A Grand Slam Hungary második napján a mindössze tizenkilenc esztendős Özbas Szofi dobott nagyo(ka)t: bronzérmet szerzett, amely egészen Tokióig repítheti!




Özbas Szofin (jobbról) ezen a napon csak az olimpiai bajnok tudott kifogni


A Grand Slam Hungary második versenynapján a sportág nagy magyar reménysége, a tizenkilenc esztendős Özbas Szofi jutott el az éremcsatáig. A Békés Megyei Kano JSE judósa az utánpótlás korcsoportban szinte mindent megnyerte, amit csak lehetett, U23-as Európa-bajnok, junior világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai és kontinensbajnok, s egyre többször mutatja meg tehetségét a felnőtt mezőnyben is.

A Papp László Arénában tavaly Grand Prix-ötödik helyig jutott, ezt próbálta meg ezúttal egy rangosabb viadalon, a Grand Slam-tornán felülmúlni. Szép ippongyőzelemmel kezdett a cseh Zachova ellen, majd a koszovói Fazliut már kiélezettebb küzdelemben, a hosszabbításban tudta eldobni egy vazariért.

Következett a súlycsoport sztárja, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Tina Trstenjak, a szlovén rivális pedig földharcban döntötte el a továbbjutást (aztán meg sem állt az aranyéremig). A vigaszágon viszont sikerült javítani, Szofi az osztrák Krssakovát két vazarival kiejtve harcolta ki, hogy tatamira léphessen a bronzéremért.

A harmadik helyért a kanadaiak kontinensbajnoka, a riói olimpikon Beauchemin-Pinard következett. Nos, a csata alig több mint egy percig tartott: a magyar reménység eldobta, majd le is szorította riválisát, ezzel megszerezte pályafutásának első World Judo Tour-medálját, egy Grand Slam-bronzérmet!

Nagyon sokat érhet ez a bronz, ugyanis a mellé járó ötszáz ranglistaponttal az olimpiai kvalifikációs ranglistán Szofi a bejutók közé lépett. Ha most zárulna a sorozat, indulhatna a tokiói olimpián!




Özbas Szofi már tokiói indulást érő helyen áll a ranglistán!


„Fogalmam sincs, mi történt, még szinte fel sem fogtam – mondta mosolyogva a győzelem után Szofi. – Ez a siker olyan boldogság, amire nem igazán találok szavakat. Jó érzés, hogy az eddigi összes küzdelem megtérült, és végre kezdenek összeállni a darabok egy egésszé. Ma leginkább magamnak bizonyítottam. Csak magamra koncentráltam. A nap elején kicsit meginogtam, de hamar összeszedtem magam, és mindent beleadtam. Ma este ünnepelni fogok, olyan emberekkel, akik mindig ott vannak mellettem, nem csak a szép pillanatokban. Szerencsés vagyok, mert olyanok vesznek körül, akik mellett biztonságban érzem magam.”

„Nagyon koncentrált volt a Szofi végig az egész Grand Slamen – mondta Toncs Péter női szövetségi kapitány. – Ez volt az első közös versenyünk, nagyon figyeltem, hogy ilyenkor mi, hogyan történik nála. Folyamatosan kérdezgettem, eléggé izgult az elején, de az utolsó meccsre összeszedte magát, akkor láttuk az igazi Szofit. Az összhang és a csapatmunka hosszabb idő alatt alakul ki, de ez a győzelem mindkettőnknek egy nagyon fontos lépés. Szofi egyértelműen a judo egyik nagy jövőbeli reménysége, én pedig remélem, hogy ennek valamilyen módon majd a részese lehetek.”



A nőknél a többi magyar indulónak sajnos nem sikerült jól a rajt, Katzenmajer Kíra (63 kg, Mogyi-Bajai JC), Varga Brigitta (63 kg, KSI SE) és Gercsák Szabina (70 kg, DVTK) is elveszítette az első meccsét, és így búcsúzni kényszerült.

