Negyvenkét ország összesen négyszázharminc judósa vett részt az ifjúsági Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben. A tizenkilenc fős magyar válogatott négy éremmel és négy pontszerző helyezéssel zárta az első két versenynapot.




Az ifjúsági Európa-bajnokság magyarokról készült fotóiért: KLIKK IDE!


Arany a nyitányon


Magyar szempontból nagyszerűen kezdődött az ifjúsági Európa-bajnokság Kaunasban. A nyitónapon Özbas Szofi aranyérmet nyert, Feczkó Csanád pedig, megismételve tavalyi szereplését, a második helyen végzett. Amellett három pontszerző helyezést is elértek versenyzőink.
 
A Kaunasban zajló ifjúsági Európa-bajnokság első napján tíz magyar versenyző lépett tatamira, közülük hárman sikerrel vették az első etapot, és az elődöntőbe jutottak. Közülük az 50 kilogrammos Feczkó Csanád és az 52 kilogrammban szereplő Özbas Szofi remeklésében joggal reménykedhettünk, hiszen tavaly mindketten ezüstéremmel zárták a kontinensviadalt. A 60 kilogrammosok mezőnyében küzdő Szeredás Botond elődöntője azt követően már nem volt váratlan, hogy az Eb előtt beszélgettünk a keretedzőkkel. A fiúkat vezető Bíró Norbert ugyanis elmondta, Botond esetében az idén érett be az elvégzett rengeteg munka.

A dobogóra végül mégsem állhatott fel a Nippon Sport JC versenyzője, az elődöntőben az azeri Vuszal Ibrahimov ippont érően dobta el, a bronzéremért vívott harcban pedig a vigaszágról érkező másik azeri tréfálta meg a magyar fiatalt. Botond fél perc elteltével vazari értékű dobással előnybe került, de Davud Abaszli szinte azonnal válaszolt. A gyors egyenlítésnél is nagyobb bajt jelentett, hogy a vazari értékű dobást követően kibontakozó földharcban Botond fölött maradt, és addig ügyeskedett, amíg fojtással feladásra kényszerítette ellenfelét. Szeredás Botond így az ötödik helyen zárta az Európa-bajnokságot.



Feczkó Csanád az elődöntőben ugyanolyan magabiztosan küzdött, mint az azt megelőző két mérkőzésén. Aztán némi földharcot követően leborította magáról az örmény Jurij Izraelijant, és felállt, hogy folytassa a küzdelmet. Csakhogy a vezetőbíró jelezte, videózás következik. Hosszú percek után megszületett az ítélet: az örmény a hátára érkezett, ipponnal győzött a Miskolci VSC versenyzője. Izraelijan sportemberhez méltatlan módon fogadta a vereséget, hosszú ideig nem hagyta el a küzdőteret, sőt meghajolni sem volt hajlandó. Végül úgy kellett leterelni a tatamiról.

A döntőben a verseny elsőszámú kiemeltje, az orosz Georgij Tretyakov volt Csanád ellenfele. A mérkőzés egyenlő erők küzdelmét hozta, négy perc alatt egyikük sem tudott pontot érő akciót végrehajtani. Jöhetett tehát a hosszabbítás, amelyben az orosz volt előnyben, hiszen a magyar fiút kétszer intették, a harmadik pedig már leléptetést ért volna. Így fáradhatatlanul mennie kellett előre, hogy aktívnak tűnjön. A ráadásban egyre-másra peregtek a percek, érvényes akciót azonban továbbra sem láthattunk. Aztán az egyre jobban fáradó magyar fiút 5 perc 33 másodperc elteltével Tretyakov lefojtotta, így ért véget az összesen kilenc és fél percnél is tovább tartó csata. Feczkó Csanád a tavalyi ezüstérme után újra a dobogó második fokára állhatott, aminek nem örült túlzottan. Néhány nap elteltével azonban talán már ő is értékeli a tényt, miszerint két éve a kontinens elitjébe tartozik korosztályában.

