Negyvenkilenc ország 344 judósa lépett tatamira hétvégén Düsseldorfban. A mieink remekül zárták a német Grand Prix-sorozatot, a következő négy évben már Grand Slam-tornáknak adhat otthont Németország.



Nem indult jól számunkra az utolsó düsseldorfi GP, Bartha Ákos, Szabó Csaba és Pupp Réka is vereséget szenvedett első ellenfelétől, így számukra idejekorán ért véget a verseny.

A második versenynapon már volt okunk örömködni, Ungvári Attila remek formában judózva okozott néhány kellemetlen pillanatot riválisainak a 81 kilogrammos mezőnyben. A ceglédi judós négy küzdelméből hármat is fojtással nyert meg, a grúz Tatalasvili, a német Muennich és a moldáv Gotonoaga sem tudott szabadulni a szorításból, kopogniuk kellett. Sajnálatos módon Ungvári Attila megsérült, a végső összecsapásra nem tudott kiállni, így mérkőzés nélkül az orosz Aszlan Lappinagové lett az aranyérem.



A 81 kilogramm másik magyar versenyzője, Csoknyai László is kitűnően kezdett, ipponnal győzte le az amerikai Nicholas Delpopolót, majd egy aranypontos küzdelemben, egyetlen intésnyi különbséggel marad alul a német Benjamin Muennich-vel szemben. Ha az Atomerőmű SE judósa nyer, a felnőtt országos bajnokság 81 kilogrammos döntőjének visszavágójára került volna sor.



Az utolsó versenynap felemás eredményt hozott, Cirjenics Miklós és Joó Abigél számára mindössze egy-egy mérkőzés jutott, Bor Barna viszont óriásit küzdött, s megszerezte második érmünket. Az ASE nehézsúlyú versenyzője a legjobb négy közé jutásért való csatában kikapott a japán Kageurától, a vigaszágon azonban javítani tudott, amelynek a belga Harmegnies és a kirgíz Krakoveckij látta kárát. A több mint nyolc perces bronzcsata izgalmasan alakult, végül a jobb kondiban lévő magyar judós emelhette magasba az öklét.


A MAGYAR ÉRMESEK ÉS HELYEZETTEK DÜSSELDORFBAN


2017, Grand Prix, Düsseldorf: 2. Ungvári Attila (81 kg), 3. Bor Barna (+100 kg)
2016, Grand Prix, Düsseldorf: 2. Tóth Krisztián (90 kg), 3. Bor Barna (+100 kg)
2015, Grand Prix, Düsseldorf:
3. Karakas Hedvig (57 kg), 3. Joó Abigél (78 kg), 5. Csoknyai László (81 kg), 7. Maros Barbara (52 kg)
2014, Grand Prix, Düsseldorf:
2013, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Csernoviczki Éva (48 kg), 7. Joó Abigél (78 kg)
2012, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Joó Abigél (78)
2011, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Baczkó Bernadett (63)
2010, Grand Prix, Düsseldorf: 5. Ungvári Attila (73), 5. Csernoviczki Éva (48), 5. Karakas Hedvig (57)


Az éremtáblázaton – idén sokadjára – a japán válogatott végzett az élen 5 arany-, 4 ezüst és 7 bronzéremmel, második Grúzia (2, 2, 0), harmadik Oroszország (2, 1, 2) lett. Magyarország Ungvári Attila ezüst- és Bor Barna bronzérmének köszönhetően a kilencedik helyen zárta a Grand Prix-t.

 


GRAND PRIX, DÜSSELDORF


FÉRFIAK

60 KG (27 induló)
1. Boldbaatar Ganbat (mongol)
2. Amiran Papinasvili (grúz)
3. Phelipe Pelim (brazil)
3. Amartuvshin Dashdavaa (mongol)
5. Ashley McKenzie (brit)
5. Francisco Garrigós (spanyol)
7. Otar Besztajev (kirgíz)
7. Walide Khyar (francia)
BARTHA ÁKOS (Miskolci VSC) és
SZABÓ CSABA (Kecskeméti JC) helyezetlen

66 KG (30 induló)
1. Vaza Margvelasvili (grúz)
2. Iszoda Norihito (japán)
3. Tal Flicker (izraeli)
3. Kamal Kan-Magomedov (orosz)
5. Baruch Shmailov (izraeli)
5. Sergiu Oleinic (portugál)
7. Altansukh Dovdon (mongol)
7. Denisz Veru (moldáv)

73 KG (32 induló)
1. Gyenyisz Jarcev (orosz)
2. Lasa Savdatuasvili (grúz)
3. Tommy Macias (svéd)
3. Guillaume Chaine (francia)
5. Tohar Butbul (izraeli)
5. Igor Wandtke (német)
7. Marcelo Contini (brazil)
7. Magdiel Estrada (kubai)

81 KG (37 induló)
1. Aszlan Lappinagov (orosz)
2. UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE)
3. Dorin Gotonoaga (moldáv)
3. Ivajlo Ivanov (bolgár)
5. Benjamin Muennich (német)
5. Anri Egutidze (portugál)
7. Etienne Briand (kanadai)
7. Ambako Avaliani (grúz)
CSOKNYAI LÁSZLÓ (Atomerőmű SE) helyezetlen

