Tizennégy súlycsoportban összesen 167 judós lépett tatamira az idei felnőtt első osztályú országos bajnokságon, ez pedig több mint húsz százalékos létszámemelkedés az elmúlt évekhez képest. A kecskeméti Mercedes Benz Sportakadémián négy tatamin zajlottak a küzdelmek, amelyeket a helyszínen tekintett meg Nandzso Micutosi, a japán válogatott korábbi szövetségi kapitánya is.




„2016-ban a riói olimpián Magyarország nem tudott érmet szerezni, azért segítek a magyar judoválogatottnak, hogy a tokiói olimpián érmet szerezhessen“ – jegyezte meg a világhírű szakember, aki hozzátette, mindenkitől várja, hogy megmutassa tudását és segítse

Több kitüntetést is átadtak a bajnokság ünnepélyes megnyitójának keretében. A Magyar Judoért kitüntetés ezüst-fokazatát vehette át Havasiné Fridrich Annamária olimpiai bírónk és Tanács Attila, a bíró bizottság régióvezetője, a Magyar Judoért bronz-fokozatát kapta Gosztonyi Balázs nemzetközi bírónk és Baczkó Bernadett, volt válogatott versenyzőnk.

Dan adományozásra is sor került: a háromszoros veterán világbajnok E. Kovács János a hatodik danfokozatról szóló diplomát vehette át, Vincze Zoltán, az MJSZ bíró bizottságának versenyelnökökért felelős vezetője a negyedik, ifj. Nagysolymosi Sándor veterán világbajnoki ezüstérmes a harmadik, Csoknyai László világbajnoki ötödik helyezett a harmadik, Varga Brigitta ifjúsági világbajnok pedig a második danfokozatot kapta meg.

Ami a küzdelmeket illeti, a legtöbb súlycsoportban érvényesült a papírforma, a legesélyesebb judós szerezte meg az aranyérmet, de nem volt ez mindenhol így. A 60 kilogrammban a KSI SE fiatalja, Csizovszky Ferenc másodszor lett magyar bajnok, a 66 kilósoknál a Kaposvári JK agilis versenyzője, Boros Bence gyűjtötte be az aranyat, neki ez volt az első felnőtt bajnoki aranya.

A 73 kilogrammban Hajtós Bertalan még ifjúsági korú tanítványa, Nerpel Gergely kemény döntőben őrölte fel ellenfele ellenállását, s máris felnőtt bajnoki címet ünnepelhetett. A 81 kilósoknál az Év judósát, Csoknyai Lászlót az örökifjú, és amatőrként is fáradhatatlan Joó István ütötte el a döntőtől, majd a Budafoki KSE trénere az aranyérmet is megszerezte. Győzelme azért is különleges, mert csaknem tizenöt évvel ezelőtt volt dobogós az ifjúsági Európa-bajnokságon, de sérülések miatt nem teljesedhetett ki a pályafutása. Most viszont – alig néhány „igazi“ edzéssel a háta mögött – harminc évesen megnyerte első felnőtt bajnoki címét. Ráadásul testvére judogiját viselve – Erdélyi-Joó Abigél kilenc felnőtt magyar bajnoki címnél tart. A kétszeres Európa-bajnoknő ezúttal nem indult, de judogija tulajdonképpen „megszerezte“ a tizedik aranyat…

A 90 kilogrammban a kaposvári Kordély Péter pályafutásának második felnőtt magyar bajnoki címét szerezte meg, míg a súlycsoport világbajnoki ezüstérmese, az ezúttal a 100 kilósok között induló Tóth Krisztián a hatodikat húzta be Kecskeméten. Nem hibázott a nehézsúly hazai legjobbja, Bor Barna sem, aki már a hetedik aranyérménél tart a legrangosabb hazai bajnokság történetében.

A nőknél a 48 kilogrammosok között a ceglédi Klein Dorina nyert, az 52 kilogrammban a junior Európa-bajnok Pupp Réka nem adta át senkinek az első helyet. Az 57 kilogrammban Kovács Kittié lett az arany, a 63 kilósoknál pedig a világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig húzta be magabiztosan az első helyet.