A ceglédi Özbas Szofi Feczkó Csanádhoz hasonlóan sikerrel vette az elődöntőt, ráadásul a harmadik mérkőzését nyerte ipponnal. Az osztrák Lisa Grabner és az olasz Federica Silveri után az orosz Natalja Jelkina sem bírta végig a négy percet a magyar versenyző ellen. A fináléban az izraeli Gefen Primo következett, aki ugyan lábon hordta ki a mérkőzést, de Szofi esélyt sem adott neki. A magyar cselgáncsozó vazari értékű dobásával előnybe került, amelyet aztán magabiztosan őrzött, ráadásul ellenfelének vigyáznia kellett a veszélyes kontrákra is. Primo bármit próbált, hatástalan maradt, így a gongszó pillanatában Özbas Szofi Európa-bajnok volt! A tavalyi második helyezés után csak egyetlen helyet lehetett javítani, ő pedig megcsinálta.

A magyar csapatból még két lány végzett pontszerző helyen, méghozzá az egyaránt 44 kilogrammban szereplő Kardos Tímea és Klein Dorina. Mindketten a negyeddöntőben szenvedték el első vereségüket, így a vigaszágon folytathatták. Ott az első siker után alulmaradtak – Tímea versenyének ippon értékű dobás, Dorináénak három intést követő leléptetés vetett véget –, így a hetedik helyen fejezték be a küzdelmet.

A fiúk között Vida András és Naji Dávid, a lányok mezőnyében Harmath Eszter, Varga Brigitta és Kármán Andrea helyezetlenül zárt. Az előbbi négy versenyző egy, az utóbbi két győzelmet könyvelhetett el.


Ezüstös szombat


A magyar judósok két ezüstérmet nyertek a Kaunasban zajló ifjúsági Európa-bajnokság második napján. A 81 kilogrammosok között Tóth Benedek, a +90 kilogrammosok mezőnyében a címvédő Sipőcz Richárd jutott el a döntőig, ott azonban mindkettejüket megállították.



A nyitónapi két érem után hasonló folytatásban reménykedtünk a litvániai Kaunasban zajló ifjúsági Európa-bajnokság második napján. Ezúttal a fiúk tettek ki magukért igazán: késő délután két magyarnak is szurkolhattunk a döntőben.

A 81 kilogrammosok között Tóth Benedek egészen magabiztosan menetelt az elődöntőig, mindhárom mérkőzését ipponnal nyerte. A döntőbe jutásért alaposan megküzdött a grúz Ilja Szulamanidzével, a pont nélkül zárult négy perc után jöhetett a hosszabbítás. A második perc elején aztán a grúz begyűjtötte a harmadik figyelmeztetését is, így a Rákosvidéke Hajtós DSE versenyzője döntőbe jutott. Ott a török Mert Sismanlarral sokáig kiegyenlített küzdelmet vívott, ám az ellenfél tíz másodpercen belül kétszer is eldobta Benedeket, a két vazari értékű akció pedig eldöntötte a mérkőzést. A magyarnak az ezüst jutott, amit szomorúan vett tudomásul, de a dobogón már tudott mosolyogni is.





A nehézsúly, vagyis a +90 kg címvédőjétől, Sipőcz Richárdtól mi is és ő maga is elvárta a döntőbe jutást. Erőnyerőként kezdett, így csak két mérkőzést kellett vívnia az elődöntőbe jutásért – mindkettőt ipponnal zárta le. Az elődöntőben az azeri Mahhammad Abdullajev sem bírta ki négy percig a Győri AC versenyzőjével szemben, aki így a címvédés küszöbére került. Ahhoz a Ricsinél magasabb és ránézésre jóval súlyosabb orosz David Babajanon át vezetett az út. Bár a magyar próbálkozott becsülettel, nem sikerült pontot szereznie, de legalább az ellenfelének sem, így jöhetett a hosszabbítás. Az aranypontot azonban az orosz szerezte meg, némi földharcot követően: Ricsi éppen próbálta a hason fekvő oroszt megfordítani, amikor az fölborította. A címvédés elmaradt, az ezüstérem nekünk szépen csillog, remélhetőleg hamarosan Sipőcz Richárdnak is. Ráadásul a győri EYOF-on és a chilei világbajnokságon lehet javítani…

