Remekül szerepeltek a magyar judósok a törökországi Antalyában megrendezett Grand Prix-viadalon: a százezer dolláros összdíjazású tornán Pupp Réka bronzérmet szerzett, Gercsák Szabina, Csoknyai László és Cirjenics Miklós pedig ötödik lett.




Pupp Réka harmadik World Judo Tour-érmét szerezte


A nyitónapon, pénteken az 52 kilogrammos Pupp Réka képviselte színeinket a török Riviérán – méghozzá remekül. Az olasz Pierucci elleni biztos győzelmével bejutott a negyeddöntőbe, ahol a brit Giles bizonyult jobbnak. A paksiak reménysége a vigaszágon javított, a török Korkmazt győzte le ipponnal, majd a bronzmérkőzésen újra ragyogó judóval rukkolt elő, ennek a türkmén Babamuratova lett az áldozata: ez a meccs is magyar ipponnal zárult.

Az Atomerőmű SE junior Európa-bajnoka a harmadik érmét szerezte meg a World Judo Tour-sorozatban, az elsőt ebben az esztendőben. Ez a siker egyben azt is jelenti, hogy Pupp Réka a világranglistán kedvező pozícióban kezdheti majd a májusban rajtoló kétéves olimpiai kvalifikációs sorozatot.




A dobogón: a brit Giles (balról), a koszovói Krasniqi,
a szlovén Stangar és a magyar Pupp Réka


Szombaton a 81 kilogrammos Csoknyai László és a 70 kilogrammos Gercsák Szabina lépett tatamira Törökországban. „Csoki” a budapesti világbajnokságon megszerzett ötödik helyezése után harmadszor szerepelt World Judo Tour-viadalon, Düsseldorfban még kiesett, Jekatyerinburgban hetedik lett, ezúttal viszont már éremért harcolhatott.

A grúz Gigauri elleni aranypontos győzelemmel kezdett, majd az üzbég Turszunov ellen ismét hosszabbításos meccset vívott, de ezúttal veszített a paksi fiatalember. A vigaszágon a kirgiz Zolojevet sikerült lehajtania a tatamiról, de a bronzmeccsen már a grúz Grigalasvilinek kedveztek az intések. Csoknyai Lászlónak ez az ötödik helyezés és a javuló forma adhat visszaigazolást arról, hogy a visszatérés után vezethet út a világbajnoki ötödik helynél magasabbra is.




Csoknyai László (fehérben) jó visszaigazolást kapott Antalyában


A korosztályos világversenyeken minden lehetséges címet összegyűjtő Gercsák Szabinának is szüksége van a pozitív impulzusokra, hiszen a korosztályváltással, a súlycsoportváltással és a hektikus riói olimpiai kvalifikációs zárással járó megpróbáltatások után a budapesti világbajnokság sem úgy sikerült számára, ahogyan elképzelte. Antalyában azonban már a régi, erőtől és önbizalomtól duzzadó judójából is felvillantott néhányszor a Miskolci Judo Club versenyzője.

Az orosz Malceva ellen vazarival nyert, majd egy nagy skalpot gyűjtött: imponáló magabiztossággal, látványos dobással győzte le a spanyolok világbajnoki ezüstérmesét, Maria Bernabeut. A folytatás nem a szánk íze szerint alakult, a svéd Bernholm az elődöntőben aranypontos csatában kibrusztolta a győzelmet, a bronzmeccsen pedig az olimpiai bronzérmes brit Conway nyert némi szerencsével, de ez a két összecsapás is csak a fentieket erősítette: az ötödik helyen záró Gercsák Szabina jó úton jár, hogy néhány hónap múlva már ezek a csaták is másképp alakuljanak.




Gercsák Szabina (kékben) a bronzmeccsen is remekül harcolt


A zárónapon is két magyar judósért szoríthattunk: a 100 kilogrammosok között Cirjenics Miklós és Ohát Zalán lépett tatamira. A ceglédi judós a svéd Drvarby ellen hárányból fordítva, komoly erényeket csillogtatva nyert az első körben, de aztán fejet kellett hajtania a tadzsik Szajdov előtt, Ohát Zalán így helyezetlenül zárta a török GP-t.

Cirjenics Miklós számára is fontos állomás az antalyai: Hangyási László tanítványa tavaly még a világranglista első helyéért küzdött, ez az esztendeje azonban Csoknyai Lászlóéhoz hasonlóan kezdődött: Düsseldorfban korai búcsú után Jekatyerinburgban a hetedik helyig jutott. Antalyában viszont már ismét nagy meccseket vívott, s könnyen dobogó lehetett volna a vége.




