2017. szeptember 01.

Tóth Krisztián ötödik lett a budapesti világbajnokságon

Egész nap remek teljesítményt nyújtva, öt győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen végzett a 90 kilogrammos Tóth Krisztián. A nap aranyérmei közül egy a japán, egy a brazil, egy pedig a szerb válogatotthoz került.




A 2014-es világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián a dominikai Florentino (DOM) ellen kezdett. A győzelem nem forgott veszélyben, de azért volt miért izgulnunk.

„Nagyon kellemetlen, erős volt az ellenfelem, inkább kicsit taktikai, amolyan biztonsági judót mutattam be, figyeltem rá, nehogy elessek, vagy valami olyan dolog történjen, ami miatt idejekorán véget érhet számomra a verseny – mondta Tóth Krisztián. – Megnehezítette a dolgomat, hogy kicsúszott a kontaktlencsém, gyakorlatilag alig látok, de így is tudok küzdeni. Kicsit jobban elfáradtam, mint az első fordulóban általában szoktam, de remélem, ez csak a hazai rendezésű világbajnokság miatti többletizgalom számlájára írható, most igyekszem mielőbb regenerálódni, hiszen a tadzsik ellen ennél azért több kell majd.“

A KSI SE huszonhárom esztendős judósa jól jósolt, Usztopirijon erősebb rivális volt, a meccs hosszabbítást hozott. Ennek ellenére nem kellett jobban izgulni a magyar sikerért.

„Hála Istennek, nagyon jól sikerült a meló, kicsit fel is ébredtem végre, talán az első meccs volt a holtpont – értékelt Tóth Krisztián. – Ahogy haladt előre a küzdelem, egyre inkább felül tudtam kerekedni, miközben a tadzsik fiú elfáradt, szerencsére a ráadásban ez már pontok terén is megmutatkozott. Maradt még bennem erő, ha nem jön közbe valami probléma, sokáig menetelhetek.“




A harmadik fordulóban egy „sötét ló“, a sportágban nem nagyon ismert amerikai Koch következett.. A forgatókönyv szerencsére nem változott: vazarival a magyar judós nyert.

„Lassan a hazai pályán belül hazai tatamim is van, mindhárom meccsemet a hármas szőnyegen vívtam, eddig egész jól bejött. Ez is egy elég kellemetlen mérkőzés volt, egy olyan amerikai versenyző jött, akit nem nagyon ismertünk korábbról. Ahogy azt várni is lehetett, kicsit kevésbé tiszta, amolyan ‘taknyolós’ taktikával küzdött, ráadásul jól bírta tüdővel is, de talán a rutinnak köszönhetően le tudtam győzni. Kicsit elpilledtem, de a következő mérkőzés sorsdöntő lesz, arra próbálok majd megint jobban felpörögni.“

A legjobb nyolc közé jutás volt a tét az üzbég Imamov ellen, vagyis egy esetleges vereség a végső búcsút jelentette volna. Ki nem találják: végül Tóth Krisztián nyert, egy vazarival!

„Abban bíztam, hogy az üzbég ellenfelem hamarabb el fog fáradni, de igen jól bírta végig – mondta az összecsapás után Tóth Krisztián. – Sokat lendített a mérkőzésen, hogy viszonylag korán megszereztem a vezetést, éreztem, hogy ha bal kézzel be tudok fogni a hajtókára, nem tud ellene védekezni, így ezt erőltettem. A küzdelem vége felé igyekeztem lassítani a tempón, vállalva az intéseket, hiszen az idő és az eredmény nekem dolgozott. Most már biztosan tatamira lépek délután is, a következő versenytársam egy borszatóan kemény, magas harcos lesz, nagy meccsre számítok, de szeretnék éremért menni. Valamennyit javult a szemem is, de miután egészségesen sem látok vele rendesen, nem túlzottan izgatom magam miatta.“




Nos, a kellemetlen stílusú, magas azeri judós, Mehdiyev jobban is kezdett, kétszer is intették Krisztiánt, mire elkapta a fonalat. A vége: vazaris győzelem, ahogy illik.