A 70 kilogrammban Gercsák Szabina, a 78-ban Salánki Evelin volt a legjobb, a nehézsúlyúak között pedig a szatymazi Nagy Kitti váltotta aranyra felkészültségét.

Az országos bajnokságon 29 egyesület tudott érmet szerezni, a legeredményesebb a BHSE szerepelt (2 arany, 2 ezüst, 1 bronz), az éremtáblázat első helyezettjét a KSI SE (2, 1, 2) és az Atomerőmű SE (2, 0, 2) követte. Összesen 10 klubhoz került a 14 magyar bajnoki aranyérem.


Országos bajnokság, Kecskemét

FÉRFIAK

60 KG (13 induló)
1. Csizovszky Ferenc (KSI SE)
2. Monori Dániel (UTE)
3. Détári Dániel (Ceglédi VSE)
3. Vida András (Győri AC)
5. Szatmári György (UTE)
5. Feczkó Csanád (Miskolci VSC)
7. Hegyi Vince (Rákosvidéke Hajtós DSE)
7. Szlávik Gergő (Hato Judo)



66 KG (11 induló)
1. Boros Bence (Kaposvári JK)
2. Bartha Ákos (Miskolci VSC)
3. Szeredás Botond (Nippon Sport JC)
3. Cseh Márk (Kecskeméti JC)
5. Németh Norbert (Ceglédi VSE)
5. Pongrácz Bence (UTE)
7. Ács Balázs (OLC T Trans-Gemenc JK)
7. Simoncsik Zoltán (Ceglédi VSE)



73 KG (19 induló)
1. Nerpel Gergely (Rákosvidéke Hajtós DSE)
2. Mátics András (OLC T Trans-Gemenc JK)
3. Windischmann Bence (Atomerőmű SE)
3. Végvári Martin (Mogyi-Bajai JC)
5. Csillag István (Kecskeméti JC)
5. Stadler Ádám (Krizsán SE)
7. Ungvári Zoltán (Ceglédi VSE)
7. Mester Dániel (Ceglédi VSE)


81 KG (16 induló)
1. Joó István (Budafoki KSE)
2. Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE)
3. Rajkai Róbert (Százhalombatta)
3. Csoknyai László (Atomerőmű SE)
5. Szabó Frigyes (Leányvár)
5. Gőz Roland (KSI SE)
7. Illés Tamás (UTE)
7. Fejér Richárd (Ippon Judo Tatabánya)



90 KG (11 induló)
1. Kordély Péter (Kaposvári JK)
2. Köller Milán (Mogyi-Bajai JC)
3. Veres Márton (KSI SE)
3. Nerpel Richárd (Rákosvidéke Hajtós DSE)
5. Tóth Ferenc (Rákosvidéke Hajtós DSE)
5. Vér Gábor (BHSE)
7. Huszár Martin (Kaposvári JK)
7. Sárecz-Huth Márton (OLC T Trans-Gemenc JK)



100 KG (11 induló)
1. Tóth Krisztián (Pénzügyőr SE)
2. Ohát Zalán (Ceglédi VSE)
3. Árvai Péter (Ceglédi VSE)
3. Horváth Tamás (Budaörsi SC)
5. Szigetvári Szabolcs (Siklós SE)
5. Kersics Dávid (Pécsi VSK)
7. Huszár Gábor (MESI)
7. Ziman Bence (Rétság)



+100 KG (15 induló)
1. Bor Barna (Atomerőmű SE)
2. Péntek Zoltán (Bushido JC)
3. Kerstner Róbert (Veresi KE)
3. Ömböli Renátó (Budaörsi SC)
5. Szabó Csaba (Szatymaz)
5. Németh Zsolt (Széchenyi Egyetem SE)
7. Láza György (Békés Megyei Kano JSE)
7. Szentandrászki Levente (Békés Megyei Kano JSE)