„Nehéz mérkőzésen vagyok túl, sérüléssel küszködöm, ezáltal az erőnlétem még nem az igazi – vélekedett Gercsák Szabina. – Egyedül kellett felkészülnöm az edzőm koronavírus-betegsége miatt. Ha minden rendben ment volna, szorosabb lehetett volna ez a meccs is. Célom, hogy kijussak az olimpiára és az idei Európa-bajnokságon is szeretnék érmet szerezni.”

A férfiaknál ezen a napon nem volt szerencsénk, pedig remekül indult: a 73 kilósoknál Boros Bence (Kaposvári JK), Ócsai Sándor (Ceglédi VSE) és Détári Dániel (Ceglédi VSE) is sikerrel vette az első akadályt.




Boros Bence (balról) szép győzelemmel kezdett a Papp László Arénában


Boros Bence ezt követően az oroszok rutinos és igen eredményes judósa, a kétszeres világbajnoki bronzérmes Moguskov következett, őt már nem sikerült felülmúlni.

„Az első nemzetközi versenyem volt ebben a súlycsoportban, még hiányzott egy kis erő és egy kis rutin, de úgy érzem ezt be lehet hozni. Az ellenfelem már évek óta ebben a súlycsoportban szerepel, ráadásul balkezes, ami külön kihívást jelentett. A vírus miatti kényszerkihagyást követően nem voltam rossz, még jobban készülök, és majd belejövök” – értékelt a kaposváriak judósa.

Ócsai Sándor a második meccsén is jól tartotta magát a svédek Európa-bajnoka, Macias ellen, de az utolsó pillanatokban leszorítással az ellenfelének sikerült felül kerekednie.

„Nagyon csalódott vagyok. Az elején eléggé meg voltam illetődve, bár így utólag rájöttem, hogy nem volt rá okom, annyival nem volt erősebb az ellenfél. Elég egyhangúnak éreztem magam, a végén váltanom kellett volna más dobásra. Sajnos beragadtam egy leszorításba, ezen múlott az egész. Nagyon motivált, hogy a buborék ellenére olyan nagy magyar nevek szurkoltak nekem a lelátóról, mint Ungvári Miklós vagy akár Tóth Krisztián. A jövő még kérdéses, egyelőre nem tudom melyik versenyeken indulhatok majd” – mondta Ócsai Sándor.




Ócsai Sándor is győzelemmel kezdte élete első Grand Slam-tornáját


Détári Dánielnek is neves judós következett, a kétszeres Grand Prix-győztes, kontinensbajnoki bronzérmes üzbég Turajev, Bíró Tamás tanítványa azonban mintha fallal találta volna szemben magát.

„Az utolsó mérkőzésem nagyon hamar véget ért, mert bár néztem videókat az üzbég ellenfelemről, de nem jött át, hogy vajon mi lehet a technikája. Az edzőmmel éppen a másik hajtókára számítottunk, de a bal oldalra fogott, és ezzel meglepett. A célom viszont inkább a tapasztalatszerzés volt ezen a Grand Slamen, hiszen még nagyon fiatal vagyok. Úgy érzem, sokat adott nekem ez a két mérkőzés is” – fűzte hozzá Détári Dániel.

Ugyanebben a súlycsoportban Tóth Botond (Szegedi JSE) az utolsó pillanatokban veszítette el a moldovan Pelival elleni összecsapását.

„Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt – nyilatkozta Tóth Botond. – Rengeteget készültem és edzettem a szünet alatt, de sajnos ez most nem sikerült. Fontos volt számomra ez a verseny a junior Európa-bajnokság miatt, ami most elúszni látszik.”




Ungvári Attila (balról) kiélezett csatában búcsúzott


A 81 kilósoknál az olimpiai kvalifikáció szempontjából is igen fontos lett volna a tavalyi GP-bronzérmes Ungvári Attilának a jó budapesti szereplés. A Ceglédi VSE kétszeres Eb-bronzérmes judósa a kazah Hamzával harcolt, s a kiélezett meccsen a hosszabbításban saját indításából került szorult helyzetbe, s végül a kazah jutott tovább.

