Remekül szerepelt a magyar válogatott a zágrábi ifjúsági Európa-kupán, Gombás Bálint, Szatmári György és Sipőcz Richárd aranyérmet szerzett, s ezen kívül még öt érmet nyertek fiataljaink.




Farkas Bence (balról) ezüst-, Gombás Bálint (balról a második) aranyéremmel zárt Zágrábban


Gigantikus mezőny, harminchét ország 793 judósa lépett tatamira a horvát fővárosban, akadt olyan súlycsoport, amelyben kilencvenen próbáltak szerencsét. A magyar judósok pedig ebből a mezőnyből is kiemelkedtek!

A nyitónapon a fiúk legalacsonyabb súlycsoportjában, az 50 kilogrammosoknál házidöntőt vívott két magyar: Gombás Bálint (Győri AC) és Farkas Bence (Rákosvidéke Hajtós DSE) csatája után előbbi nyakába arany-, utóbbiéba ezüstérmet akasztottak. Gombás Bálint tavaly ősszel a győri korosztályos Európa-kupán szerezte meg az első aranyérmét, most duplázni tudott, Farkas Bencének pedig ez az első dobogós eredménye a nemzetközi versenyeken.

A 60 kilogrammos Szatmári György (UTE) pazar sorozattal jutott el a fináléig: mind az öt ellenfelét ipponnal győzte le. A döntőben fehérorosz riválisa még nagyobb erőbedobásra kényszerítette, de az aranyérem sorsa nem került veszélybe, Szatmári György vazarival szerezte meg pályafutásának első Európa-kupa érmét, rögtön az aranyat.




Szatmári György (balról a második) pályafutásának első Ek-érme rögtön egy arany lett


A harmadik magyar aranyérem a nehézsúlyú Sipőcz Richárd nevéhez fűződik: ifjúsági Európa-bajnokunk hibátlan teljesítményt nyújtva, öt ippongyőzelemmel szerezte meg karrierje ötödik Ek-aranyérmét.

A mieink közül Turánszki Zoltán (90 kg, Miskolci VSC-MVSI) és Özbas Szofi (57 kg, Ceglédi VSE) is döntőt vívhatott, végül mindketten ezüstérmet vehettek át, Nerpel Gergely (73 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE) és Vég Zsombor (90 kg, Ceglédi VSE) pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Értékes magyar helyezésekben sem volt hiány, az érmeseinken túl Andrási Márton (50 kg, Mogyi-Bajai JC), Varga Donát (+90 kg, KSI SE), Klein Dorina (48 kg, Ceglédi VSE) és Faragó Petra (+70 kg, Miskolci VSC-MVSI) ötödik lett, Tóth Botond (73 kg, Szegedi JSE), Boros Iván (81 kg, KSI SE), Harmath Eszter (44 kg, UTE), Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci JC) és Ménesi Beatrix (+70 kg, Szegedi JSE) pedig a hetedik helyen végzett.




Sipőcz Richárd: öt meccs, öt ippongyőzelem, ötödik Ek-arany

Sokat elárul a mieink remek szerepléséről, hogy a zágrábi mammutmezőnyben Magyarország három arany-, három ezüst- és két bronzéremmel első lett az éremtáblázaton, megelőzve a házigazda horvátokat (3, 0, 0) és a legtöbb érmet gyűjtő brazilokat (2, 2, 5)!


Ifjúsági Európa-kupa, Zágráb

FIÚK

50 KG (55 induló)
1. GOMBÁS BÁLINT (Győri AC)
2. FARKAS BENCE (Rákosvidéke Hajtós DSE)
3. Pedro Gomez Llorens (spanyol)
3. Yuri Santos (brazil)
5. ANDRÁSI MÁRTON (Mogyi-Bajai JC)
5. Heydar Ouchen (francia)
7. Ariel Shulman (izraeli)
7. Ilja Szkalepov (fehérorosz)
KOVÁCS BENCE (Ippon Judo Tatabánya),
HEGEDŰS LEVENTE (Ceglédi VSE),
LENGYEL MIKSA (Samurai JC) és
POMÁZI DOMINIK (Ceglédi VSE) helyezetlen