„Hatalmas meló volt, az elején nem igazán tudtam mit kezdeni az azerivel, nagyon magas, erős, kellemetlen ellenfél volt, ezt a meccset csak azért nyertem meg, mert én akartam jobban. Az utolsó fél percben őrületes erőt adott a közönség, már alig álltam a lábamon, de kiszurkolta a publikum a győztes dobást. Borzalmasan enervált és fáradt voltam, remélem most tudok egy hosszabbat pihenni és regenerálódni, hogy frissen érkezzek az elődöntőre.“

Időközben a többi ágon egymást érték a nagy meglepetések, s végül Tóth Krisztián mellett két szerb és egy szlovén judós jutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben a szerb Majdov volt az ellenfél, aki ellen pozitív volt a KSI SE judósának mérlege, ráadásul a huszonegy éves szerbbel jól ismerik egymást. Nagy esély nyílt rá, hogy Tóth Krisztián 2014 után újra világbajnoki döntőbe jusson…




Csakhogy Majdov másként gondolta. Hiába volt Krisztián aktívabb a rendes küzdelmi idő alatt, hiába indított jobbakat a hosszabbításban, a döntő akció a szerb nevéhez fűződik, aki öt és fél percnyi küzdelem után egy vazarival megnyerte a mérkőzést, és bejutott a fináléba.

„Nagyon szerettem volna döntőzni, de sajnos nem jött össze. Az a legszomorúbb a történetben, hogy az én kezemben volt a meccs, ám a végén figyelmetlenségből beleszaladtam egy dobásba. A taktika egyébként rendben volt, ültek a fogások, jobban is fáradt a szerb, de ő jött ki jobban a küzdelemből. Az intéseket illetően mindig szubjektív a dolog, ha a vezetőbíró úgy látja, megítéli, ha nem nem, nem ezen múlt a finálé. Egy mérkőzésem még maradt, a világbajnoki címvédő koreai ellen vívom a bronzmeccset. Rettentően mérges vagyok magamra, mert a döntőben sokkal kellemesebb ellenfél várt volna rám, mint így. Eddig úgy voltam vele, hogy az aranycsatában majd ‘szétcsapom’ a versenytársamat, most viszont menthetem a bőrömet, nehogy érem nélkül maradjak.“

Jöhetett a bronzmeccs, nem túl jó előjelekkel: a dél-koreai Gvak Dong Han ugyanis fantasztikus formában van, néhány napja nyerte meg az Universiadét, nem mellesleg 2015-ben világbajnoki címet szerzett, tavaly Rióban pedig bronzérmes volt. Egy igazi nagyágyú.

Tóth Krisztián nagyon igyekezett, a mérkőzés nagy részében jól tartotta Gvakot, de fél perccel a vége előtt a koreainak sikerült vazarit érően a földre vinni ellenfelét, s innen már nem sikerült visszahozni a mérkőzést. A magyar judós remek teljesítményt nyújtva, öt győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen zárta a budapesti világbajnokságot.

„Hatlamas élmény volt ennyi ember előtt versenyezni, szeretném megköszönni a támogatást Fischer Miklós sportpszichológusomtól kezdve a szurkolókon át az edzőmig, a barátaimig mindnekinek! Óriási nap volt, nagyon csalódott vagyok, de nem azért, mert a bronzmeccsen most kikaptam, hanem mert nem tudtam sem a közönséget, sem magamat megajándékozni egy éremmel“ – mondta végül Tóth Krisztián, aki eddig pályafutásának mind a négy világbajnokságán bejutott a legjobb nyolc közé, 2013-ban Rióban az ötödik, 2014-ben Cseljabinszkban a második, 2015-ben Asztanában a hetedik, s most Budapesten az ötödik helyen zárt.




A többieknek sajnos nem sikerült ilyen jól a budapesti világbajnokság. A 78 kilogrammosoknál Salánki Evelin (BHSE) az első mérkőzésén a kanadai Portuondo Isasitól ipponnal kikapott.