90 KG (29 induló)
1. Beka Gviniasvili (grúz)
2. Huszen Halmurzajev (orosz)
3. Nisijama Daiki (japán)
3. Mihael Zgank (szlovén)
5. Eduard Trippel (német)
5. Nikoloz Serazadisvili (spanyol)
7. Nemanja Majdov (szerb)
7. Komronsok Usztopirijon (tádzsik)

100 KG (29 induló)
1. Toma Nikiforov (belga)
2. Wolf Aaron (japán)
3. Michael Korrel (holland)
3. Kazbek Zankisijev (orosz)
5. Benjamin Fletcher (brit)
5. Johannes Frey (német)
7. Jose Armenteros (kubai)
7. Karl-Richard Frey (német)
CIRJENICS MIKLÓS (Atomerőmű SE) helyezetlen

+100 KG (22 induló)
1. Kageura Kokoro (japán)
2. Haraszava Hiszajosi (japán)
3. BOR BARNA (Atomerőmű SE)
3. Jerzan Sinkejev (kazah)
5. Lukas Krpalek (cseh)
5. Jurij Krakoveckij (kirgíz)
7. Benjamin Harmegnies (belga)
7. Jakiv Kammo (ukrán)


NŐK

48 KG (21 induló)
1. Tonaki Funa (japán)
2. Melanie Clement (francia)
3. Monica Ungureanu (román)
3. Noa Minsker (izraeli)
5. Milica Nikolics (szerb)
5. Melodie Vaugarny (francia)
7. Marina Csernyiak (ukrán)
7. Shira Rishony (izraeli)

52 KG (20 induló)
1. Abe Uta (japán)
2. Amandine Buchard (francia)
3. Sisime Aj (japán)
3. Larisa Florian (román)
5. Gili Cohen (izraeli)
5. Eleudis Valentim (brazil)
7. Ecaterina Guica (kanadai)
7. Nieke Nordmeyer (német)
PUPP RÉKA (Atomerőmű SE) helyezetlen

57 KG (21 induló)
1. Theresa Stoll (német)
2. Sumiya Dorjsuren (mongol)
3. Udaka Nae (japán)
3. Jovana Rogics (szerb)
5. Anasztaszija Konykina (orosz)
5. Darija Mezeckaja (orosz)
7. Priscilla Gneto (francia)
7. Lola Benarroche (francia)

63 KG (23 induló)
1. Clarisse Agbegnenou (francia)
2. Martyna Trajdos (német)
3. Tina Trstenjak (szlovén)
3. Nabekura Nami (japán)
5. Cugane Megumi (japán)
5. Lucy Renshall (brit)
7. Stefania Dobre (román)
7. Mariana Silva (brazil)

70 KG (23 induló)
1. Arai Csizuru (japán)
2. Marie Eve Gahié (francia)
3. Lola Mansour (belga)
3. Niizoe Szaki (japán)
5. Sanne Van Dijke (holland)
5. Giovanna Scoccimarro (német)
7. Sara Rodriguez (spanyol)
7. Szaundra Diedrich (német)

78 KG (17 induló)
1. Umeki Mami (japán)
2. Madeleine Malonga (francia)
3. Klara Apotekar (szlovén)
3. Takajama Rika (japán)
5. Natalie Powell (brit)
5. Karen Stevenson (holland)
7. Albina Amangeldijeva (kazah)
7. Anasztaszija Turcsin (ukrán)
JOÓ ABIGÉL (KSI SE) helyezetlen

+78 KG (15 induló)
1. Irinya Kindzerszka (ukrán)
2. Tacsimoto Megumi (japán)
3. Larisza Cserics (bosnyák)
3. Szone Akira (japán)
5. Rochele Nunes (brazil)
5. Kristin Buessow (német)
7. Szvitlana Jaromka (ukrán)
7. Jasmin Kuelbs (német)


A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Bartha Ákos–Fraj Dhouibi (tunéziai) 0–10; Szabó Csaba–Philip Graf (német) intéssel 0–1.
81 KG. 1. forduló: Ungvári Attila és Csoknyai László erőnyerő. 2. forduló: Ungvári Attila–Nugzari Tatalasvili (grúz) 10–0; Csoknyai László–Nicholas Delpopolo (amerika) 10–0. 3. forduló: Ungvári Attila–Ivan Petr (cseh) 10–0; Csoknyai László–Benjamin Mennich (német) intéssel 0–1. 4. forduló: Ungvári Attila– Benjamin Muennich (német) 10–0. Elődöntő: Ungvári Attila–Dorin Gotonoaga (moldáv) 10–0. Döntő: Ungvári Attila–Aszlan Lappinagov (orosz) mérkőzés nélkül 0–10.
100 KG. 1. forduló: Cirjenics Miklós–Wolf Aaron (japán) 0–10.
+100 KG. 1. forduló: Bor Barna erőnyerő. 2. forduló: Bor Barna–Jelaman Jergalijev (kazah) 10–0. 3. forduló: Bor Barna–Kageura Kokoro (japán) 0–10. A vigaszágon: Bor Barna–Benjamin Harmegnies (belga) 10–0. A 3. helyért: Bor Barna– Jurij Krakoveckij (kirgíz) 7–0.

NŐK
52 KG. 1. forduló: Pupp Réka–Nieke Nordmeyer (német) 0–7.
78 KG. 1. forduló: Joó Abigél erőnyerő. 2. forduló: Joó Abigél–Karen Stevenson (holland) 0–7.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Horváth György
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)