Cirjenics Miklós (fehérben) ipponparádéval kezdte a napot


A paksi judós a grúz Kencsadze ellen ippongyőzelemmel vett repülőrajtot, majd a hosszú nevű türkmén Hodzsamuhamedov is megérezte, milyen kikezdeni egy tűzben edződött magyarral. A negyeddöntőben a kubai Armenteros ellen folytatódott a paksi ipponparádé, ám az elődöntőben az orosz Adamjan kijózanított minket. Következett a bronzcsata, amelyben ugyan Cirjenics Miklós eggyel több intést kapott, mint ellenfele, az ír Fletcher, a győzelmet végül a gongszó előtti tizedmásodpercekben indított Cirjenics-akció hozta meg Fletchernek – ezeket a pillanatokat még nyilván sokan és sokat elemzik majd. A lényeg azonban a szép menetelés üzenete: a komoly győzelmek jelzik, hogy a tavaly sokszor megcsodált Cirjenics Miklós is visszatérőben van!

Az öt fős magyar miniküldöttség Pupp Réka bronzérmének köszönhetően a huszonegyedik helyen végzett az éremtáblázaton, de csapatunk – no és nemzetközi bírónk, Havasiné Fridrich Annamária – számára mindenképpen szép volt ez a hétvége!

Az antalyai viadal legjobbja a koszovói válogatott lett (3 arany, 1 ezüst), megelőzve Oroszországot (2, 2, 2) és a házigazda Törökországot (2, 0, 2). A World Judo Tour következő eseménye, a kínai Grand Prix május 25-én rajtol majd – immár a 2020-as tokiói olimpiára szóló kvalifikációs jogokért…




Ohát Zalán (kékben) hátrányból fordítva nyerte első csatáját


Grand Prix, Antalya

FÉRFIAK

60 KG (28 induló)
1. Albert Oguzov (orosz)
2. Jaba Papinasvili (grúz)
3. Amarbold Jagvaraldorj (mongol)
3. Adonis Diaz (amerikai)
5. Jerzsan Jerenkajpov (kazah)
5. Jang Jung-vej (tajvani)
7. Amartuvshin Dashdavaa (mongol)
7. Ali Golipur Motlag (iráni)

66 KG (34 induló)
1. Bagrati Niniasvili (grúz)
2. Denis Vieru (moldovai)
3. Kherlen Ganbold (mongol)
3. Kilian Le Blouch (francia)
5. Jeldosz Zsumakanov (kazah)
5. Sinan Sandal (török)
7. Andraz Jereb (szlovén)
7. Daniel Cargnin (brazil)

73 KG (37 induló)
1. Tommy Macias (svéd)
2. An Csang Rim (dél-koreai)
3. Hidayet Heydarov (azeri)
3. Mohammad Mohammadi (iráni)
5. Nikola Guszics (montenegrói)
5. David Lima (brazil)
7. Akil Gjakova (koszovói)
7. Christopher Wagner (osztrák)

81 KG (28 induló)
1. Vedat Albayrak (török)
2. Jack Hatton (amerikai)
3. Tato Grigalashvili (litván)
3. Dorin Gotonoaga (moldovai)
5. CSOKNYAI LÁSZLÓ (Atomerőmű SE)
5. Suhrob Turszunov (üzbég)
7. Arszo Milics (montenegrói)
7. Vlagyimir Zolojev (kirgiz)

90 KG (24 induló)
1. Komronsok Usztopirijon (tadzsik)
2. Nemanja Majdov (szerb)
3. Mammadali Mehdiyev (azeri)
3. Tural Safguliyev (azeri)
5. Li Kochman (izraeli)
5. Rafael Macedo (brazil)
7. Colton Brown (amerikai)
7. Altanbagana Gantulga (mongol)

100 KG (32 induló)
1. Zelym Kotsoiev (azeri)
2. Arman Adamjan (orosz)
3. Otgonbaatar Lkhagvasuren (mongol)
3. Benjamin Fletcher (ír)
5. CIRJENICS MIKLÓS (Atomerőmű SE)
5. Nijaz Iljaszov (orosz)
7. Jose Armenteros (kubai)
7. Szajdzsalol Szajdov (tadzsik)
OHÁT ZALÁN (Ceglédi VSE) helyezetlen

+100 KG (26 induló)
1. Inal Taszojev (orosz)
2. Dzsavad Mahdzsub (iráni)
3. Andy Granda (kubai)
3. Kim Szung Min (dél-koreai)
5. Jonas Inocencio (brazil)
5. Bolot Toktogonov (kirgiz)
7. Jurij Krakoveckij (kirgiz)
7. Zarko Culum (szerb)