„Hosszú volt ez a nyolc hónapnyi kihagyás, nemzetközi versenyek és edzőtáborok nélkül. Meglepett, hogy ilyen hamar elfáradtam, pedig az ellenfelemen is éreztem ugyanezt, mégis, ő fejben jobban bírta a végét. Már fiatalon megszerezzük a kellő állóképességet, most mégis úgy érzem, hogy nagyon sok volt ez most nekem” – értékelt Ungvári Attila, aki ezzel együtt továbbra is tokiói indulást érő helyen szerepel az olimpiai kvalifikációs ranglistán, de a budapesti Grand Slamen az utolsó, még bejutást érő pozícióba került.

Ugyancsak aranypontos mérkőzésen búcsúzott a Rákosvidéke Hajtós DSE juniorkorú versenyzője, Nerpel Gergely, aki Puerto Ricó-i riválisa előtt volt kénytelen fejet hajtani.

„Elsősorban az állóképesség döntött Gandia javára, nem mondanám, hogy jobb lett volna nálam. Ez az, amit meg kell tanulnom. Nem könnyű az átmenet a felnőtt mezőnybe, ezen is dolgozunk. Két hét múlva lesz a junior Európa-bajnokság, azon szeretnék majd javítani” – nyilatkozta Nerpel Gergely.

Az MTK Budapest színeiben induló, junior-világbajnoki ötödik helyezett Rajkai Róbert a franciák Grand Slam-ezüstérmesével, Alpha Oumar Djalval meccselt. Ellenfele vazarival vezetett, ezért kockáztatnia kellett, de nem sikerült egyenlítenie.

„Sokkal keményebb meccsnek éltem meg, mint amilyennek kívülről látszott. Bosszantó, hogy nem tudtam legyőzni a francia versenyzőt, bár elég erős és nagy versenyrutinnal rendelkezik. Úgy voltam vele, hogy mindent megpróbálok beleadni, ami meg majd marad, az a harag. Így most elég dühös vagyok. Nem tudtam nyerni, de úgy érzem, mindent megpróbáltam. Felkészülés szempontjából szerencsés vagyok, voltunk a tatai táborban és a múlt héten is sokat edzettünk. A csapatban mindenki segíti a másikat. Néha jól jönne egy kis szupererő, ha például most Hulk lennék, az megkönnyítette volna a dolgomat, de egy Amerika Kapitánnyal is kiegyeznék...”




Tóth Benedek (fehérben) nagy ipponnal rajtolt


Remek ipponnal kezdett az ifjúsági vb-bronzérmes Tóth Benedek, aki a kétszeres felnőtt kontinensbajnoki bronzérmes kirgiz Zolojev ellen zárta le gyorsan a meccsét. Hajtós Bertalan tanítványa ezt követően a svédek Eb-bronzérmesével találkozott, Robin Pacek pedig két vazarival behúzta a továbbjutást érő győzelmet.

„A svéd ellenfelem nagyon tapasztaltnak számít ebben a súlycsoportban, én pedig egy picit elaludtam az összecsapás elején, és nagyon gyorsan dobott rajtam egy vazarit. Aztán nekem is voltak jó próbálkozásaim, megjött az önbizalmam, a végén viszont egy jó akcióval legyőzött. Felemás érzéseim vannak ezzel a tornával kapcsolatban, mert az első mérkőzésemet ipponnal nyertem, de a második körben bebizonyosodott, hogy ennél nagyobb magabiztosságra lesz szükségem a jövőben” – fogalmazott Tóth Benedek.