55 KG (64 induló)
1. Artyom Kolaszov (fehérorosz)
2. Oleg Verediba (ukrán)
3. Matan Shani (izraeli)
3. Nicolas Silva (brazil)
5. Vladiszlav Kazimirov (ukrán)
5. Daniel Leutgeb (osztrák)
7. Caua Galdeano (brazil)
7. Anton Kleinosz (ukrán)
MAUKS ÁKOS (UTE),
ANDRÁSI GELLÉRT (Mogyi-Bajai JC),
VIKOL ANDRÁS (Győri AC),
KOVÁCS ATTILA (Ippon Judo Tatabánya),
MAROSI BÁLINT (Óbudai JC),
DUDÁS MORGAN (Samurai JC),
BÓKA BOTOND (Szegedi JSE) és
SZABÓ ÁRON (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

60 KG (70 induló)
1. SZATMÁRI GYÖRGY (UTE)
2. Ruszlan Halavacsov (fehérorosz)
3. Eylon Barsheshet (izraeli)
3. Kvicsa Meszablisvili (orosz)
5. Maxime Gobert (francia)
5. Mateja Sztosics (szerb)
7. Joel Demaere (kanadai)
7. Roie Rosen (izraeli)
DÉTÁRI DÁNIEL (Ceglédi VSE),
SZEGEDI DÁNIEL (Ceglédi VSE),
POKK ARMAND (Ippon Judo Tatabánya),
BERINGER DOMINIK (KSI SE),
MÁTHÉ BENCE (BHSE) és
DEMETER BENDEGÚZ (BHSE) helyezetlen

66 KG (86 induló)
1. Hamza Jashari (macedón)
2. Samuel Gassner (osztrák)
3. Mateo Cuk (német)
3. Javier Pena Insausti (spanyol)
5. Flavio Frasca (olasz)
5. Dmitrij Kozlov (orosz)
7. Danilo Szkrinnyik (ukrán)
7. Jakob Wiesinger (osztrák)
9. ÓCSAI SÁNDOR (Ceglédi VSE)
9. HORVÁTH BENCE (Egri VSI)
ÓCSAI ÁDÁM (Ceglédi VSE) és
KAPÁS GÁBOR (Kőrös JSE) helyezetlen

73 KG (90 induló)
1. Adrian Sulca (román)
2. Artyom Bubir (ukrán)
3. NERPEL GERGELY (Rákosvidéke Hajtós DSE)
3. Keagan Young (kanadai)
5. Cameron Charles (brit)
5. Giovanni Zaraca (olasz)
7. TÓTH BOTOND (Szegedi JSE)
7. Danil Siskin (orosz)
ÖTVÖS PATRIK (UTE),
DEMETER MARCELL (BHSE),
BALOG MÁTÉ (UTE),
PARÁDI BALÁZS (Egri VSI),
JOÓ MÁTÉ (Samurai JC),
SZECSEI VIKTOR (KSI SE),
MURÁNYI TAMÁS (Budaörsi SC) és
MÉNESI GERGŐ (Szegedi JSE) helyezetlen

81 KG (66 induló)
1. Marcos Santos (brazil)
2. Maxime Gael Ngayap Hambou (francia)
3. Ziga Brod (szlovén)
3. Nadav Zurat (izraeli)
5. Alexandre Arencibia (kanadai)
5. Alex Cret (román)
7. BOROS IVÁN (KSI SE)
7. Yaheli Lavi (izraeli)
BAJCSEV TAMÁS (BHSE),
BORSOS KRISTÓF (Ceglédi VSE),
VERES MARCELL (Atomerőmű SE),
VARGHA ZSOLT (Diósdi DSE) és
KORFY BENCE (Egri VSI) helyezetlen

90 KG (33 induló)
1. Rok Pogorevc (szlovén)
2. TURÁNSZKI ZALÁN (Miskolci VSC-MVSI)
3. VÉG ZSOMBOR (Ceglédi VSE)
3. Louis Mai (német)
5. Segev Ben Haroch (izraeli)
5. Artyom Mocsalov (orosz)
7. Adriel Santos (brazil)
7. Mate Susic (horvát)
BÖTÖS RAJMOND (Rákosvidéke Hajtós DSE),
DORN CSANÁD (Szatymaz) és
ÍJJAS ATTILA (BHSE) helyezetlen

+90 KG (32 induló)
1. SIPŐCZ RICHÁRD (Széchenyi Egyetem SE)
2. Leonardo Sant Ana (brazil)
3. Alin Bagrin (moldovai)
3. Wojciech Kordyalik (lengyel)
5. VARGA DONÁT (KSI SE)
5. Tim Kelc (szlovén)
7. Tieman Diaby (francia)
7. Alekszandar Sztojkov (szerb)