NŐK

48 KG (12 induló)
1. Klein Dorina (Ceglédi VSE)
2. Erdélyi Lilla (Budaörsi SC)
3. Kőszegi Rebeka (Toto Sport)
3. Beringer Fatime (KSI SE)
5. Köhler Zsuzsanna (Rákosvidéke Hajtós DSE)
5. Szabóné Pinczi Tímea (Toto Sport)
7. Novák Szilvia (Kaposvári JK)
7. Kis Noémi (KDJSE)



52 KG (7 induló)
1. Pupp Réka (Atomerőmű SE)
2. Ábrahám Titanilla (BHSE)
3. Tóth Eszter (Mogyi-Bajai JC)
3. Perger Ivett (Mogyi-Bajai JC)
5. Hóka Fanni (Somogyszob)
5. Mezei Dorina (Pápa)
7. Gajdosi Bianka (Pápa)



57 KG (8 induló)
1. Kovács Kitti (KSI SE)
2. Siroki Ibolya (Budaörsi SC)
3. Maróti Aelxandra (UTE)
3. Szabó Katinka (BHSE)
5. Kármán Andrea (UTE)
5. Kis Eszter (Ippon Judo Tatabánya)
7. Tamasi Szandra (Ceglédi VSE)
7. Sipos Dorina (Szatymaz)



63 KG (17 induló)
1. Karakas Hedvig (BHSE)
2. Bajcsev Vivien (BHSE)
3. Cservenák Anna (Debreceni SC-SI)
3. Szász Klára (Hato Judo)
5. Polyák Krisztina (Budaörsi SC)
5. Kerekes Gréta (Ceglédi VSE)
7. Meksz Alexa (Pápa)
7. Hegedűs Hanga (UTE)



70 KG (9 induló)
1. Gercsák Szabina (Miskolci JC)
2. Lőrinc Renáta (UTE)
3. Gergácz Enikő (Rákosvidéke Hajtós DSE)
3. Sóczó Rebeka (Békés Megyei Kano JSE)
5. Godó Zsófia (Kőrös JSE)
5. Balogh Sára (Szatymaz)
7. Lipták Fanni (Békés Megyei Kano JSE)
7. Borbényi Klára (Kiskőrös)

78 KG (9 induló)
1. Salánki Evelin (BHSE)
2. Tóth Fanni (KSI SE)
3. Kalydy Patrícia (Pollák DSE)
3. Tandi Zsanett (Leányvár)
5. Becskeházi Kata (Tori JC)
5. Gyáni Amanda (Békés Megyei Kano JSE)
7. Csete Margit (Mogyi-Bajai JC)
7. Grassy Dóra (Pécsi VSK)



+78 KG (9 induló)
1. Nagy Kitti (Szatymaz)
2. Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC)
3. Varga Réka (Ippon Judo Tatabánya)
3. Ménesi Beatrix (Szegedi JSE)
5. Fábiánné Reiner Cecília (Pápa)
5. Bonevácz Bianka (Barcs)
7. Balog Veronika (Kecskeméti JC)
7. Buczó Emese (Dozso SE Pécs)

Az éremtáblázat

2  2  1  BHSE
2  1  2  KSI SE
2  0  2  Atomerőmű SE
2  0  0  Kaposvári JK
1  1  2  Ceglédi VSE
1  1  2  Rákosvidéke Hajtós DSE
1  0  0  Budafoki KSE
1  0  0  Miskolci JC
1  0  0  Pénzügyőr SE
1  0  0  Szatymaz
0  2  3  Mogyi-Bajai JC
0  2  2  Budaörsi SC
0  2  1  UTE
0  1  0  Miskolci VSC
0  1  0  Bushido JC
0  0  1  Békés Megyei Kano JSE
0  0  1  Debreceni SC-SI
0  0  1  Hato Judo
0  0  1  Győri AC
0  0  1  Ippon Judo Tatabánya
0  0  1  Kecskeméti JC
0  0  1  Leányvár
0  0  1  Nippon Sport JC
0  0  1  OLC T Trans-Gemenc JK
0  0  1  Pollák DSE
0  0  1  Százhalombatta
0  0  1  Szegedi JSE
0  0  1  Toto Sport
0  0  1  Veresi KE


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Gombkötő Roland)