Gercsák Szabinát (kékben) sérülése is hátráltatta


A Grand Slam Hungary zárónapján, vasárnap kilenc magyar judósért szoríthatunk, tatamira lép a 90 kilogrammban Tóth Krisztián (MTK Budapest), Sáfrány Péter (Miskolci VSC) és Iklódi Máté (Ceglédi VSE), a 100 kilósok között Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Ohát Zalán (Budaörsi SC), Vég Zsombor (Ceglédi VSE) és Kordély Péter (Kaposvári JK), a férfi nehézsúlyban Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE), a női +78 kilogrammban pedig Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC). A selejtezők 11 órakor kezdődnek, a döntőkre és érmes csatákra 17 órától kerül sor a Papp László Arénában.


Megtiszteltetés Magyarországnak

Megtiszteltetésnek nevezte Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy Magyarországon indulhatott újra a nemzetközi judoélet.




Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter

„A 2017-es világbajnokság után megtiszteltetés, hogy ilyen rangos eseménnyel indult el ismét a judoélet, köszönet érte a Nemzetközi Judo Szövetségnek” – idézi az MTI Gulyás Gergelyt, aki a budapesti Grand Slam-viadal szombati megnyitó ünnepségén mondta el köszöntőjét. A miniszter beszédében kifejtette, kihívást jelentő idők járnak, és korábban nehéz lett volna elképzelni, hogy a világ legjobb sportolói üres arénákban versengenek.

Marius Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) elnöke is a sportág újraindulását hangsúlyozta. „Köszönet a magyar kormánynak a támogatásért, és még ha nincsenek is jelen a szurkolók, a judo szelleme itt van velünk” – jelentette ki.




Dr. Tóth László (balról), Gulyás Gergely és Marius Vizer a megnyitón


Dr. Tóth László, a magyar szövetség vezetője ugyancsak köszönetet mondott a kormánynak és az IJF-nek azért, hogy létrejöhetett az első Grand Slam-verseny Magyarországon.

 

Grand Slam a tv-ben és a világhálón

Magyarországon az M4Sport tűzi műsorára a különleges tornát, de a világ több mint száznyolcvan országában képernyőre kerülnek majd a Budapesten történtek. Az IJF is igyekszik a judosport szerelmeseinek kedvében járni, ez alkalommal korlátozások nélkül követhető az internetes stream, vagyis minden küzdőfelületet élőben láthatnak a világhálón keresztül.



Az interneten a nemzetközi híreket a Nemzetközi Judo Szövetség (ijf.org) honlapján követhetjük, a sorsolásokat, az eredmények alakulását az ippon.org oldalán érdemes keresni. Nemzetközi hírek, eredmények, statisztikák tekintetében kihagyhatatlan a judoinside.com és a judobase.org oldala is. Magyarországon a Magyar Judo Szövetség (judo.hu) honlapján találhatjuk meg a sportág hivatalos információit, sportolói és klubadatbázisát, emellett a judo hazai és nemzetközi híreit összegyűjtő judoinfo.hu oldalt is ajánljuk a szurkolók figyelmébe.


Grand Slam Hungary

FÉRFIAK

60 KG (30 induló)
1. Jago Abduladze (orosz)
2. Robert Msvidobadze (orosz)
3. Luka Mkheidze (francia)
3. Rodrigo Costa (portugál)
5. NAJI DÁVID (Kaposvári JK)
5. Unubold Lkhagvajamts (mongol)
7. Guszman Kirgizbajev (kazah)
7. Sarafuddin Lutfillajev (üzbég)
FECZKÓ CSANÁD (Rákosvidéke Hajtós DSE),
SZABÓ CSABA (Budaörsi SC) és
ANDRÁSI MÁRTON (Mogyi-Bajai JC) helyezetlen

66 KG (41 induló)
1. Abdula Abdulzsalilov (orosz)
2. Jakub Samilov (orosz)
3. Orkhan Safarov (azeri)
3. Willian Lima (brazil)
5. Erkhembayar Battogtokh (mongol)
5. Szardor Nurillajev (üzbég)
7. Juan Postigos (perui)
7. Kenneth Van Gansbeke (belga)
PONGRÁCZ BENCE (UTE) és
SZEREDÁS BOTOND (Nippon Sport JC) helyezetlen

