Szombaton Egerben, a Tóth Péter-emlékversennyel újra elkezdődnek itthon is a judoversenyek – az eseményeket az elfogadott Covid-protokoll szerint kell lebonyolítani.



Az újrainduló versenyszezon első eseménye az Észak-kelet-magyarországi Regionális Judo Szövetség zárt régiós versenye lesz a serdülő, illetve a diák A-, B- és C-korcsoportok számára. A rajtról a Magyar Judo Szövetség szerdai rendkívüli elnökégi ülésén döntöttek, a soron következő eseményeket a Covid-eljárásrend (lásd lent) szerint kell megrendezni – tudtuk meg Nagy Andrástól, az MJSZ sportigazgatójától.

Máris történt egy változás a múlt héten közölt naptárban: a Közép-magyarországi RJSZ zárt régiós versenyére nem a hétvégén Cegléden, hanem október 11-én Százhalombattán kerül majd sor.

Határoztak arról is, hogy szeptember 27-én vasárnap Pakson útjára indulhat a Szuperliga elnevezésű, körmérkőzéses, súlykedvezményes elit versenysorozat, amelynek első fordulójára a felnőtt, U23-as, junior és ifjúsági válogatottak közül az alábbiak kaptak meghívást.


FÉRFIAK
60 kg:
Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Vida András (Győri AC), Farkas Bence (Rákosvidéke Hajtós DSE), Szabó Csaba (Budaörsi SC), Monori Dániel (UTE), Naji Dávid (Kaposvári JK)
66 kg: Szeredás Botond (Nippon Sport JC), Szegedi Dániel (Ceglédi VSE), Szatmári György (UTE), Pongrácz Bence (UTE), Andrási Gellért (Mogyi-Bajai JC), Pomázi Dominik (Ceglédi VSE), Gombás Bálint (Győri AC)
73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), Szabó Frigyes (UTE), Ócsai Sándor (Ceglédi VSE), Hegedűs Bendegúz (UTE), Détári Dániel (Ceglédi VSE), Kozma Ákos (Kaposvári JK), Boros Bence (Kaposvári JK), Tóth Botond (Szegedi Judo SE)
81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE), Rajkai Róbert (MTK Budapest), Nerpel Gergely (Rákosvidéke Hajtós DSE), Akkerman Gergely (Atomerőmű SE), Károly András (MTK Budapest), Ötvös Patrik (UTE)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Gőz Roland (MTK Budapest), Tóth Apor (MVSC), Sáfrány Péter (MVSC), Nerpel Richárd (Rákosvidéke Hajtós DSE), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Boros Iván (MTK Budapest), Tompa Péter (Szatymazi SE)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE), Ohát Zalán (Budaörsi SC), Kordély Péter (Kaposvári JK), Waczulik Richárd (UTE), Kochán József (Kőrös Judo SE), Veres Márton (KSI SE)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE), Varga Donát (KSI SE), Tompa Márton (Szatymazi SE)
NŐK
48 kg:
Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Beringer Fatime (Vasas Judo), Mamira Luca (Toto Sport SE), Kőszegi Rebeka (BHSE), Vaska Fanni (Ippon Judo Tatabánya)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Knetig Emőke (Mogyi-Bajai JC), Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Kardos Tímea (Leányvár SE), Perger Ivett (Mogyi-Bajai JC), Kriza Anna (Miskolci VSC), Bognár Inez (BHSE), Keller Rebeka (Ippon Judo Tatabánya)
57 kg: Karakas Hedvig (BHSE), Kovács Kitti (BHSE), Balogh Daniella (Mogyi-Bajai JC), Harmath Eszter (UTE), Kármán Andrea (UTE), Kovács Viktória (UTE), Ábrahám Titanilla (BHSE), Szász Hanna (Siklósi SE), Péter Fruzsina (KSI SE)
63 kg: Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE), Varga Brigitta (KSI SE), Katzenmajer Kíra (Mogyi-Bajai JC), Maróti Alexandra (UTE), Hegedűs Hanga (UTE), Vit Lili (BHSE), Kelemen Adél (DVTK), Sipos Dorina (Szatymazi SE), Szentandrászki Gréta (Békés Megyei Kano JSE)
70 kg: Gercsák Szabina (DVTK), Czerlau Jenifer (Miskolci VSC), Szilli Nóra (Győri AC), Sági Niki (KSI SE), Sóczó Rebeka (Békés Megyei Kano JSE)
+70 kg: Salánki Evelin (BHSE), Tóth Fanni (KSI SE), Farkas Szilvia (Győri AC), Fehér Dóra (Békés Megyei Kano JSE), Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC)


Az MJSZ Covid-eljárásrendje


 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Fotó: Ász Sport Fotó)