2018. április 02.

Itt a magyar Európa-bajnoki csapat!

A Magyar Judo Szövetség elnöksége jóváhagyta a szakmai bizottság jelölését, tizenhat magyar judós utazhat az idei Európa-bajnokságra.




A magyar csapat legsikeresebb Európa-bajnoki indulója a legutóbbi tíz(!)
kontinensbajnokságon sorozatban érmes Csernoviczki Éva lesz


A kontinensbajnokságot 2018. április 26. és 28. között Izrael második legnagyobb városában, Tel-Avivban rendezik meg. Rendhagyó lesz a verseny, hiszen egyrészt csütörtöktől szombatig tart majd, a megszokott négynapos program helyett csak három versenynap lesz, a csapat Európa-bajnokságot ugyanis 2018. július 18-án az oroszországi Jekatyerinburgban rendezik majd meg.

Rendhagyó lesz azért is, mert az elmúlt másfél évtized legendás magyar főszereplői közül Ungvári Miklós, Ungvári Attila, Bor Barna és Joó Abigél sem tart a csapattal – akad, aki sérülése után még nincs megfelelő formában, akad, aki már a civil élet kihívásai miatt nem tudott eléggé felkészülni. Így aztán lehetőséget kapnak a fiatalok.

Az Eb-n a férfiaknál és a nőknél is kilenc-kilenc versenyzőt indíthatnánk, az erősebb nem válogatásánál Pánczél Gábor szövetségi edző előterjesztésére nyolc induló mellett voksoltak az edzők, a hölgyeknél viszont Toncs Péter szövetségi edző kitöltötte volna a keretet, csakhogy a nehézsúlyú Kárpáti Emese megsérült, így biztosan nem tarthat a többiekkel.

Az is fontos információ, hogy a keretbe kerültek olyanok is, akik nem minden válogatási feltételt teljesítettek, de klubköltségen részt vehetnek a felnőtt Európa-bajnokságon (a férfiaknál Gorjánácz Zsolt, Tóth Benedek, Vér Gábor és Ohát Zalán, a hölgyeknél pedig Özbas Szofi), amennyiben egyesületük vállalja a részvétel költségeit.




Az új generáció tagjai közül a tizenhat esztendős ifjúsági Európa-bajnok
Özbas Szofi (fehérben) is lehetőséget kaphat az Eb-n


A PROGRAM

ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK
Férfiak, 60 kg
 (címvédő: Robert Msvidobadze, orosz; magyar induló: Szabó Csaba, Kecskeméti JC)
Férfiak, 66 kg (címvédő: Georgij Zantaraja, ukrán; magyar induló: Gorjánácz Zsolt, BHSE)
Nők, 48 kg (címvédő: Daria Bilodid, ukrán; magyar induló: Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya)
Nők, 52 kg (címvédő: Majlinda Kelmendi, koszovói; magyar induló: Pupp Réka, Atomerőmű SE; Szabó Katinka, BHSE)
Nők, 57 kg (címvédő: Priscilla Gneto, francia; magyar induló: Karakas Hedvig, BHSE; Özbas Szofi, Ceglédi VSE)

ÁPRILIS 27., PÉNTEK
Férfiak, 73 kg
 (címvédő: Hidayet Heydarov, azeri; magyar induló: –)
Férfiak, 81 kg (címvédő: Alan Kubecov, orosz; magyar induló: Csoknyai László, Atomerőmű SE; Tóth Benedek, Rákosvidéke Hajtós DSE)
Nők, 63 kg (címvédő: Tina Trstenjak, szlovén; magyar induló: –)
Nők, 70 kg (címvédő: Sanne van Dijke, holland; magyar induló: Gercsák Szabina, Miskolci JC)

ÁPRILIS 28., SZOMBAT
Férfiak, 90 kg
 (címvédő: Alekszandar Kukolj, szerb; magyar induló: Tóth Krisztián, Pénzügyőr SE; Vér Gábor, BHSE)
Férfiak, 100 kg (címvédő: Elkhan Mammadov, azeri; magyar induló: Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE; Ohát Zalán, Ceglédi VSE)
Férfiak, +100 kg (címvédő: Guram Tusisvili, grúz; magyar induló: –)
Nők, 78 kg (címvédő: Audrey Tcheumeo, francia; magyar induló: Salánki Evelin, BHSE)
Nők, +78 kg (címvédő: Marina Szluckaja, ukrán; magyar induló: Szigetvári Mercédesz, Mogyi-Bajai JC)



 

