Egészen kivételes sorozatot vallhat a magáénak Csernoviczki Éva: az Ippon Judo Tatabánya klasszisa sorozatban a tizedik Európa-bajnokságán állhatott fel a dobogóra!

ÉLŐ EREDMÉNYEK   JUDO TV




Csernoviczki Éva (jobbról) bronzérmet szerzett a varsói Európa-bajnokságon


A mieink közül Pupp Réka lépett először tatamira a varsói Európa-bajnokságon, s a paksiak junior Európa-bajnoka – aki tavaly ötödik lett a kazanyi Eb-n a 48 kilogrammosok között – új súlycsoportjában is megszerezte az első kontinensbajnoki győzelmét. Ellenfele, az azeri Azizova a négyperces küzdelem során két intést kapott, amit az aranypontért zajló hosszabbítás második percében még eggyel megtoldott a bíró.

Réka a legjobb nyolc közé jutásért a románok egyik üdvöskéjével, az U23-as Európa-bajnok Larisa Floriannal csapott össze. Az esélyek talán inkább a román lány mellett szóltak, ennek ellenére az első négy percben csak Florian gyűjtött be egy intést. A hosszabbítás első percében kiegyenlítődött az intések száma, aztán a második percben az egy fejjel magasabb Florian akarata érvényesült, ipponnal vetett véget a küzdelemnek. Az Atomerőmű SE judósa így helyezetlenül zárta a viadalt.




Pupp Réka (kékben) nagy csatát vívott a román Floriannal


A 60 kilogrammos Szabó Csaba harcos, dinamikus judóval kezdett Varsóban, vazaris előnybe került a bolgár Janakovval szemben, s a Kecskeméti Judo Club U23-as Eb-ezüstérmese az előnyét ügyesen meg is őrizte a meccs végéig.

A legjobb nyolc közé jutásért komoly ellenfelet kapott Szabó Csaba a török Özlü személyében. Talán sokaknak többet mond a Betkil Sukvani név, korábban ugyanis – még grúz színekben – ezen a néven nyert Eb-ezüstérmet Özlü, aki 2015 óta szerepel a törököknél. Özlü kezdett jobban, egy vazarival előnyt szerzett, a harmadik percben egy látványos dobással növelni tudta az előnyét, majd még ugyanebből az akcióból leszorítással az ippont is megszerezte, kiejtve ezzel a magyar fiatalt.

Ugyanebben a súlycsoportban első felnőtt Európa-bajnokságán Bartha Ákos a belga Verstraeten elleni összecsapás első felében intéssel került hátrányba, majd a harmadik perc végén újabb intést kapott. A Miskolci VSC junior Európa-bajnoki bronzérmese nem nagyon talált fogást ellenfelén, ám a tizenkilenc esztendős, ifjúsági vb-bronzérmes Verstraeten sem tudott értékelhető akciót végigvinni. A csata aztán a hosszabbításban dőlt el, egy újabb intéssel, sajnos nem a mi javunkra. Ezzel Bartha Ákos lett a magyar válogatott első búcsúzója a lengyel fővárosban.




Bartha Ákos először szerepelt a felnőtt Európa-bajnokságon


Az 52 kilogrammban Keliger Bernadett a hazaiak csapatban Európa-bajnok judósával, Agata Perenccel találkozott. A BHSE korábbi ifjúsági Eb-bronzérmese előbb egy szorult földharchelyzetből szabadult sikeresen, majd begyűjtött egy intést. Az utolsó percre fordulva egy gyors akciót követően már szerepelt egy vazari Perenc neve mellett a táblán, s ezt a hátrányt a komoly erőfeszítések ellenére sem sikerült már ledolgozni. Az 57 kilogrammosok között Siroki Ibolya a grúzok tizenhét éves, ifjúsági Európa-bajnok reménysége, Eteri Liparteliani ellen kezdett. A találkozó csak intéseket hozott, a Budaörsi SC judósa ezekből hármat is kapott, már nem kapott lehetőséget a javításra.


TIZEDSZER AZ EURÓPA-BAJNOKI DOBOGÓN!

A magyar versenyzők közül utolsóként Csernoviczki Évát szólították tatamira Varsóban. Az Ippon Judo Tatabánya olimpiai és világbajnoki bronzérmese, kétszeres Európa-bajnoka az elmúlt kilenc(!) kontinensbajnokságot éremmel zárta, nagyon bíztunk benne, hogy csütörtökön megszerzi a tizediket is.

