Joó Abigél (78 kg, KSI SE) a harmadik, Salánki Evelin (78 kg, Ippon Judo Tatabánya) és Szigetvári Mercédesz (+78 kg, Mogyi-Bajai JC) pedig a hetedik helyen végzett a varsói Európa-bajnokság egyéni küzdelmeinek zárónapján. Íme, a nyilatkozatok!




„Nagyon jól kezdtem a meccset, de mivel lábmunkában el vagyok maradva, nem tudtam úgy rúgni az ellenfelem felé, ahogy megbeszéltük, ő folyamatosan le akart rántani és ezt nem tudtam kivédekezni – mondta Salánki Evelin a szlovén Apotekar ellen elveszített vigaszági mérkőzés után. – Ez a hetedik hely jó kiindulópont a budapesti világbajnokság előtt. Ez volt a második felnőtt Eb-m, hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy elégedett vagyok, hiszen éremért is mehettem volna. Úgy érzem, jól ment a judo, remélem, Budapesten is így lesz, és még jobb eredményt érhetek majd el.”

Szigetvári Mercédesz Salánki Evelinhez hasonlóan egy győzelemmel és két vereséggel lett hetedik, bár azt az egy győzelmet az olimpiai címvédő francia Émilie Andéol ellen aratta.

„Szerencsére jól sikerült az első mérkőzésem, a többi viszont már nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna. A negyeddöntőben az ukrán ellen én rontottam, az a meccs sikerülhetett volna jobban is, míg a vigaszágon a bosnyák lány ellen azt éreztem, hogy erősebb mint én. Az elején még nem izgultam, aztán egyre jobban, a végén már bennem volt, hogy ha nyerek, éremért mehetek, sajnos, nem sikerült” – mondta Szigetvári Mercédesz.

A bronzmeccsen a Salánki Evelint legyőző szlovén Apotekar várt Joó Abigélra, és már az elején látszott, hogy itt még nehezebb dolga lesz, sőt, végül nem is járt sikerrel. Előbb meginttették a bírók (kétszer is), aztán Joó Abigél kihasználta, hogy kezd fáradni, és végül ippongyőzelmet aratott vele szemben. A KSI SE judósa pályafutása ötödik Eb-érmét, s ebből a harmadik bronzot szerezte.

„A terv mindig az, hogy nyerjem meg a következő meccset, az elsőt, a másodikat és így tovább – mondta Joó Abigél. – Mindenki éremért jön, én is, jobb lett volna egy fényesebb, de azért elégedetlen nem vagyok. Az elődöntőben kicsit ráestem a vállamra, ami kicsit már korábban is fájt, nem vészes, csak ott öt-tíz percig fájt. Azóta lejegeltem, remélem, nem lesz baja. Tcheumeót nehéz eldobni, talán ha az elején nem esek, akkor jobban kitámad és lett volna esélyem, így is majdnem megvolt a dobás. Jót küzdöttem vele, remélem, legközelebb megverem. A szlovén két-három perc környékén elfáradt, kinyílt, nem figyelt, és el tudtam dobni.”

Az olimpiai ötödik helyezett judós kifejtette, azért is örül különösen, mert az elmúlt két Eb-n nem állhatott dobogóra, és éremben bízik az augusztusi, budapesti világbajnokságon is. Edzője, Pánczél Gábor közölte, tanítványának minden világversenyen van esélye az éremszerzésre, s ezúttal remek formában is volt. „Az elődöntőben elkövetett egyetlen hibától eltekintve Abigél nagyszerűen küzdött. Még nem tudom, hogy mennyire gondolja komolyan az olimpiai ciklust, egyelőre a világbajnokságra készülünk” – tette hozzá.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: MTI
Fotó: EJU, Emanuele Di Feliciantonio)