A JUDO MAGYAR EURÓPA-BAJNOKI ÉRMESEI

ARANYÉRMES (17)
Tuncsik József (63 kg, 1976, Kijev)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1986, Belgrád)
Csák József (60 kg, 1986, Belgrád)
Tolnai László (open, 1990, Frankfurt)
Nagy Zsuzsa (65 kg, 1991, Prága)
Csősz Imre (open, 1995, Birmingham)
Hajtós Bertalan (81 kg, 1998, Oviedo)
Ungvári Miklós (66 kg, 2002, Maribor)
Braun Ákos (73 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2007, Belgrád)
Ungvári Miklós (66 kg, 2009, Tbiliszi)
Mészáros Anett (70 kg, 2010, Bécs)
Joó Abigél (78 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2011, Isztambul)
Joó Abigél (78 kg, 2012, Cseljabinszk)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2013, Budapest)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2014, Monpellier)

EZÜSTÉRMES (29)
Szabó Ferenc (65 kg, 1977, Ludwigshafen)
Varga Imre (+95 kg, 1978, Helsinki)
Gelencsér Imre (65 kg, 1980, Bécs)
Varga Imre (+95 kg, 1980, Bécs)
Nagysolymosi Sándor (71, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1982, Rostock)
Fogarasi Dénes (78 kg, 1984, Liege)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1985, Hamar)
Parragh Katalin (48 kg, 1988, Pamplona)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1989, Helsinki)
Parragh Katalin (48 kg, 1990, Frankfurt)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1990, Frankfurt)
Csák József (65 kg, 1991, Prága)
Pekli Mária (56 kg, 1996, Hága)
Csák József (66 kg, 2000, Wroclaw)
Kovács Antal (100 kg, 2004, Bukarest)
Ungvári Miklós (66 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2006, Tampere)
Ungvári Miklós (66 kg, 2008, Lisszabon)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2009, Tbiliszi)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2010, Bécs)
Bor Barna (+100 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2012, Cseljabinszk)
Karakas Hedvig (57 kg, 2015, Baku)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2016, Kazany)
Tóth Krisztián (90 kg, 2016, Kazany)

BRONZÉRMES (46)
Dávid Tamás (1. dan, 1962, Essen)
Szabó Ferenc (63 kg, 1971, Göteborg)
Ipacs László (80 kg, 1972, Voorburg)
Varga Imre (open, 1974, London)
Petrovszki Mihály (+93 kg, 1976, Kijev)
Tuncsik József (65 kg, 1978, Helsinki)
Molnár Károly (71 kg, 1978, Helsinki)
Varga Imre (open, 1978, Helsinki)
Kiss Endre (86 kg, 1979, Brüsszel)
Varga Imre (+95 kg, 1979, Brüsszel)
Gyáni János (86 kg, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1981, Debrecen)
Molnár Lajos (95 kg, 1982, Rostock)
Ozsvár András (+95, 1982, Rostock)
Gyáni János (86 kg, 1986, Belgrád)
Bujkó Tamás (65 kg, 1987, Párizs)
Tolnai László (open, 1988, Pamplona)
Csák József (65 kg, 1989, Helsinki)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1989, Helsinki)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1990, Frankfurt)
Wágner József (60 kg, 1991, Prága)
Kovács Antal (95 kg, 1992, Párizs)
Kovács Antal (95 kg, 1993, Athén)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1994, Gdansk)
Csizmadia Zoltán (open, 2001, Párizs)
Kovács Antal (100 kg, 2002, Maribor)
Kovács Antal (100 kg, 2003, Düsseldorf)
Kovács Antal (open, 2004, Budapest)
Kosztolánczy György (open, 2004, Budapest)
Mészáros Anett (70 kg, 2005, Rotterdam)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2008, Lisszabon)
Braun Ákos (73 kg, 2008, Lisszabon)
Karakas Hedvig (57 kg, 2009, Tbiliszi)
Karakas Hedvig (57 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Attila (73 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2012, Cseljabinszk)
Joó Abigél (78 kg, 2013, Budapest)
Bor Barna (+100 kg, 2013, Budapest)
Ungvári Miklós (73 kg, 2014, Montpellier)
Krizsán Szabolcs (81 kg, 2014, Montpellier)
Tóth Krisztián (90 kg, 2014, Montpellier)
Joó Abigél (78 kg, 2014, Montpellier)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2015, Baku)
Gercsák Szabina (70 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2017, Varsó)
Joó Abigél (78 kg, 2017, Varsó)

 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Facebook)