Évi a riói olimpiát követően több mint hét hónapos kihagyást követően Tbilisziben, a grúziai Grand Prix-viadalon tért vissza a nemzetközi mezőnybe, ám váratlanul vereséget szenvedett a portugál Siderottól. Edzője-édesapja, Csernoviczki Csaba a tatai edzőtáborban elmondta, biztos benne, hogy egy ilyen vereség még komolyabb munkára sarkallja tanítványát.

Varsóban Csernoviczki Éva erőnyerő volt az első körben, majd a legjobb nyolc közé jutásért az azeri Gurbanli ellen lépett tatamira. Gurbanli huszonhárom éves, eddig néhány Grand Prix-ötödik hely volt a legjobb eredménye, a magyar versenyző pedig nem engedte, hogy éppen itt, Lengyelországban lépjen előbbre. Másfél perc után már három vazaris előnyben volt a tatabányai judós, a második perc végére Gurbanli megkapta a második intését is, mielőtt Csernoviczki Éva ipponnal végett vetett az egyenlőtlen küzdelemnek.

Az elődöntőbe jutásért már egy jóval erősebb ellenfél, az izraeli Noa Minsker következett. A huszonhárom éves rivális U23-as Eb-ezüstérmes, van már Grand Slam- és Grand Prix-érme is, de Csernoviczki Éva ellen eddig nem ment neki: a felek két korábbi meccsén – a 2015-ös Európa-bajnokságon és a tavalyi azeri Grand Slamen – egyaránt magyar győzelem született.




Csernoviczki Éva Eb-éremgyűjteménye csütörtökön tovább gazdagodott!


Minsker a négy percet még csak-csak kihúzta két intéssel, de az hosszabbítás első pillanataiban Csernoviczki Éva el tudta dobni az izraelit, s ezzel bejutott az elődöntőbe. Ráadásul a felső ágon a világranglistán legmagasabban jegyzett európait, a szerb Nikolicsot legyőzte az ukrán Bilodid, így bizakodva várhattuk a döntőbe jutásért vívott meccset!

Persze, Daria Bilodid nem akárki, vagy fogalmazzunk inkább úgy, nem lesz akárki, hiszen tizenhat évesen már junior Európa-bajnok, ifjúsági világ- és Európa-bajnok, és pályafutásának első felnőtt Európa-bajnokságán orosz és szerb riválist legyőzve jutott el idáig…

Aztán nekünk is borsot tört az orrunk alá. Veszélyesen támadott, de Évi állta a sarat, igaz, a védekezésnek ára is volt, a négy perc alatt kétszer intették a tatabányai judóst, egyszer az ukránt. A hosszabbításban már mindkét versenyző próbált megújulni a fáradtság ellenére, ez Bilodidnek sikerült jobban, a második percben egy dobással véget vetett a küzdelemnek. Ő jutott be a fináléba (amit mellesleg tizenhat évesen meg is nyert...), míg Csernoviczki Éva a bronzmérkőzésre készülhetett.

Ott az ukránok Eb-bronzérmese, a huszonkilenc éves Marina Csernyak volt a kihívója. Ellene is hibátlan volt Évi mérlege: a 2013-as düsseldorfi GP-n, a 2015-ös Eb-n és a riói olimpián is magyar győzelem született ebben a párharcban. A sorozat Varsóban sem szakadt meg, vazari előnnyel nyert Csernoviczki Éva: megvan a tizedik Eb-érem!
Olvasd el, mit nyilatkozott Évi a bronzmeccs után!




PÉNTEKEN NÉGY MAGYAR A TATAMIN

Az Európa-bajnokság második versenynapján négy magyar judós sikeréért szoríthatunk. A 73 kilogrammosok között az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós (Ceglédi VSE) az első körben erőnyerő, a másodikban – a legjobb tizenhat közé jutásért a német Zingg ellen lép tatamira.

A 81 kilogrammban az Eb-bronzérmes Ungvári Attila (Ceglédi VSE) a montenegrói Milics, a kétszeres olimpikon Csoknyai László (Atomerőmű SE) pedig a német Münnich vagy a francia Pierre ellen kezd a harminckettő között. A 70 kilogrammos hölgyek küzdelmeiben Gercsák Szabinára a német Diedrich vagy a török Katipoglu vár, a tét rögtön a legjobb nyolc közé jutás lesz.