73 KG (37 induló)
1. Rustam Orujov (azeri)
2. Nils Stump (svájci)
3. Arthur Margelidon (kanadai)
3. Petru Pelivan (moldovai)
5. Tommy Macias (svéd)
5. Musa Moguskov (orosz)
7. Lukas Reiter (osztrák)
7. Hikmatilloh Turajev (üzbég)
ÓCSAI SÁNDOR (Ceglédi VSE),
DÉTÁRI DÁNIEL (Ceglédi VSE),
TÓTH BOTOND (Szegedi JSE) és
BOROS BENCE (Kaposvári JK) helyezetlen

81 KG (43 induló)
1. Vedat Albayrak (török)
2. Antoine Valois-Fortier (kanadai)
3. Szaed Molla (mongol)
3. Nicolas Chilard (francia)
5. Haszan Halmurzajev (orosz)
5. Frank de Wit (holland)
7. Shamil Borchashvili (osztrák)
7. Ivajlo Ivanov (bolgár)
TÓTH BENEDEK (Rákosvidéke Hajtós DSE),
UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE),
RAJKAI RÓBERT (MTK Budapest) és
NERPEL GERGELY (Rákosvidéke Hajtós DSE) helyezetlen



NŐK

48 KG (22 induló)
1. Distria Krasniqi (koszovói)
2. Paula Pareto (argentin)
3. Andrea Sztojadinov (szerb)
3. Narantsetseg Ganbaatar (mongol)
5. Shira Rishony (izraeli)
5. Shirine Boukli (francia)
7. Irina Dolgova (orosz)
7. Laura Martinez Abelenda (spanyol)
CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) és
MAMIRA LUCA (Toto Sport) helyezetlen

52 KG (23 induló)
1. Amandine Bouchard (francia)
2. Fabianne Kocher (svájci)
3. Andreea Chitu (román)
3. Darja Bilodid (ukrán)
5. Evelyne Tschopp (svájci)
5. Amber Ryheul (belga)
7. Astride Gneto (francia)
7. Gultaj Mammadalyeva (azeri)
PUPP RÉKA (Atomerőmű SE),
KNETIG EMŐKE (Mogyi-Bajai JC) és
KRIZA ANNA (Miskolci VSC) helyezetlen

57 KG (25 induló)
1. Jessica Klimkait (kanadai)
2. Helene Receveaux (francia)
3. KARAKAS HEDVIG (BHSE)
3. Timna Nelson-Levy (izraeli)
5. Sanne Verhagen (holland)
5. Telma Monteiro (portugál)
7. Ivelina Ilieva (bolgár)
7. Darja Mezseckaja (orosz)

63 KG (25 induló)
1. Tina Trstenjak (szlovén)
2. Anriquelis Barrios (venezuelai)
3. ÖZBAS SZOFI (Békés Megyei Kano JSE)
3. Darja Davidova (orosz)
5. Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)
5. Ketleyn Quadros (brazil)
7. Magdalena Krssakova (osztrák)
7. Agata Ozdoba-Blach (lengyel)
KATZENMAJER KÍRA (Mogyi-Bajai JC) és
VARGA BRIGITTA (KSI SE) helyezetlen


70 KG (21 induló)
1. Barbara Matic (horvát)
2. Margaux Pinot (francia)
3. Michaela Polleres (osztrák)
3. Barbara Timo (portugál)
5. Marie Eve Gahie (francia)
5. Maria Perez (Puerto Ricó-i)
7. Asszma Niang (marokkói)
7. Maria Portela (brazil)
GERCSÁK SZABINA (DVTK) helyezetlen