„Fergeteges volt a közönség, nagyon sokat jelentett, hogy mindenki kilátogatott, aki fontos számomra – értékelt Salánki Evelin. – Kérte az edzőm, hogy ne kapkodjak, igyekeztem ennek megfelelni, sőt az orosz gakét követően úgy éreztem, hogy az enyém volt az első akció, de az utolsó pillanatban átforgatott a kanadai. A hátrány miatt pedig menni kellett előre, és ez lett a vesztem. Borzasztóan szerettem volna nyerni legalább egy mérkőzést a hazai rendezésű világbajnokásgon, de sajnos nem sikerült.“




Jól kezdett a kétszeres Európa-bajnok Erdélyi-Joó Abigél a portugál Yahima Ramirez ellen, riválisát vazaris magyar vezetés után kétszer is megintették, majd néhány másodperccel a vége előtt megkapta a leléptetést jelentő harmadik intést is.

„Abszolút jó erőben érzem magam, úgy vélem minden rendben ment az első összecsapás során – így Erdélyi-Joó Abigél. – Következik majd a kubai lány, akivel sokat meccseltem edzésen, és nem ment igazán jól ellene, ám most lényegesen jobb formában vagyok, mindenképpen szeretném legyőzni.“

Hajszál híján sikerült is. Abigél sokkal jobban kezdett, vazarival előnybe került, ám egy apró kihagyás elegendő volt ahhoz, hogy Antomarchi egyenlítsen. Hosszabbítás következett, a meccs majdnem kilenc percig húzódott, s végül az erejével elkészülő sportolók közül a KSI SE versenyzője hibázott – a kubai nyert aranyponttal.

„Nagyon hosszú mérkőzés volt – mondta Erdélyi-Joó Abigél. – Nyilván nagyon elfáradtam, de biztatónak tűnt, hogy ő is el van fáradva. Mindig próbáltam az utolsó erőmet összeszedni, de aztán nem volt elég arra, hogy eldöntsem a meccset a javamra. Szerettem volna, hogy a kubait megintsék, mert passzív volt. Jó volt nagyon itthon versenyezni, legalább így néhány órán át láthatott a közönség…“




A 70 kilogrammos Gercsák Szabina győzelemmel kezdett, de már az első meccsén látszott, hogy valami nincs rendben. Négy vazarival győzte le a kazah Bektaszkizit, de többször is fájdalmas arckifejezéssel hajolt előre, a meccs után pedig percekig ült a nézőtérre vezető lépcsőn.

„Reggel óta rettentően izgulok, a küzdelem utolsó percében pedig már nagyon szenvedtem – jegyezte meg később Szabina. – A lényeg, hogy megvan az első győzelem, bár a pontozást nem mindig értettem, a négy dobásomból legalább az egyik érhetett volna ippont is. Ezzel együtt szeretnék minél tovább menetelni a mai napon.“

Sajnos ez most nem sikerült, a Miskolci JC judósa a francia Gahie ellen elveszítette a továbbjutás reményét.

„Azt hiszem, túlizgultam, a sorsolásom is elég erősre sikerült, és most nem úgy alakult, ahogy elterveztem. A közönség fantasztikus volt, ez engem egy kicsit hátráltatott, de nagyon örülök neki, hogy ennyien kijöttek és szurkoltak“ – fejezte be Gercsák Szabina.




A 90 kilogrammos Vér Gábornak egy meccs jutott, a BHSE junior-világbajnoki bronzérmesét a kubai Silva Morales aranypontos küzdelemben ütötte el a továbbjutástól.

„Próbáltam egy indítást csinálni, balra váll, ez volt megbeszélve az edzővel, sajnos nem úgy alakult, ahogy akartam. Szerintem kétes volt a szituáció és a döntés – tette hozzá Vér Gábor. – Már lent voltunk a földön, úgyhogy nem érzem jogosnak a bíró döntését. A közönség fantasztikus volt, nagyon sok erőt adott, úgy érzem, több volt ebben a meccsben.“

Tóth Krisztián súlycsoportjában végül a szerb Majdov szerezte meg az aranyérmet, míg a hölgyeknél a 70 kilogrammban japán, a 78-ban brazil győzelem született: Arai Csizuru először állhatott a vb-dobogó legfelső fokára, míg Mayra Aguiar másodszor szerezte meg a címet. Az éremtáblázat élén így öt nap után Japán áll, hat arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel. Aranya a japánok mellett Brazíliának, Franciaországnak, Németországnak, Szerbiának és Mongóliának van eddig.