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Bartha Ákos–Jorre Verstraeten (belga) aranyponttal, intéssel 0–10; Szabó Csaba–Boriszlav Janakov (bolgár) 7–0. 2. forduló: Szabó Csaba–Bekir Özlü (török) 0–10
NŐK
48 KG. 1. forduló:
Csernoviczki Éva erőnyerő. 2. forduló: Csernoviczki Éva–Aisha Gurbanli (azeri) 10–0. Negyeddöntő: Csernoviczki Éva–Noa Minsker (izraeli) aranyponttal 7–0. Elődöntő: Csernoviczki Éva–Daria Bilodid (ukrán) aranyponttal 0–7. A 3. helyért: Csernoviczki Éva–Marina Csernyak (ukrán) 7–0
52 KG. 1. forduló: Pupp Réka–Nazakat Azizova (azeri) aranyponttal, intéssel 10–0; Keliger Bernadett–Agata Perenc (lengyel) 0–7. 2. forduló: Pupp Réka–Alexandra-Larisa Florian (román) aranyponttal 0–10
57 KG. 1. forduló: Siroki Ibolya–Eteri Liparteliani (grúz) intéssel 0–10

 



Kattints a képre nagyobb méretért és mentsd el magadnak!



AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG TOVÁBBI PROGRAMJA

ÁPRILIS 21., PÉNTEK (Tv: M4, 15:45, élő)
Férfiak, 73 kg 
(címvédő: Rustam Orujov, azeri; magyar induló: Ungvári Miklós, Ceglédi VSE)
Férfiak, 81 kg (címvédő: Haszan Halmurzajev, orosz; magyar induló: Csoknyai László, Atomerőmű SE; Ungvári Attila, Ceglédi VSE)
Nők, 63 kg (címvédő: Tina Trstenjak, szlovén; magyar induló: –)
Nők, 70 kg (címvédő: Gevrise Emane, francia; magyar induló: Gercsák Szabina, Miskolci JC)

ÁPRILIS 22., SZOMBAT (Tv: M4, 15:50, élő)
Férfiak, 90 kg
 (címvédő: Varlam Liparteliani, grúz; magyar induló: Vér Gábor, BHSE)
Férfiak, 100 kg (címvédő: Henk Grol, holland; magyar induló: Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE; Fogasy Gergő, BHSE)
Férfiak, +100 kg (címvédő: Teddy Riner, francia; magyar induló: Bor Barna, Atomerőmű SE)
Nők, 78 kg (címvédő: Audrey Tcheumeo, francia; magyar induló: Joó Abigél, KSI SE; Salánki Evelin, Ippon Judo Tatabánya)
Nők, +78 kg (címvédő: Kayra Sayit, török; magyar induló: Szigetvári Mercédesz, Mogyi-Bajai JC; Kárpáti Emese, KSI SE)

ÁPRILIS 23., VASÁRNAP (Tv: M4, 22:20, összefoglaló)
Csapatverseny
Férfiak
 (címvédő: Grúzia; Magyarország: Szabó Csaba; Bartha Ákos; Ungvári Miklós; Szabó Frigyes, Leányvár SE; Csoknyai László; Ungvári Attila; Vér Gábor; Cirjenics Miklós, Fogasy Gergő, Bor Barna)
Nők (címvédő: Lengyelország; Magyarország nem indul)


TIPPVERSENY AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG IDEJÉN

Akárcsak a legutóbbi tizenhét világverseny alatt, a varsói Európa-bajnokság idején is tippversenyt hirdet a Judoinfo. Nyerhetsz judogit, judós pulóvert, judós sapkát, judokönyvet. Ezúttal csütörtöktől szombatig, az Európa-bajnokság egyéni küzdelmeire lehet tippelni, a sorsolás alapján péntek reggel 11 óráig várjuk a második napi tippjeid! Játssz velünk judós nyereményekért!

ITT TIPPELHETSZ!



KÉPERNYŐN AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG!

Ebben az esztendőben ismét élőben közvetít az M4 sportcsatorna az Európa-bajnokságról, legalábbis az érmekért zajló egyéni küzdelmekről. Érdemes csütörtöktől szombatig minden nap háromnegyed négy felé helyet foglalni a képernyő előtt...


EURÓPA-BAJNOKSÁG A VILÁGHÁLÓN

A lengyelországi viadalt az Európai Judo Szövetség internetes televíziós közvetítésén (www.eju.net) keresztül az Eb selejtező mérkőzéseit is élőben nézhetik, az eredmények alakulását (www.ippon.org) ugyancsak figyelemmel követhetik a világhálón.