A nap még három magyar pontszerzést hozott, a 90 kilogrammosok között Tóth Csaba egy győzelem és egy vereség után a vigaszágra került, ahol szépen menetelt. Két győzelem után már csak egy lépés választotta el az éremmérkőzéstől, de a koszovói Spat Zeka megállította a Pénzügyőr SE judósát, aki így hetedikként zárt. A 70 kilogrammban érdekelt Gergácz Enikő és a +70 kilogrammban versenyző Faragó Petra szintén vigaszágra jutott, de ott rögtön vereséget szenvedett. Kilencedikként fejezték be a versenyt. Az 57 kilogrammosok között Nyíri Nikolett szintén kapott esélyt a vigaszágon, de ő sem tudott élni vele, így helyezetlen maradt, akárcsak Nerpel Gergely, Vég Zsombor és Maróti Alexandra.


Ifjúsági Európa-bajnokaink


Fürjész István (1978)
Baczkó Bernadett (2002)
Bor Barna (2002)
Mészáros Anett (2003)
Karakas Hedvig (2005)
Juhász Ádám (2005)
Maros Barbara (2006)
Karakas Hedvig (2006)
Dávid Zsuzsa (2006)
Maros Barbara (2007)
Gercsák Szabina (2013)
Sipőcz Richárd (2016)
Özbas Szofi (2017)


Újra csapatezüst


A magyar fiúválogatott, megismételve tavalyi bravúros szereplését, ezüstérmet nyert a Kaunasban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokság csapatversenyében, míg a lányok ezúttal helyezetlenül zártak.



A Kaunasban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokság utolsó napja a hagyományoknak megfelelően a csapatversennyel zárult. A magyar válogatott mindkét nemben részt vett a küzdelemben. A szakvezetés mindkettőtől pontszerzést várt, amelyre azért a tavaly ezüstérmes fiúcsapatnak volt nagyobb esélye, még ha nem is ugyanabban az összetételben szerepelt, mint egy évvel ezelőtt. Sipőcz Richárdot ezúttal sérülése akadályozta meg a versenyzésben.

A fiúknak a törökök elleni nyolcaddöntője nem úgy kezdődött, ahogy vártuk, hiszen a 60 kilogrammosok küzdelmében Szeredás Botond az 55 kg egyéni Európa-bajnokától, Mihrac Akkustól, a 66 kilogrammosok összecsapásában Naji Dávid Bajram Kandemiről szenvedett vereséget ipponnal. A 73 kilogrammos meccsen Nerpel Gergely életben tartotta a magyar reményeket, a hosszabbításban Muhammet Koc begyűjtötte a harmadik intését, így leléptették. Aztán Tóth Benedek a 81 kilogrammosok csatájában kiegyenlített, visszavágott az egyéni küzdelem döntőjében őt legyőző Mert Sismanlarnak. Így a +81 kilogrammosok mérkőzésén múlt minden, aki azt az összecsapást nyeri, az a csapattalálkozó győztese. A könnyebb Tóth Csaba odavágta a tatamira Ömer Aydimet, az ippongyőzelemmel a magyarok 3-2-re nyertek.

A negyeddöntőben a lengyelek következtek, nyitásként Szeredás Botond két vazari értékű dobással felülmúlta Jakub Biedrzyckit. Naji Dávidot leszorította Jakub Pankowski, így máris egyenlő volt az állás. Nerpel Gergelyt egyetlen vazarival múlta felül Adam Stodolski, így a lengyelek a győzelem kapujába léptek. Tóth Benedek visszahozta a meccsbe a mieinket, Bartosz Szaniawszkit három intés után leléptették. Így megint Tóth Csaba kezében volt a döntés, a Pénzügyőr SE versenyzője pedig feltörölte a tatamit Norbert Slusarzzal: két vazari értékű dobás bemutatása után leszorítással vetett véget a küzdelemnek. A magyar csapat újabb 3-2-es sikere elődöntőt ért.