Folytatás szombaton, a női +78, illetve a férfi 100 és +100 kilogramm küzdelmeivel, ezúttal is öt magyar judóssal: Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE), Ohát Zalán (100 kg, Ceglédi VSE), Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE), Szigetvári Mercédesz (+78 kg, Mogyi-Bajai JC) és Kárpáti Emese (+78 kg, KSI SE) lép tatamira ezen a napon. Bővebben a hatodik napról: KLIKK IDE!


A magyarok eredményei
FÉRFIAK
90 KG. 1. forduló:
Tóth Krisztián–Robert Florentino (dominikai) 7–0; Vér Gábor erőnyerő. 2. forduló: Tóth Krisztián–Komronsok Usztopirijon (tadzsik) aranyponttal 7–0; Vér Gábor–Ivan Felipe Silva Morales (kubai) aranyponttal 0–7. 3. forduló: Tóth Krisztián–Matthew Koch (amerikai) 7–0. 4. forduló: Tóth Krisztián–Jahio Imamov (üzbég) 7–0. Negyeddöntő: Tóth Krisztián–Mammadli Mehdiyev (azeri) 7–0. Elődöntő: Tóth Krisztián–Nemanja Majdov (szerb) aranyponttal 0–7. A 3. helyért: Tóth Krisztián–Gvak Dong Han (dél-koreai) 0–7
NŐK
70 KG. 1. forduló:
Gercsák Szabina–Zere Bektaszkizi (kazah) 7–0. 2. forduló: Gercsák Szabina–Marie Eve Gahie (francia) 0–10
78 KG. 1. forduló: Joó Abigél–Yahima Ramirez (portugál) 10–0; Salánki Evelin–Ana Laura Portuondo Isasi (kanadai) 0–10. 2. forduló: Joó Abigél–Kaliema Antomarchi (kubai) aranyponttal 0–10




FÉRFIAK

90 KG (72 induló)
1. Nemanja Majdov (szerb)
2. Mihael Zgank (szlovén)
3. Usangi Margiani (grúz)
3. Gvak Dong Han (dél-koreai)
5. TÓTH KRISZTIÁN (KSI SE)
5. Alekszandar Kukolj (szerb)
7. Mammadli Mehdiyev (azeri)
7. Altanbagana Gantulga (mongol)
VÉR GÁBOR (BHSE) helyezetlen


NŐK

70 KG (44 induló)
1. Arai Csizuru (japán)
2. Maria Perez (Puerto Ricó-i)
3. Yuri Alvear (kolumbiai)
3. Maria Bernabeu (spanyol)
5. Marie Eve Gahie (francia)
5. Aszma Niang (marokkói)
7. Kvon Szun Jong (észak-koreai)
7. Maria Portela (brazil)
GERCSÁK SZABINA (Miskolci JC) helyezetlen




78 KG (31 induló)
Umeki Mami (japán)
Mayra Aguiar (brazil)
3. Natalie Powell (brit)
3. Kaliema Antomarchi (kubai)
5. Szato Riuka (japán)
5. Marhinde Verkerk (holland)
7. Audrey Tcheumeo (francia)
7. Assunta Galeone (olasz)
ERDÉLYI-JOÓ ABIGÉL (KSI SE) és
SALÁNKI EVELIN (BHSE) helyezetlen



 

 

A program

2017. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT
Női +78 kg; férfi 100 kg, +100 kg
10:00 Selejtezők
15:30 Kiegészítő program
16:00 Bronzmérkőzések, döntők
TV: M4Sport, 9:45 (élő) és 15:50 (élő)
Eredmények: ippon.org
Stream: ippon.tv


Kinek és mikor szurkolhatok?
Szurkolói guide a világbajnokságra

 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Fotó: MJSZ, Horváth György)