Máig hatvankét ország négyszázharminc judósának nevezését adták le a július 12-én kezdődő Budapest Judo Grand Prix-re, jó eséllyel megdőlhet a tavaly felállított indulói rekord. A sportág legnagyobb alakja is érkezhet!




Ha még nem tették meg, érdemes felírni a naptárba a dátumot: 2019. július 12., péntek – ezen a napon kezdődik az 5. Budapest Judo Grand Prix, a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs sorozatának egyik kiemelt eseménye. Tavaly nyolcvanhat ország ötszázhetvennyolc versenyzője lépett tatamira a Papp László Budapest Sportarénában, a Nemzetközi Judo Szövetség teljes World Judo Tour-sorozatában egyedül a felnőtt világbajnokságon jegyeztek több országot és több indulót, mint nálunk.

Könnyen lehet, hogy ez a rekord is megdől, hiszen öt héttel a GP előtt már több mint négyszáz nevezés futott be a szervezőkhöz. A francia válogatott például a teljes létszámot kihasználná, huszonnyolc versenyző nevezését adták le, köztük a sportág „legnagyobb” alakjáét is: a kétszeres olimpiai és tízszeres világbajnok Teddy Riner a nyári viadalokon térne vissza a nemzetközi mezőnybe. Számára is kedves helyszín a Papp László Aréna, hiszen 2017-ben a budapesti világbajnokságon szerezte meg a kilencedik világbajnoki címét.




A magyar csapat összeállításáról a június végén zajló Európa Játékok után a szakemberek javaslata alapján dönt majd a Magyar Judo Szövetség elnöksége. A Grand Prix szervezése jól halad, a Magyar Judo Szövetség tagegyesületei számára biztosított jegyekre több ezer igénylés érkezett. A rendezők nem „csak” megtölteni szeretnék a sportcsarnokot, azt szeretnék, ha hangulatában is kiemelkedővé válna a sportág egyik legnépszerűbb eseménye, ezt célozza a közösségi médiában futó kampány is.





Magyarország nagyon komoly szerepet játszik a judosportban, már minden korosztályos világ- és Európa-bajnokság házigazdája volt a hazai szövetség, s a sor folytatódhat. Amint arról már beszámoltunk, a Magyar Judo Szövetség jó eséllyel pályázik a 2022-es felnőtt világbajnokság rendezési jogáért, az ehhez szükséges kormánygaranciáról hamarosan döntés születhet.




 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Gombkötő Roland
Fotó: MJSZ, Horváth György)