Az elődöntőben következett minden idők egyik leggyorsabban eldőlt csapatmérkőzése. Másfél perc sem telt el, és a magyar válogatott máris döntőbe jutott a lettek ellen. Kezdésnek Szeredás Botond 9 másodperc után a földhöz vágta Vladimirs Romaskinst. A 66 kilogrammosok között nem álltunk ki, így Artjoms Galaktionovs csak meghajolni jött fel a tatamira. Nerpel Gergely 19 másodperc után dobta el ipppont érően Renars Hansot, Tóth Benedek pedig a bemutatkozó vazarija után 49 másodperc elteltével leszorította Daniels Kulissot, így a csapatunk 3-1-re máris győzött. Tóth Csaba tét nélkül mérkőzött Vladlens Jarockis ellen, a letteknek némi vigaszt jelenthetett versenyzőjük leszorítással elért győzelme. A 3-2-es magyar siker döntőt ért, a fiúk megismételték a tavalyi együttes bravúrját.

A fináléban, akárcsak tavaly, most is a grúzok vártak a mieinkre. Az ellenfél akceleráltabb csapatában két egyéni Európa-bajnok és egy bronzérmes versenyzett, és a másik két judós is pontszerző helyen zárt. Vérmes reményeink így nem lehettek, a tisztes helytállás mellett a pontszerzés lehetett a cél.

Szeredás Botond nagy csatában, vazarival alulmaradt Saba Kapanadzéval szemben, a 66 kilogrammban pedig ezúttal sem tudtunk kiállni, így Mikeili Bakbakasvili küzdelem nélkül győzött. Nerpel Gergely óriásit küzdött Lasa Bekauri ellen, a mérkőzés utolsó másodpercében végül ippont ért el a grúz, ezzel már el is dőlt a finálé (3-0). Tóth Benedek aztán megszerezte a becsületpontot, Gocsa Gacsviliani a hosszabbításban begyűjtötte harmadik intését, így leléptették. A végén Tóth Csabát gyorsan eldobta Levan Cselidze, a grúzok így 4-1-re nyerték a finálét, de a magyar ezüstérem a tavalyihoz hasonlóan gyönyörűen csillog.

A leányválogatott szereplése már nem volt ilyen fényes. A nyolcaddöntőben a franciák ellen léptek tatamira a magyarok, akik túl nagy falatnak bizonyultak. A 48 kilogrammosok között Varga Brigitta győzelemmel kezdett, miután a passzív Anais Perrot begyűjtötte három figyelmeztetését. Az 52 kilogrammosok mérkőzésén az egyéni Európa-bajnok Özbas Szofit egyszer vazarit érően dobta el Faiza Mokdar, ami döntőnek bizonyult. Az 57 kilogrammosok csatájában Maróti Alexandra leszorította Estelle Courtat-t, a 63 kilogrammosok meccsén azonban Nyíri Alexandrát 17 másodperc után a hátára dobta Lucie Jarrot. Így a +63 kilogrammosok összecsapása döntött, amelyen Laura Fuseau leszorította Faragó Petrát, és ezzel a franciák 3-2-re nyertek.
A magyar lányok a vigaszágon folytathatták, ahol az osztrákokkal kerültek szembe. Varga Brigitta már két vazarival vezetett Anika Schicho ellen, de az ellenfele vert helyzetből leszorította. Lisa Grabner szintén földharcban győzött az Özbas Szofit váltó Kármán Andrea ellen. Maróti Alexandra szépített, harminc másodperc alatt, szintén földharcban győzött Laura Kallinger ellen. Anna-Lena Schuchter aztán felülmúlta Nyíri Nikolettet: a harmadik, vazarit érő dobása után leszorította . Így Faragó Petra és Marlene Hunger mérkőzésének már nem volt tétje, de a magyar versenyző leszorítással győzött. A mérkőzést azonban az osztrákok nyerték 3-2-ra, így a magyar csapat helyezetlenül zárt.


IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAUNAS


FÉRFIAK

50 KG (23 induló)
1. Georgij Tretyakov (orosz)
2. FECZKÓ CSANÁD (Miskolci VSC)
3. Ejder Tokay (török)
3. Abdulaziz Kara (török)
5. Daan Moes (holland)
5. Jurij Iszrajeljan (örmény)
7. Victor Mocanu (román)
7. Vincent Jourdan (francia)

55 KG (36 induló)
1. Mihrac Akkus (török)
2. Aykhan Tanriverdiyev (azeri)
3. Abrek Nagucsev (orosz)
3. Matan Shani (izraeli)
5. Amrah Salimli (azeri)
5. Yhonice Goueffon (francia)
7. Makszim Volkov (orosz)
7. Luka Kapanadze (grúz)
NAJI DÁVID (Kaposvári JK) és
VIDA ANDRÁS (Győri AC) helyezetlen

