. A 3. helyért: Szigetvári Mercédesz–Marit Kamps (holland) 0–10


 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Gombkötő Roland
Forrás: Utanpotlassport
Fotó: EJU, Sören Starke)