A JUDO MAGYAR EURÓPA-BAJNOKI ÉRMESEI

ARANYÉRMES (17)
Tuncsik József (63 kg, 1976, Kijev)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1986, Belgrád)
Csák József (60 kg, 1986, Belgrád)
Tolnai László (open, 1990, Frankfurt)
Nagy Zsuzsa (65 kg, 1991, Prága)
Csősz Imre (open, 1995, Birmingham)
Hajtós Bertalan (81 kg, 1998, Oviedo)
Ungvári Miklós (66 kg, 2002, Maribor)
Braun Ákos (73 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2007, Belgrád)
Ungvári Miklós (66 kg, 2009, Tbiliszi)
Mészáros Anett (70 kg, 2010, Bécs)
Joó Abigél (78 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2011, Isztambul)
Joó Abigél (78 kg, 2012, Cseljabinszk)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2013, Budapest)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2014, Monpellier)

EZÜSTÉRMES (29)
Szabó Ferenc (65 kg, 1977, Ludwigshafen)
Varga Imre (+95 kg, 1978, Helsinki)
Gelencsér Imre (65 kg, 1980, Bécs)
Varga Imre (+95 kg, 1980, Bécs)
Nagysolymosi Sándor (71, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1982, Rostock)
Fogarasi Dénes (78 kg, 1984, Liege)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1985, Hamar)
Parragh Katalin (48 kg, 1988, Pamplona)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1989, Helsinki)
Parragh Katalin (48 kg, 1990, Frankfurt)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1990, Frankfurt)
Csák József (65 kg, 1991, Prága)
Pekli Mária (56 kg, 1996, Hága)
Csák József (66 kg, 2000, Wroclaw)
Kovács Antal (100 kg, 2004, Bukarest)
Ungvári Miklós (66 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2006, Tampere)
Ungvári Miklós (66 kg, 2008, Lisszabon)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2009, Tbiliszi)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2010, Bécs)
Bor Barna (+100 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2012, Cseljabinszk)
Karakas Hedvig (57 kg, 2015, Baku)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2016, Kazany)
Tóth Krisztián (90 kg, 2016, Kazany)

BRONZÉRMES (45)
Dávid Tamás (1. dan, 1962, Essen)
Szabó Ferenc (63 kg, 1971, Göteborg)
Ipacs László (80 kg, 1972, Voorburg)
Varga Imre (open, 1974, London)
Petrovszki Mihály (+93 kg, 1976, Kijev)
Tuncsik József (65 kg, 1978, Helsinki)
Molnár Károly (71 kg, 1978, Helsinki)
Varga Imre (open, 1978, Helsinki)
Kiss Endre (86 kg, 1979, Brüsszel)
Varga Imre (+95 kg, 1979, Brüsszel)
Gyáni János (86 kg, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1981, Debrecen)
Molnár Lajos (95 kg, 1982, Rostock)
Ozsvár András (+95, 1982, Rostock)
Gyáni János (86 kg, 1986, Belgrád)
Bujkó Tamás (65 kg, 1987, Párizs)
Tolnai László (open, 1988, Pamplona)
Csák József (65 kg, 1989, Helsinki)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1989, Helsinki)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1990, Frankfurt)
Wágner József (60 kg, 1991, Prága)
Kovács Antal (95 kg, 1992, Párizs)
Kovács Antal (95 kg, 1993, Athén)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1994, Gdansk)
Csizmadia Zoltán (open, 2001, Párizs)
Kovács Antal (100 kg, 2002, Maribor)
Kovács Antal (100 kg, 2003, Düsseldorf)
Kovács Antal (open, 2004, Budapest)
Kosztolánczy György (open, 2004, Budapest)
Mészáros Anett (70 kg, 2005, Rotterdam)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2008, Lisszabon)
Braun Ákos (73 kg, 2008, Lisszabon)
Karakas Hedvig (57 kg, 2009, Tbiliszi)
Karakas Hedvig (57 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Attila (73 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2012, Cseljabinszk)
Joó Abigél (78 kg, 2013, Budapest)
Bor Barna (+100 kg, 2013, Budapest)
Ungvári Miklós (73 kg, 2014, Montpellier)
Krizsán Szabolcs (81 kg, 2014, Montpellier)
Tóth Krisztián (90 kg, 2014, Montpellier)
Joó Abigél (78 kg, 2014, Montpellier)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2015, Baku)
Gercsák Szabina (70 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2017, Varsó)



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Emanuele Di Feliciantonio,
Facebook)