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
 Szabó Csaba–Matan Shani (izraeli) 0–7, Feczkó Csanád–Tsogtbayar Burenduuren (mongol) 10–0, Andrási Márton–Eric Takabatake (brazil) 0–7, Naji Dávid–Renan Torres (brazil) 10–0. 2. forduló: Feczkó Csanád–Sarafuddin Lutfillajev (üzbég) 0–10, Naji Dávid–Walide Khyar (francia) 10–0. Negyeddöntő: Naji Dávid–Guszman Kirgizbajev (kazah) 7–0. Elődöntő: Naji Dávid–Robert Msvidobadze (orosz) 0–10. A bronzéremért: Naji Dávid–Rodrigo Lopes (portugál) 0–10
66 KG. 1. forduló: Pongrácz Bence–Ari Berliner (amerikai) 10–0, Szeredás Botond–Tal Almog (argentin) 0–10. 2. forduló: Pongrácz Bence–Erkhembayar Battogtokh (mongol) 0–7
73 KG. 1. forduló: Boros Bence–Kaisei Nakano (Fülöp-szigeteki) 7–0, Ócsai Sándor, Tóth Botond és Détári Dániel erőnyerő. 2. forduló: Boros Bence–Musa Moguskov (orosz) 0–10, Ócsai Sándor–Martin Hojak (szlovén) inttéssel 10–0, Tóth Botond–Petru Pelivan (moldovai) 0–7, Détári Dániel–Szulejman Hamad (szaúdi) 10–0. 3. forduló: Ócsai Sándor–Tommy Macias (svéd) 0–10, Détári Dániel–Hikmatilloh Turajev (üzbég) 0–10
81 KG. 1. forduló: Nerpel Gergely–Adrian Gandia (Puerto Ricó-i) aranyponttal, intéssel 0–10, Ungvári Attila–Didar Hamza (kazah) aranyponttal 0–10, Tóth Benedek–Vladimir Zolojev (kirgiz) 10–0, Rajkai Róbert érőnyerő. 2. forduló: Tóth Benedek–Robin Pacek (svéd) 0–10, Rajkai Róbert–Alpha Oumar Djalo (francia) 0–10
NŐK
48 KG. 1. forduló:
 Csernoviczki Éva–Devi Shushila Likmabam (indiai) 10–0, Mamira Luca–Leyla Aliyeva (azeri) 0–10. 2. forduló: Csernoviczki Éva–Distria Krasniqi (koszovói) 0–10
52 KG. 1. forduló: Pupp Réka–Cristina Blanaru (moldovai) aranyponttal 7–0, Kriza Anna–Fabienne Kocher (svájci) 0–10, Knetig Emőke erőnyerő. 2. forduló: Pupp Réka–Astride Gneto (francia) 0–7, Knetig Emőke–Amandine Buchard (francia) 0–10
52 KG. 1. forduló: Karakas Hedvig erőnyerő. 2. forduló: Karakas Hedvig–Anasztaszija Konykina (orosz) 10–0. Negyeddöntő: Karakas Hedvig–Timna Nelson-Levy (izraeli) 10–0. Elődöntő: Karakas Hedvig–Jessica Klimkait (kanadai) 0–10. A bronzéremért: Karakas Hedvig–Sanne Verhagen (holland) 10–0
63 KG. 1. forduló: Özbas Szofi–Renata Zachova (cseh) 10–0, Katzenmajer Kíra–Agathe Devitry (francia) 0–10, Varga Brigitta–Alisha Galles (amerikai) 0–10. 2. forduló: Özbas Szofi–Laura Fazliu (koszovói) aranyponttal 7–0. Negyeddöntő: Özbas Szofi–Tina Trstenjak (szlovén) 0–10. A vigaszágon: Özbas Szofi–Magdalena Krssakova (osztrák) 10–0. A 3. helyért: Özbas Szofi–Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai) 10–0
70 KG. 1. forduló: Gercsák Szabina erőnyerő. 2. forduló: Gercsák Szabina–Margaux Pinot (francia) 0–10


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Gombkötő Roland
Fotó: MJSZ, Horváth György)