A napokban Magyarországon tartózkodik Nandzso Micutosi, a japán női olimpiai válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki a 2020-as tokiói olimpiáig a magyar válogatott felkészülését segíti.




Nandzso mester a családjával tekintette meg a magyar bajnokságot


A hetedik danos japán mester programjában szerepelt többek között a szombati kecskeméti országos bajnokság megtekintése is, az eseményre Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke hívta meg. A Mercedes-Benz Sportakadémián beszélgettünk vele.

Sportolóként a kilencvenes évek közepén nyert Kodokan-kupát és Német Nagydíjat is, de legnagyobb sikereit edzőként érte el: 2012-ben a japán női válogatott edzőjeként tanítványa, Macumoto Kaori olimpiai aranyérmet szerzett, ez pedig előléptetést hozott számára: megbízták a női kapitányi tiszt betöltésével. 2016-ban már ő vezette azt a japán csapatot, amely egy arany- és négy bronzérmet nyert a riói olimpián.




Kecskeméten a hazai szakemberekkel is találkozott


Versenyzői múltjáról és szakmai előéletéről sokat tudunk, arról kicsit kevesebbet, hogy mivel foglalkozik a riói olimpia óta, de a japán sportszakember készséggel válaszolt erre a kérdésünkre is. Napjainkban a Szendai Egyetem professzoraként dolgozik, a testnevelés, azon belül is elsősorban a judo módszertanának elméleti és gyakorlati oktatásában vesz részt.

Itt érte a Magyar Judo Szövetség felkérése.

„Meglehetősen váratlan volt számomra, hiszen ilyesmire nem nagyon van példa Japánban – mondta Nandzso Micutosi. – Nem megszokott, hogy egy japánt keresnek meg azzal, hogy tanítson, segítsen, inkább mi szoktunk másoktól megtanulni valamit, ami fontos számunkra. Éppen ezért nagyon meglepődtem Tóth László úr felkérésén, őszintén szólva először nem is tudtam mit kezdeni vele. Hallottam, hogy a magyarok nem nyertek érmet a riói olimpián, sokat gondolkodtam, hogyan segíthetnék, mit és hogyan tehetnénk közösen azért, hogy a 2020-as tokiói olimpia már jobban sikerüljön a magyar válogatott számára.”




Már tavaly nyáron is tartott edzést hazánkban


Aztán megérkezett Budapestre a válasz: „Rajta, csináljuk!”, s a magyar delegáció egy előkészített szerződéssel együtt megérkezett a sibatai Szendai Egyetemre. Ez újra meglepte a japánokat, hiszen itt már egyértelmű volt a magyarok komoly szándéka.

„Tóth László elnök úr és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke jött el az egyetemre, ennek aztán elég komoly visszhangja lett nálunk, a híradóba és a lapokba is bekerült, hiszen nem gyakran fordul elő, hogy külföldiek akarnak szerződést kötni egy ilyen ügyben. Azóta többször is egyeztettünk az együttműködés részleteiről, hiszen a nagy távolság miatt nem egyszerű feladattal állunk szemben. A fő vonal az lesz, hogy a magyar válogatott tagjai rövidebb-hosszabb időszakokat töltenek a Szendai Egyetemen, ahol technikai edzésekkel, tanácsokkal tudom segíteni a felkészülésüket. Néhány nagyobb versenyen is együtt dolgozunk majd, de a Magyarországon dolgozó japán szakemberekkel is igyekszem komolyabbra fonni a kapcsolatot, így még nagyobb rálátásom lehet a magyar judóra.”




Nandzso mestert arról is megkérdeztük, milyen benyomásai vannak az eddigiek alapján, illetve milyen emlékei voltak rólunk, magyarokról. Az első kérdésre meglehetősen diplomatikusan válaszolt.

„A magyar judo, de ezt akár az európai judóra is mondhatnám, nagyon sokat támaszkodik az erőre, ez pedig egy kicsit más, mint a japán judo. Ami pedig a magyar emlékeket illeti, egy kitűnő versenyzőjükkel, Csák Józseffel voltam egy súlycsoportban, vele a tatamin is találkozunk. De egy másik nevet is említenem kell: Hajtós Bertalant jól ismerték már akkoriban is Japánban.”




Nandzso Micutosi 2016-ban a riói olimpikonokkal


A végére egy kérdést hagytunk: 2020 augusztusában, már a XXXII. Nyári Játékok záróünnepsége után milyen esetben gondolna vissza elégedetten erre az időszakra. Az addig gördülékenyen zajló beszélgetés itt megakadt. Némi töprengés után Nandzso Micutosi mosolyogva így válaszolt:

„Ez egy nagyon nehéz kérdés. Maradjunk annyiban, hogy ezt még magamban sem tudom eldönteni.”

A japán judóban a lécet mindig a legmagasabbra teszik. Biztosak lehetünk benne, hogy a Szendai Egyetem professzora sem fogja alább adni.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Gombkötő Roland
Fotó: Ász Sport Fotó
Magyar Judo Szövetség
Japán Judo Szövetség)