NŐK

48 KG (16 induló)
1. Catarina Costa (portugál)
2. Fjolla Kelmendi (koszovói)
3. Sarah Menezes (brazil)
3. Gülkader Sentürk (török)
5. Marusa Stangar (szlovén)
5. Tamar Malca (izraeli)
7. Bazarragchaa Erdenebat (azeri)
7. Anasztaszia Pavlenko (orosz)

52 KG (18 induló)
1. Distria Krasniqi (koszovói)
2. Chelsie Giles (brit)
3. PUPP RÉKA (Atomerőmű SE)
3. Anja Stangar (szlovén)
5. Gulbadam Babamuratova (türkmén)
5. Betina Temelkova (izraeli)
7. Gefen Primo (izraeli)
7. Irem Korkmaz (török)

57 KG (16 induló)
1. Nora Gjakova (koszovói)
2. Kim Dzsan Di (dél-koreai)
3. Sabrina Filzmoser (osztrák)
3. Maayan Greenberg (izraeli)
5. Leilani Akiyama (amerikai)
5. Anna Righetti (olasz)
7. Kszenija Beldiagina (kirgiz)
7. Szevara Nisanbajeva (kazah)

63 KG (17 induló)
1. Magdalena Krssakova (osztrák)
2. Valentina Kostenko (orosz)
3. Alexia Castilhos (brazil)
3. Busra Katipoglu (török)
5. Yanka Pascoalino (brazil)
5. Mia Hermansson (svéd)
7. Kamila Badurova (orosz)
7. Inbal Shemesh (izraeli)

70 KG (22 induló)
1. Anna Bernholm (svéd)
2. Kelita Zupancic (kanadai)
3. Michaela Polleres (osztrák)
3. Sally Conway (brit)
5. GERCSÁK SZABINA (Miskolci JC)
5. Gulnoza Matnijazova (üzbég)
7. Maria Bernabeu (spanyol)
7. Megan Fletcher (ír)

78 KG (11 induló)
1. Loriana Kuka (koszovói)
2. Anasztaszija Turcsin (ukrán)
3. Natalie Powell (brit)
3. Nurgujana Nyikiforova (orosz)
5. Yarden Mayersohn (izraeli)
5. Alekszandra Gyimaletgyinova (orosz)
7. Zarina Rajfova (kazah)
7. Omri Kenyon (izraeli)

+78 KG (10 induló)
1. Sebile Akbulut (török)
2. Larisza Cserics (bosnyák)
3. Anna Guscsina (orosz)
3. Galina Taraszova (ukrán)
5. Julija Ljanicsenko (orosz)
5. Kamila Berlikas (kazah)
7. Caj Csia-ven (tajvani)
7. Gülzsan Isszanova (kazah)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
81 KG. 1. forduló:
Csoknyai László erőnyerő. 2. forduló: Csoknyai László–Giga Gigauri (grúz) aranyponttal 10–0. Negyeddöntő: Csoknyai László–Szuhrov Turszunov (üzbég) aranyponttal 0–7. A vigaszágon: Csoknyai László–Vlagyimir Zolojev (kirgiz) aranyponttal, intéssel 10–0. A 3. helyért: Csoknyai László–Tato Grigalasvili (grúz) intéssel 0–10
100 KG. 1. forduló: Cirjenics Miklós–Zauri Kencsadze (grúz) 10–0; Ohát Zalán–Joakim Dvarby (svéd) 10–0. 2. forduló: Cirjenics Miklós–Batir Hodzsamuhamedov (türkmén) 10–0; Ohát Zalán–Szajdzsalil Szajdov (tadzsik) 0–10. Negyeddöntő: Cirjenics Miklós–Jose Armenteros (kubai) 10–0. Elődöntő: Cirjenics Miklós–Armen Adamjan (orosz) 0–10. A 3. helyért: Cirjenics Miklós–Benjamin Fletcher (ír) 0–10
NŐK
52 KG. 1. forduló:
Pupp Réka erőnyerő. 2. forduló: Pupp Réka–Giulia Pierucci (olasz) 7–0. Negyeddöntő: Pupp Réka–Chelsie Giles (brit) 0–10. A vigaszágon: Pupp Réka–Irem Korkmaz (török) 10–0. A 3. helyért: Pupp Réka–Gulbadam Babamuratova (türkmén) 10–0
70 KG. 1. forduló: Gercsák Szabina erőnyerő. 2. forduló: Gercsák Szabina–Valentyina Malceva (orosz) 7–0. Negyeddöntő: Gercsák Szabina–Maria Bernabeu (spanyol) 10–0. Elődöntő: Gercsák Szabina–Anna Bernholm (svéd) aranyponttal 0–7. A 3. helyért: Gercsák Szabina–Sally Conway (brit) 0–10


{google_docs}/images/stories/2018/versenykiiras/antalya.pdf{/google_docs}

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)