60 KG (28 induló)
1. Kazbek Nagucsev (orosz)
2. Vusal Ibrahimov (azeri)
3. Davud Abasli (azeri)
3. Vadim Csernov (ukrán)
5. SZEREDÁS BOTOND (Nippon Sport JC)
5. Abdullah Ozcan (török)
7. Mateo Cuk (német)
7. Camiel Roskamp (holland)

66 KG (37 induló)
1. Miheili Bahbahasvili (grúz)
2. Gnyaz Mahmudlu (azeri)
3. Giovanni Zaraca (olasz)
3. Dmitrij Pridira (orosz)
5. Hamza Jasari (macedón)
5. Mark Hrisztov (bolgár)
7. David Ivanian (dán)
7. Abdul Malik Umayev (belga)

73 KG (32 induló)
1. Lasa Bekauri (grúz)
2. Kenny Komi Bedel (olasz)
3. Armen Agajan (orosz)
3. Mattia Prosdocimo (olasz)
5. Tizie Gnamien (francia)
5. Muhammet Koc (török)
7. Novruz Novruzov (orosz)
7. Adam Stodolski (lengyel)
NERPEL GERGELY (Rákosvidéke Hajtós DSE) helyezetlen

81 KG (32 induló)
1. Mert Sismanlar (török)
2. TÓTH BENEDEK (Rákosvidéke Hajtós DSE)
3. Johann Lenz (német)
3. Eugen Matveiciuc (moldáv)
5. Daniele Accogli (olasz)
5. Ilja Szulamanidze (grúz)
7. Goca Gvacliani (grúz)
7. Serge Villeneuve Daville (francia)

90 KG (28 induló)
1. Enrico Bergamelli (olasz)
2. Miheili Bekauri (grúz)
3. Valerij Endovickij (orosz)
3. Shpat Zeka (koszovói)
5. Adil Karimli (azeri)
5. Simon Szulla (észt)
7. TÓTH CSABA (Pénzügyőr SE)
7. Vadim Velkov (ukrán)
VÉGH ZSOMBOR (Ceglédi VSE) helyezetlen

+90 KG (18 induló)
1. David Babajan (orosz)
2. SIPŐCZ RICHÁRD (Győri AC)
3. Vladlens Jarockisz (lett)
3. Levan Cselidze (grúz)
5. Mahammad Abdullayev (azeri)
5. Jonas Schreiber (német)
7. Omer Aydin (török)
7. Ivajlo Dimitrov (bolgár)


NŐK

40 KG (16 induló)
1. Vusala Karimova (azeri)
2. Anasztaszija Balaban (ukrán)
3. Jente Verstraeten (belga)
3. Ivana Nikolics (montenegrói)
5. Glafira Boriszova (orosz)
5. Silvia Gherman (román)
7. Lea Metrot (francia)
7. Renee Maas (holland)
HARMATH ESZTER (UTE) helyezetlen

44 KG (19 induló)
1. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
2. Tamar Malca (izraeli)
3. Nikola Szlachta (lengyel)
3. Liza Gateau (francia)
5. Amy Platten (brit)
5. Carlotta Avanzato (olasz)
7. KARDOS TÍMEA (Győri AC)
7. KLEIN DORINA (Ceglédi VSE)

48 KG (27 induló)
1. Mascha Ballhaus (német)
2. Andrea Sztojadinov (szerb)
3. Chiara Palanca (olasz)
3. Jana Gussenberg (német)
5. Paula Roset Martin (spanyol)
5. Jana Makreckaja (fehérorosz)
7. Marta Kuras (lengyel)
7. Britt Koolmoes (holland)
VARGA BRIGITTA (KSI SE) helyezetlen

52 KG (27 induló)
1. ÖZBAS SZOFI (Ceglédi VSE)
2. Gefen Primo (izraeli)
3. Seija Ballhaus (német)
3. Annika Wuerfel (német)
5. Yasmin Javadian (brit)
5. Natalja Jelkinya (orosz)
7. Faiza Mokdar (francia)
7. Lisa Grabner (osztrák)
9. KÁRMÁN ANDREA (UTE) helyezetlen

