Harmincöt ország kétszázötven judósa lépett tatamira a hétvégén Grúziában, Tbilisziben. A mieink két bronzéremmel és két pontszerző ötödik helyezéssel zárták a rangos tornát.




Az első versenynapon ismét Pupp Rékáért szoríthattunk a leginkább, aki ezúttal is éremért küzdhetett az 52 kilogrammos súlycsoportban. A bronzérem most nem jött össze, azonban az ötödik helyezésével is értékes pontokat tudott gyűjteni a Grand Prix-tornán.

Csernoviczki Évának, Keliger Bernadettnek, Siroki Ibolyának és a 60 kilogrammos fiúknak – a miskolci Bartha Ákosnak és a kecskeméti Szabó Csabának – nem jött ki a lépés ezen a versenyen, mindannyian ideje korán kiszálltak a küzdelmekből.

A szombati napon ismét a legjobbak között láthattuk versenyezni Gercsák Szabinát, aki nem is távozott üres kézzel! Két remek győzelme bronzérmet ért a grúz fővárosban. Csoknyai Lászlónak nem sikerült a felzárkózás hazai riválisához, Ungvári Attilához, az első fordulóban vereséget szenvedett az orosz Gyenyisz Kalinintől.

A zárónapon sem maradtunk érem nélkül! A női nehézsúlyban induló Szigetvári Mercédesz bár kikapott az első küzdelemben, a vigaszágon felszívta magát, orosz és grúz ellenfeleit legyőzve a dobogó alsó fokáig menetelt.




A 90 kilogrammos Vér Gábornak éppen az első két mérkőzés sikerült zseniálisan, vazarival legyőzte az üzbég Kurramovot, majd tizennyolc másodperc alatt a grúz Margiani is kapitulált a BHSE judósa ellen. Az elődöntő, majd a bronzcsata sajnos nem végződött már ilyen jól, így az ígéretes kezdés után, be kellett érni a pontszerző ötödik helyezéssel.

A magyar csapat az éremtáblázat tizennegyedik helyén végzett, az első három helyet Brazília (3 arany, 3 ezüst, 4 bronz), Oroszország (3, 2, 5) és Grúzia (3, 1, 2) szerezte meg.


GRAND PRIX, TBILISZI


FÉRFIAK

60 KG (28 induló)
1. Luhumi Cskvimiani (grúz)
2. Amiran Papinasvili (grúz)
3. Phelipe Pelim (brazil)
3. Iszlam Jasujev (orosz)
5. Albert Oguzov (orosz)
5. Muhriddin Tilovov (üzbég)
7. Mehman Sadigov (azeri)
7. Amarbold Jagvaraldorj (mongol)
BARTHA ÁKOS (Miskolci VSC) és
SZABÓ CSABA (Kecskeméti JC) helyezetlen

66 KG (28 induló)
1. Lasa Giunasvili (grúz)
2. Tumurkhuleg Davaadorj (mongol)
3. Charles Chibana (brazil)
3. Jakub Samilov (orosz)
5. Sergiu Oleinic (portugál)
5. Matej Poliak (szlovák)
7. Altansukh Dovdon (mongol)
7. Orkhan Hajiagali (azeri)

73 KG (28 induló)
1. Gijoszjon Bobojev (üzbég)
2. Tommy Macias (svéd)
3. Zanszaj Szmagulov (kazah)
3. Uali Kurzev (orosz)
5. Tato Grigalasvili (grúz)
5. Arthur Margelidon (kanadai)
7. Sam Van 't Westende (holland)
7. Khadbaatar Narankhuu (mongol)

81 KG (24 induló)
1. Victor Penalber (brazil)
2. Alan Hubecov (orosz)
3. Saeid Mollaei (iráni)
3. Aziz Kalkamanulj (kazah)
5. Owen Livesey (brit)
5. Gyenyisz Kalinyin (orosz)
7. Ambako Avaliani (grúz)
7. Giorgi Papunasvili (grúz)
CSOKNYAI LÁSZLÓ (Atomerőmű SE) helyezetlen

90 KG (22 induló)
1. Sztanyiszlav Retinszkij (orosz)
2. Mihail Igolnyikov (orosz)
3. Sakszodbek Szobirov (üzbég)
3. Usangi Margiani (grúz)
5. VÉR GÁBOR (BHSE)
5. Max Stewart (brit)
7. Altanbagana Gantulga (mongol)
7. Peter Zilka (szlovák)

100 KG (22 induló)
1. Kazbek Zankisijev (orosz)
2. Martin Pacek (svéd)
3. Rafael Buzacarini (brazil)
3. Jevgenyijsz Borodavko (lett)
5. Zelym Kotsoiev (azeri)
5. Szojib Kurbonov (üzbég)
7. Luciano Correa (brazil)
7. Ivan Remarenco (Egyesült Arab Emirátusok-beli)

+100 KG (13 induló)
1. Adam Okruasvili (grúz)
2. Sztanyiszlav Bondarenko (ukrán)
3. Levani Matiasvili (grúz)
3. David Moura (brazil)
5. Guga Kibordzalidze (grúz)
5. Anton Bracsev (orosz)
7. Onise Bugadze (grúz)
7. Jelaman Jergalijev (kazah)


