Március eleje óta nem rendeznek nemzetközi judoversenyeket, „befagytak” a világranglisták is. Négy magyar judós is a rangsor első helyén várja az újrakezdést!




Özbas Szofi fölényesen vezeti a világranglistát súlycsoportjában


A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) világranglistáján a március elsején megrendezett varsói European Open-viadal óta nem lehetett újabb pontokat gyűjteni. Érdekes képet fest a rangsor, arra például régen nem volt példa, hogy a nőknél egyszerre négy súlycsoportban is francia versenyző vezeti a világranglistát, ahogyan az is ritkaság, hogy mindössze két japán judóst jegyeznek első helyen.

Az aktuális számítás szerint a legtöbb pontot a 90 kilogrammosok világbajnoka, a spanyol Nikoloz Sherazadishvili (7851) gyűjtötte, az abszolút második a hölgyek legjobbja, a kubai Idalys Ortiz (7118). Furcsa helyzet, mert mostanában mindenki csak veszít: a két évvel ezelőtti eredményeket és az azokkal gyűjtött pontokat időről időre törölni fogják a világranglistáról.




Több éve Tóth Krisztián (fehérben) a legmagasabban rangsorolt felnőtt judósunk


Ami a mieinket illeti: a világranglistán Tóth Krisztiánt (MTK Budapest, 90 kg) jegyzik a legmagasabban, az ötödik helyen fagyott be vele a rangsor, úgy, hogy az utolsó jegyzett eredménye már több mint négy hónapos, akkori kétszáz pontját a tavalyi Csing-taói World Masters indulásért kapta. A Top20-ban rajta kívül Karakas Hedvig (BHSE, 57 kg., 12.) és Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya, 48 kg, 17.) szerepel még a magyarok közül.

A junioroknál két magyar judós is a világranglista első helyén várja a járvány utáni újraindulást: a junior-világ- és Európa-bajnok Özbas Szofi (Ceglédi VSE, 63 kg) és a junior-vb- és Eb-bronzérmes Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE, +100 kg) egyaránt súlycsoportja legjobbja ebben a pillanatban.




Sipőcz Richárd a junior nehézsúlyúak rangsorelsője


Karnyújtásnyira van az első helytől a junior-vb- és Eb-bronzérmes Vég Zsombor (Ceglédi VSE, 100 kg), aki második a korosztályos világranglistán, de büszke lehet a Rákosvidéke Hajtós DSE két fiatalja is a teljesítményért: Tóth Benedek (81 kg) a nyolcadik, Feczkó Csanád (60 kg) pedig a tizenkettedik helyen áll a rangsorban.

Jelenleg még úgy fest, hogy a junior korosztály lehet az első, amely világversennyel kezdheti újra a judós életet: a versenynaptár szerint augusztus 17-én kezdődik számukra a világbajnokság Isztambulban – erre azonban ebben a sajnálatos helyzetben nem lehet mérget venni, az IJF csak akkor fogja megrendezni a vb-t, ha a junior judósok számára a világ minden pontján megfelelő felkészülési lehetőség nyílik.




Az ifjúsági világbajnok Mamira Luca a ranglistán is első


Ami azt illeti, az ifjúságiak rangsorára is büszkék lehetünk: ebben a korosztályban is két világelsője van Magyarországnak: az ifjúsági világbajnok Mamira Luca (Toto Sport, 40 kg) és a vb-harmadik Kriza Anna (Miskolci VSC, 48 kg) is a világranglista legjobbja a saját súlycsoportjában.

A második helyen jegyzik Farkas Bencét (Rákosvidéke Hajtós DSE, 55 kg), Kőszegi Rebeka (BHSE, 48 kg) a kilencedik, Sági Nikolett (Ceglédi VSE, 70 kg) a tizenharmadik, Demeter Marcell (BHSE, 73 kg) a tizennegyedik, Ürögdi Dominik (Ceglédi VSE, 73 kg) a tizennyolcadik, Barczikay Ákos (Óbudai JC, 50 kg) pedig a huszadik helyen várja a folytatást.




Kriza Anna is az első helyről várja a folytatást


Az ifjúságiak számára ugyancsak augusztus végén Törökországban rendeznének világbajnokságot, közvetlenül a juniorok után – ez a terv, de négy hónappal az esemény előtt még meglehetősen bizonytalannak látszik mindez.

S ha már a rangsoroknál tartunk, ugyancsak büszkék lehetünk rá, hogy a versenybírók világranglistáján is több magyart jegyeznek előkelő helyen. Gosztonyi Balázs a tizenharmadik helyen áll, a 2016-os paralimpia után esélyt kaphat rá, hogy a 2021-es tokiói olimpián is a tatamira léphessen.




Négy bírónk a világ legjobbjai között: Havasi Bálint (balról), Havasiné Fridrich Annamária,
Fridrich Katalin és Gosztonyi Balázs


Havasiné Fridrich Annamária a huszonhetedik, Havasi Viktor a harmincadik, Fridrich Katalin a harminckilencedik a világ valamennyi judós versenybírója közül, ez pedig kiemelkedő eredménynek számít!

 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Gabriela Sabau
MJSZ, Horváth György)