57 KG (33 induló)
1. Lara Cvjetko (horvát)
2. Giovanna Fusco (olasz)
3. Natalia Kropska (lengyel)
3. Irina Zujeva (orosz)
5. Marica Perisics (szerb)
5. Josie Steele (brit)
7. Gunel Bakirzada (azeri)
7. Caroline Fritze (német)
MARÓTI ALEXANDRA (UTE) és
NYÍRI NIKOLETT (TOTO Sport SE) helyezetlen

63 KG (35 induló)
1. Anja Obradovics (szerb)
2. Annabelle Winzig (német)
3. Laura Fazliu (koszovói)
3. Zarja Tavcar (szlovén)
5. Anetta Mosr (luxemburgi)
5. Marjam Csanturja (grúz)
7. Lidia Brancseva (bolgár)
7. Andjela Szamardzics (bosnyák)

70 KG (20 induló)
1. Marlene Galandi (német)
2. Morgane Fereol (francia)
3. Martina Esposito (olasz)
3. Senna Van de Veerdonk (holland)
5. Raffaela Igl (német)
5. Viktorija Novikava (fehérorosz)
7. Natalja Csisztjakova (ukrán)
7. Nina Gersiova (cseh)
9. GERGÁCZ ENIKŐ (Rákosvidéke Hajtós DSE)

+70 KG (19 induló)
1. Szopio Szomkisvili (grúz)
2. Darja Vlagyimirova (orosz)
3. Marit Kamps (holland)
3. Hanna Rollwage (német)
5. Laura Fuseau (francia)
5. Helena Vukovic (horvát)
7. Ruszlana Bulavina (ukrán)
7. Jusztyina Kmieliauszkatye (litván)
9. FARAGÓ PETRA (Miskolci VSE)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
50 KG. 1. forduló: 
Feczkó Csanád erőnyerő. 2. forduló: Feczkó Csanád–Vincent Jourdan (francia) 10–0. 3. forduló: Feczkó Csanád–Nikolas Rechberger (osztrák) 7–0. Elődöntő: Feczkó Csanád–Jurij Iszrajeljan (örmény) 10–0. Döntő: Feczkó Csanád–Georgij Tretjakov (orosz) 0–10.
55 KG. 1. forduló: Naji Dávid–Marcin Kowalski (lengyel) 7–0; Vida András erőnyerő. 2. forduló: Naji Dávid–Amrah Salimli (azeri) intéssel 0–1; Vida András–Severin Edmeier (német) intéssel 1–0. 3. forduló: Vida András–Daniel Santos (portugál) 0–10.
60 KG. 1. forduló: Szeredás Botond erőnyerő. 2. forduló: Szeredás Botond–Abdullah Ozcan (török) 7–0. 3. forduló: Szeredás Botond–Radvánszki Szilárd (romániai) 10–0. Elődöntő: Szeredás Botond–Vusal Ibrahimov (azeri) 0–10. A 3. helyért: Szeredás Botond–Davud Abasli (azeri) 0–10.
73 KG. 1. forduló: Nerpely Gergely–Alex Barto (szlovák) 7–0. 2. forduló: Nerpel Gergely–Armen Agajan (orosz) 0–7.
81 KG. 1. forduló: Tóth Benedek–Markus Edlund (svéd) 10–0. 2. forduló: Tóth Benedek–Bram Van Derelst (holland) 10–0. 3. forduló: Tóth Benedek–Serge Villeneuve Daville (francia) 10–0. Elődöntő: Tóth Benedek–Ilja Szulamanidze (grúz) 10–0. Döntő: Tóth Benedek–Mert Sismanlar (török) 0–7.
90 KG. 1. forduló: Tóth Csaba–Lukasz Lazauninkasz (litván) 10–0; Végh Zsombor–Devisz Ciaucionasz (litván) 7–0. 2. forduló: Tóth Csaba–Adil Karimli (azeri) 0–10; Végh Zsombor–Jernej Jarc (szlovén) 0–10. A vigaszágon: Tóth Csaba–Arisztotelisz Kokiotisz (görög) 10–0, Tóth Csaba–Emilsz Gerkensz (lett) 10–0, Tóth Csaba–Shpat Zeka (koszovói) 0–10.
+90 KG. 1. forduló: Sipőcz Richárd erőnyerő. 2. forduló: Sipőcz Richárd–Alexandru Roman (román) 10–0. 3. forduló: Sipőcz Richárd–Jonas Schreiber (német) 10–0. Elődöntő: Sipőcz Richárd–Mahammad Abudllayev (azeri) 10–0. Döntő: Sipőcz Richárd–David Babayan (orosz) 0–7.

