Az első düsseldorfi Grand Slam-torna következik a hétvégén, a német városban négy versenyzőnk lép tatamira – mindhárom versenynapon lesz magyar induló. A Grand Slam-viadalra hatvanöt ország 444 judósa adta le a nevezését.
ÉLŐ EREDMÉNYEK      JUDO TV



Nagy András szakágvezetőtől megtudtuk, hogy az első versenynapon a nők között az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya) és a világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig (57 kg, BHSE) szerepel. Szombaton a paksiak olimpikonja, a tavalyi budapesti világbajnokság ötödik helyezettje, Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE) először szerepel majd a vb után, a zárónapon pedig klubtársa, a világranglista harmadik helyén álló Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE) mérkőzik meg az éremért.




Csernoviczki Éva (kékben) pénteken lép tatamira Düsseldorfban


Edzőként a csapattal tart Csernoviczki Csaba, Hangyási László és Toncs Péter, Dénes László gyúróként segíti a válogatottunkat (versenyzőink és mestereik a Grand Slamet követő edzőtáborozáson is részt vesznek), amíg nemzetközi bíróink közül ezúttal Havasiné Fridrich Annamária vezethet mérkőzéseket az IJF meghívottjaként.




Összefoglaló a 2017-es Grand Prix emlékezetes eseményeiről


A PROGRAM

2018. február 23., péntek
Férfiak:
 60 és 66 kg
Nők: 48 (Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya), 52 és 57 kg (Karakas Hedvig, BHSE)
10.00: selejtezők 17.00: bronzmérkőzések, döntők
TV: 17:00, Sport1, élő

2018. február 24., szombat
Férfiak:
 73 és 81 kg (Csoknyai László, Atomerőmű SE)
Nők: 63 és 70 kg
10.00: selejtezők 17.00: bronzmérkőzések, döntők
TV: február 25., 11:00, Sport2, összefoglaló

2018. február 25., vasárnap
Férfiak:
 90, 100 (Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE) és +100 kg
Nők: 78 és +78 kg
10.00: selejtezők 17.00: bronzmérkőzések, döntők
TV: 23:30, Sport2, összefoglaló




Tavaly Ungvári Attila (a dobogón balról) ezüstérmet nyert Düsseldorfban


AZ ELSŐ MAGYAR ARANYRA VÁRVA

A düsseldorfi viadal – illetve néhány „jogelődje”, a wuppertali, a müncheni, a rüsselsheimi és a hamburgi verseny – korábban nem tartozott a mieink kedvencei közé, vélhetően elsősorban azért, mert többnyire a Hungária-kupához túlságosan közeli időpontban rendezték meg. Az első magyar érmet 1988-ban, Rüsselsheimben a 86 kilogrammos Fekete József szerezte meg (az osztrákok kétszeres olimpiai bajnoka, Peter Seisenbacher, illetve a japán Mijosi Akihiro mögött). Az legutóbbi három évben két-két érmet szereztünk, 2015-ben Karakas Hedvig és Joó Abigél is a dobogó legalsó fokára állhatott fel, 2016-ban Tóth Krisztián ezüst-, Bor Barna bronzérmet, tavaly pedig Ungvári Attila ezsüt-, Bor Barna pedig ismét bronzérmet szerzett. Vajon az első Grand Slamen megszületik az első magyar arany?


A MAGYAR ÉRMESEK ÉS HELYEZETTEK

2018, Grand Slam, Düsseldorf: ?
2017, Grand Prix, Düsseldorf:
2. Ungvári Attila (81 kg), 3. Bor Barna (+100 kg)
2016, Grand Prix, Düsseldorf: 
2. Tóth Krisztián (90 kg), 3. Bor Barna (+100 kg)
2015, Grand Prix, Düsseldorf:
 3. Karakas Hedvig (57 kg), 3. Joó Abigél (78 kg), 5. Csoknyai László (81 kg), 7. Maros Barbara (52 kg)
2014, Grand Prix, Düsseldorf: –
2013, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Csernoviczki Éva (48 kg), 7. Joó Abigél (78 kg)
2012, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Joó Abigél (78)
2011, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Baczkó Bernadett (63)
2010, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Ungvári Attila (73), 5. Csernoviczki Éva (48), 5. Karakas Hedvig (57)
2009, Grand Prix, Hamburg: 3. Ungvári Miklós (66), 5. Karakas Hedvig (57), 5. Ungvári Attila (73)
2008, Szuper Világkupa, Hamburg: 2. Ungvári Miklós (66), 3. Csernoviczki Éva (48), 7. Karakas Hedvig (57)
2007, Szuper Világkupa, Hamburg: 3. Mészáros Anett (70), 5. ifj. Nagysolymosi Sándor (81), 5. Bor Barna (+100), 7. Ungvári Miklós (66)
2006, Szuper Világkupa, Hamburg: 3. Ungvári Miklós (66)
2005, Szuper Világkupa, Hamburg: –
2004, German World Open, Hamburg: 7. Nagy Viktória (52)
2003, German World Open, Hamburg: –
2002, German World Open, Wuppertal: 5. Tölgyesi Krisztián (81)
2001, World Masters, München: –
2000, World Masters, München: –
1999, World Masters, München: –
1998, World Masters, München: –
1997, World Masters, München: 
1996, World Masters, München: –
1996, World Masters, München: 2. Kovács Antal (95)
1994, World Masters, München: –
1993, World Masters, München: –
1992, World Masters, München: –
1991, World Masters, München: 2. Csák József (65)
1990, World Masters, Rüsselsheim: –
1989, World Masters, Rüsselsheim: –
1988, World Masters, Rüsselsheim: 3. Fekete József (86)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)