NŐK

40 KG (11 induló)
1. Giulia Giorgi (olasz)
2. Ghjuliana Ballo (francia)
3. Chrislayne Alencar (brazil)
3. Aleksza Georgieva (bolgár)
5. Ilenia Salfi (olasz)
5. Ana Maria Vladu (román)
7. Mariana Havriljak (ukrán)
7. Katerina Pilipjuk (ukrán)

44 KG (27 induló)
1. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
2. Laila Goebel (német)
3. Lea Metrot (francia)
3. Erza Muminoviq (koszovói)
5. Anasztaszija Balaban (ukrán)
5. Jule Ziegler (német)
7. HARMATH ESZTER (UTE)
7. Asia Avanzato (olasz)
9. VASKA FANNI (Ippon Judo Tatabánya)
SZLÁDOVICS PATRICIA (UTE),
HEGEDŰS LILLA (Ceglédi VSE) és
KRIZA ANNA (Miskolci VSC-MVSI) helyezetlen

48 KG (44 induló)
1. Carlotta Avanzato (olasz)
2. Sian Bobrowska (brit)
3. Leonie Gonzalez (francia)
3. Vladiszlava Sznitko (ukrán)
5. KLEIN DORINA (Ceglédi VSE)
5. Isabella Meneguel (brazil)
7. Coralie Gilly (francia)
7. Ruszlana Perekreszt (ukrán)
9. GYERTYÁS RÓZA (Koroncó-Tutti)
KARDOS TÍMEA (Győri AC),
KŐSZEGI REBEKA (Toto Sport) és
HAJDU ILANG (Diósdi DSE) helyezetlen

52 KG (48 induló)
1. Lisa Grabner (osztrák)
2. Tatum Keen (brit)
3. Sara Lisciani (olasz)
3. Federica Silveri (olasz)
5. Lou-Ann Masson (francia)
5. Alexandra Pasca (román)
7. Anika Schicho (osztrák)
7. Anasztaszija Silo (ukrán)
ÁBRAHÁM TITANILLA (BHSE),
PERGER IVETT (Mogyi-Bajai JC) és
KELLER BETTINA (Pécsi KSE) helyezetlen


57 KG (61 induló)
1. Lara Cvjetko (horvát)
2. ÖZBAS SZOFI (Ceglédi VSE)
3. Gabrielle Gonzaga (brazil)
3. Thayane Lemos (brazil)
5. Florentina Ivanescu (román)
5. Julie Zarybnicka (cseh)
7. Verena Hiden (osztrák)
7. Ylenia Monaco (olasz)
KEREKES GRÉTA (Ceglédi VSE),
KOVÁCS VIKTÓRIA (UTE) és
BODOR SÁRA (Diósdi DSE) helyezetlen

63 KG (53 induló)
1. Katarina Kristo (horvát)
2. Jelena Taszics (szerb)
3. Dewi De Vries (német)
3. Martina Lanini (olasz)
5. Bruna Bereza (brazil)
5. Yasmin Bock (német)
7. Alessia Corrao (belga)
7. Laura Haberstock (francia)
BAJCSEV VIVIEN (BHSE),
RICKERT ZSÓFIA (Samurai JC),
VIT LILI (BHSE),
GECSEI DOROTTYA (Miskolci VSC-MVSI) és
KATZENMAJER KIRA (Mogyi-Bajai JC) helyezetlen

70 KG (32 induló)
1. Raffaela Igl (német)
2. Eduarda Rosa (brazil)
3. Nina Gersiova (szlovák)
3. Cheyenne Schneider (német)
5. Femke De Bruyn (belga)
5. Ester Svobodova (cseh)
7. CZERLAU JENNIFER (Miskolci JC)
7. Eva Prichystalova (cseh)
GODÓ ZSÓFIA (Kőrös JSE) helyezetlen

+70 KG (21 induló)
1. Anna Santos (brazil)
2. Coralie Hayme (francia)
3. Lea Fontaine (francia)
3. Justina Kmieliauskaite (litván)
5. FARAGÓ PETRA (Miskolci VSC-MVSI)
5. Kinga Wolszczak (lengyel)
7. MÉNESI BEATRIX (Szegedi JSE)
7. Alina Pasztaluszkaja (fehérorosz)

 

{google_docs}/images/stories/2018/versenykiiras/zagreb.pdf{/google_docs}

 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Tino Maric)