Igen megtisztelő meghívásnak tett eleget pántek délután a Judoinfo: a Ceglédi Judo Központ névadó ünnepségén lehettünk jelen. Sportágunk legszebb magyarországi csarnoka immár Ungvári Miklós nevét viseli!




Dr. Kovács Antal (balról), Horváth József, Sárfalvi Péter, Ungvári Miklós és Kovács Norbert
vágja át jelképesen a nemzeti színű szalagot. Fotó: Colour b’Art Film&Photo


Kevés sportember érdemli ki, hogy még életében sportcsarnokot nevezzenek el róla, az pedig még ritkább, hogy olyan sportolót érjen ez a megtiszteltetés, aki tulajdonképpen még „nem végzett”, még nem fejezte be pályafutását. A ceglédi sportikon, az olimpiai ezüstérmes (London, 2012), olimpiai ötödik helyezett (Rio de Janeiro, 2016); háromszoros világbajnoki bronzérmes (2005, Kairó; 2007, Rio de Janeiro; 2009, Rotterdam), háromszoros Európa-bajnok (2002, Maribor; 2009, Tbiliszi; 2011, Isztambul) Ungvári Miklós még nem mondott le arról, hogy jövőre, a sportág őshazájában, Japánban tatamira léphessen pályafutásának ötödik olimpiáján.

„Ungi” – ahogyan a sportágban, sőt, immár az egész országban – ismerik, nemcsak kiemelkedő eredményeivel, hanem sportemberi nagyságával is kivívta magának az elismerést. Minderről sokat elárul, hogy a világ judósai közül éppen ő vehette át elsőként a Nemzetközi Judo Szövetség Fair Play-díját.




Az ünnepi rendezvényt több mint kétszáz sportvezető, judós, sportbarát és hozzátartozó tisztelte meg jelenlétével, a hosszas bemutatás során Ungvári Miklós és kilenc testvérének édesanyja, Erzsike néni kapott hosszan tartó vastapsot.

Cegléd város képviseletében Kónya Ágnes, a város kulturális, oktatási és népjóléti bizottságának elnöke szavai nyitották meg, majd a CVSE Fit Kid-csoportja tartott bemutatót.

„Miklós még aktív judós, de már igazi sportlegenda, az eredményeit mindenki megirigyelheti, de nemcsak a sportágában, hanem azon kívül is nagyot alakított Ungi. Az a szellemiség, ami őt körbeveszi, az példaértékű. Számomra, s ezt most nem udvariasságból mondom, ő testesíti meg az igazi sportembert” – fogalmazott köszöntőjében Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A kis ceglédi judokák bemutatója következett, majd az olimpiai és világbajnok Dr. Kovács Antal személyes emlékeket felidézve méltatta barátjának, sporttársának példaértékű pályafutását.

„Még a múlt évezredben történt, jött egy fiatal, vékony, roppant szerény és nagyon szimpatikus kiskölök, az látszott rajta, hogy mindent alázattal csinál, mindent nagyon meg akar csinálni, és átkozottul nem szeret veszíteni. Amikor meghódította a világot, a világ egyik legjobb versenyzője lett, de megmaradt ugyanaz a szerény, alázatos, szorgalmas ember, mint gyerekkorában. Egyszerre van meg benne ez a hihetetlen becsvágy, győzni akarás, és az, amilyen méltósággal viseli, ha valami még sem sikerül. Miki a tatamin és azon kívül is olyan példaképet mutat, amely mindannyiunk számára, számomra is igazi példaképpé teszi őt” – mondta „Atom Anti”, majd egy idézettel zárta mondandóját:

„Vegyél példát a búzakalászról, minél több szem van benne, annál mélyebbre hajol!”





Különleges csemegét tartogatott az est: a CVSE Fit Kid-es lányai a klub judós fiúival együtt adtak elő párját ritkító táncos, judós koreográfiát, majd a Magyar Judo Szövetség nevében Nagy András sportigazgató adott át elismerést a névadónak. Ezután Ungvári Miklós pályafutásáról tekinthettek meg egy kisfilmet a jelenlévők. A vetítés közben maga az ünnepelt is mikrofonvégre került, megilletődöttségét nehezen tudta leplezni. Köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen módon segítségére volt az évek során, s ígéretet tett, továbbra is mindent megtesz azért, hogy méltó módon képviselje a sportot és szeretett sportágát a judót.

„Tudom, hogy valami nagyon nagy dolog történik velem, de most még nem tudom igazán átérezni, mit is jelent ez az egész. Olyan lehet, mint amikor érmet nyertem az olimpián, hosszú időnek kellett eltelnie, mire tudatosult benne, mit is tettem” – fűzte hozzá Ungi.




Ezt követően Dr. Kovács Antal, Sárfalvi Péter, Horváth József, a Ceglédi VSE ügyvezető elnöke, Kovács Norbert, a Nemzeti Sportközpontok főigazgatója és Ungvári Miklós vágta át jelképesen a nemzeti színű szalagot, majd a csarnokban ünneplő vendégek élő bejátszásban láthatták, amint az épület oldaláról lehull a lepel: mától Ungvári Miklós Ceglédi Judo Központ a sportcsarnok hivatalos neve!


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Gombkötő Roland
Fotó: Colour b’Art Film&Photo)