NŐK

48 KG (14 induló)
1. Stefannie Arissa Koyama (brazil)
2. Marina Csernyak (ukrán)
3. Melanie Clement (francia)
3. Marija Perszidszkaja (orosz)
5. Taciana Cesar (Guinea Bissau-i)
5. Maria Siderot (portugál)
7. Joana Diogo (portugál)
7. Anais Mosdier (francia)
CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

52 KG (12 induló)
1. Amandine Buchard (francia)
2. Erika Miranda (brazil)
3. Joana Ramos (portugál)
3. Darija Szkripnyik (fehérorosz)
5. Charline Van Snick (belga)
5. PUPP RÉKA (Atomerőmű SE)
7. Chelsie Giles (brit)
7. Kelly Edwards (brit)
KELIGER BERNADETT (BHSE) helyezetlen

57 KG (15 induló)
1. Irina Zablugyina (orosz)
2. Rafaela Silva (brazil)
3. Natalja Golomigyova (orosz)
3. Margriet Bergstra (holland)
5. Khulan Tseregbaatar (mongol)
5. Ivelina Ilieva (bolgár)
7. Kaja Kajzer (szlovén)
7. Marjam Janasvili (grúz)
SIROKI IBOLYA (Budaörsi SC) helyezetlen

63 KG (16 induló)
1. Magdalena Krssakova (osztrák)
2. Edwige Gwend (olasz)
3. Kathrin Unterwurzacher (osztrák)
3. Andreja Leski (szlovén)
5. Nekoda Smythe-Davis (brit)
5. Kamila Bagyurova (orosz)
7. Amy Livesey (brit)
7. Diana Dzigaros (orosz)

70 KG (12 induló)
1. Maria Portela (brazil)
2. Elvismar Rodriguez (venezuelai)
3. GERCSÁK SZABINA (Miskolci JC)
3. Natascha Ausma (holland)
5. Anna Bernholm (svéd)
5. Valentyina Malceva (orosz)
7. Alice Bellandi (olasz)
7. Alena Prokopenko (orosz)

78 KG (9 induló)
1. Anasztaszija Turcsin (ukrán)
2. Sama Hawa Camara (francia)
3. Assunta Galeone (olasz)
3. Madeleine Malonga (francia)
5. Karen Stevenson (holland)
5. Larissa Groenwold (holland)
7. Alekszandra Babintceva (orosz)
7. Yahima Ramirez (portugál)

+78 KG (9 induló)
1. Marina Szluckaja (fehérorosz)
2. Maria Suelen Altheman (brazil)
3. Szvitlana Jaromka (ukrán)
3. SZIGETVÁRI MERCÉDESZ (Mogyi-Bajai JC)
5. Szanta Pakenyte (litván)
5. Elene Kebadze (grúz)
7. Szandra Jablonszkitye (litván)
7. Darija Karpova (orosz)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Bartha Ákos–John Futtinico (kolumbiai) 0–10; Szabó Csaba–Tornike Tsjakadoea (holland) 7–0. 2. forduló: Szabó Csaba–Iszlam Jaszujev (orosz) 0–7.
81 KG. 1. forduló: Csoknyai László erőnyerő. 2. forduló: Csoknyai László–Gyenyisz Kalinin (orosz) 0–10.
90 KG. 1. forduló: Vér Gábor erőnyerő. 2. forduló: Vér Gábor–Mahammadkarim Kurramov (üzbég) 7–0. 3. forduló: Vér Gábor–Usangi Margiani (grúz) 10–0. Elődöntő: Vér Gábor–Mihail Igolnyikov (orosz) 0–10. A 3. helyért: Vér Gábor–Sakszodbek Szobirov (üzbég) 0–10.

NŐK
48 KG. 1. forduló:
Csernoviczki Éva–Maria Siderot (portugál) 0–7.
52 KG. 1. forduló: Keliger Bernadett–Joana Ramos (portugál) 0–7; Pupp Réka erőnyerő. 2. forduló: Pupp Réka–Kelly Edwards (brit) 7–0. Elődöntő: Pupp Réka–Amandine Buchard (francia) 0–7. A 3. helyért: Pupp Réka–Joana Ramos (portugál) 0–10.
57 KG. 1. forduló: Siroki Ibolya–Irina Zablugyina (orosz) 0–10.
70 KG. 1. forduló: Gercsák Szabina erőnyerő. 2. forduló: Gercsák Szabina–Alena Prokopenko (orosz) 7–0. Elődöntő: Gercsák Szabina–Maria Portela (brazil) 0–10. A 3. helyért: Gercsák Szabina–Valentyina Malceva (orosz) 7–0.
+78 KG. 1. forduló: Szigetvári Mercédesz erőnyerő. 2. forduló: Szigetvári Mercédesz–Maria Suelen Altheman (brazil) 0–10. A vigaszágon: Szigetvári Mercédesz Darija Karpova (orosz) 7–0. A 3. helyért: Szigetvári Mercédesz–Elene Kebadze (grúz) 10–0.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Horváth György
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)