NŐK
40 KG. 1. forduló:
 Harmath Eszter–Marina Vorobeva (orosz) intéssel 1–0. 2. forduló: Harmath Eszter–Jente Verstraeten (belga) 0–10. A vigaszágon: Harmath Eszter–Renee Maas (holland) 0–10.
44 KG. 1. forduló: Kardos Tímea és Klein Dorina erőnyerő. 2. forduló: Kardos Tímea–Vladiszlava Sznitko (ukrán) intéssel 1–0; Klein Dorina–Marjam Amhadova (orosz) 10–0. 3. forduló: Kardos Tímea–Nikola Szlachta (lengyel) 0–10; Klein Dorina–Liza Gateau (francia) 0–10. A vigaszágon: Kardos Tímea–Veronica Hachi (moldáv) 10–0; Klein Dorina–Lilja Nugajeva (orosz) 7–0; Kardos Tímea–Amy Platten (brit) 0–10; Klein Dorina–Carlotta Avanzato (olasz) 0–10.
48 KG. 1. forduló: Varga Brigitta–Ema Brkanics (bosnyák) 10–0. 2. forduló: Varga Brigitta–Chiara Palanca (olasz) 0–10.
52 KG. 1. forduló: Özbas Szofi erőnyerő; Kármán Andrea–Gabija Rajlajtye (litván) 10–0. 2. forduló: Özbas Szofi–Lisa Grabner (osztrák) 10–0; Kármán Andrea–Valjancina Troska (fehérorosz) 10–0. 3. forduló: Özbas Szofi–Federica Silveri (olasz) 10–0; Kármán Andrea–Natalja Jelkinya (orosz) intéssel 0–1. A vigaszágon: Kármán Andrea–Annika Wuerfel (német) 0–7. Elődöntő: Özbas Szofi–Natalja Jelkinya (orosz) 10–0. Döntő: Özbas Szofi–Gefen Primo (izraeli) 7–0.
57 KG. 1. forduló: Maróti Alexandra és Nyíri Nikolett erőnyerő. 2. forduló: Maróti Alexandra–Delia Moira Vetterli (svájci) 7–0; Nyíri Nikolett–Valerija Borovik (fehérorosz) 10–0. 3. forduló: Maróti Alexandra–Nadiah Krachten (holland) 0–10; Nyíri Nikolett–Giovanna Fusco (olasz) 0–7. A vigaszágon: Nyíri Nikolett–Gunel Bakirzada (azeri) 0–10.
70 KG: 1. forduló: Gergácz Enikő erőnyerő. 2. forduló: Gergácz Enikő–Merve Topoglu (török) 10–0. 3. forduló: Gergácz Enikő–Marlene Galandi (német) 0–10. A vigaszágon: Gergácz Enikő–Senna Van De Veerdonk (holland) 0–10.
+70 KG. 1. forduló: Faragó Petra erőnyerő. 2. forduló: Faragó Petra–Salome Makisvili (grúz) 10–0. 3. forduló: Faragó Petra–Darja Vlagyimirova (orosz) 0–10. A vigaszágon: Faragó Petra–Jusztyina Kmieliauszkatye (litván) 0–10.


A csapatversenyek eredményei
FÉRFIAK
1. Grúzia
2. MAGYARORSZÁG
3. Olaszország
3. Oroszország
5. Lettország
5. Hollandi
7. Ukrajna
7. Lengyelország

NŐK
1. Németország
2. Szerbia
3. Oroszország
3. Franciaország
5. Törökország
5. Lengyelország
7. Ausztria
7. Ukrajna
MAGYARORSZÁG helyezetlen



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Utanpotlassport.hu
Lakner Gábor írása
Fotó: EJU, Carlos Ferreira
EJU, Rui Telmo Romao)