A koronavírus-járvány során más sportágakból már megismert buborékba kerülnek a résztvevők, sőt, a teljes szervezőgárda is, nézők pedig nem lehetnek jelen az október 23-án rajtoló Grand Slam Hungaryn.




Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke és a Grand Slam szervezőbizottságának első embere büszkén mondta el, hogy a magyar szövetség által kidolgozott protokollt vette át és bővítette ki a nemzetközi szövetség (IJF), így nagyrészt a saját szabályaink szerint bizonyíthatjuk a világnak, ilyen körülmények között is lehet világversenyt rendezni.

A sportág újraindulásának első kiemelkedő eseménye lesz a magyar Grand Slam, amely kiemelt pontozással játszik majd szerepet a 2021-es tokiói olimpia kvalifikációs sorozatában. Ennek megfelelően óriási az érdeklődés a budapesti esemény iránt, a hétvégéig 81 ország 643 judósa adta le a nevezését, várhatóan három teljes szállodát megtöltenek majd a résztvevők – no és a szervezők, ugyanis csak az léphet majd be a Papp László Budapest Sportaréna területére, aki a „buborékba” bekerült.

A külföldről érkezők csak két érvényes COVID-teszttel akkreditálhatnak, s ezt követően – már a helyszínen – egy újabb PCR-teszt elvégzése vár rájuk. Az eredmény érkezéséig (ez várhatóan huszonnégy órán belül megtörténik), nem hagyhatják majd el szállodai szobájukat. Amennyiben a teszt negatív eredményt mutat, bekerülnek a buborékba.



A szállodát és az edzésnek, illetve a versenynek helyet adó csarnokokat ezután sem hagyhatják el, aki megsérti az előírásokat, azt azonnal kizárják. A bezártságot a szervezők igyekeznek enyhíteni, a Danubius Hotel Arena és a Papp László Sportcsarnok között teljesen lezárható területen amolyan Grand Slam Falut alakítanak ki a sportolók és edzőik számára, itt tölthetik majd el a szabadidejüket.

A szigorú intézkedésekre szükség van, hiszen Magyarország ezzel az eseménnyel is bizonyítani akar, a szabályok és a tapasztalatok iránt pedig máris nagy nemzetközi érdeklődés mutatkozik, más eseményeken is hasznosíthatják a nálunk bevezetett gyakorlatot.

Ennek sajnos az is része, hogy a Papp László Sportarénában nem lehetnek majd jelen a nézők, de ezért igyekszik őket kárpótolni a televíziós közvetítés. Magyarországon az M4Sport tűzi műsorára a különleges tornát, de a világ több mint száznyolcvan országában képernyőre kerülnek majd a Budapesten történtek. Az IJF is igyekszik a judosport szerelmeseinek kedvében járni, ez alkalommal korlátozások nélkül követhető lesz majd az internetes stream, vagyis minden küzdőfelületet élőben láthatnak majd a világhálón keresztül.

A magyar szervezőcsapat 2013 óta egy világbajnokságon, egy Európa-bajnokságon és öt Grand Prix-viadalon bizonyított, de most a korábbiaknál is nagyobb feladatot vállalt. Reményeink szerint sikerrel meg is oldja, hiszen ezt most a világ minden részén figyelni fogják.

 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Fotó: Bor Veronika)