2017. augusztusának végén, szeptember elején a judo szerelmeseinek figyelme Magyarországra irányul majd. Előbb a magyar fővárosban rendezik meg a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) tisztújító kongresszusát, majd augusztus 28-án megkezdődik a judo 33. férfi és 22. női világbajnoksága, hét napon át 14 súlycsoport egyéni küzdelmei mellett csapatversenyekre is sor kerül a Papp László Budapest Sportarénában. A viadalra minden ország 18 (9 férfi és 9 női, súlycsoportonként legfeljebb 2) egyéni indulót nevezhet.




Dr. Kovács Antal (balról), dr. Szabó Tünde, Marius Vizer
és dr. Tóth László a keddi sajtótájékoztatón


Egymillió dolláros pénzdíj

„Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen rangos világverseny házigazdái lehetünk, amely az utolsó nagy esemény lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2024-es olimpiai helyszínről döntő kongresszusa előtt” – mondta dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke az Intercontinental Budapest báltermében megtartott sajtótájékoztatón.



„Sok szempontból különleges lesz a budapesti világbajnokság – tette hozzá Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke. – Egyrészt a sportág történetében először egymillió dolláros összdíjazás várja a résztvevőket, másodszor a csapatversenyre is nagy hangsúly kerül, hiszen februárban pályázunk arra, hogy a tokiói olimpián már a csapatverseny is a programba kerüljön. Mindemellett Budapesten ünnepeljük majd a nemzetközi szövetség hatvanötödik születésnapját, és Hall of Fame gálára is sor kerül.”



„A magyar kormány számára stratégiai ügy a sport, úgy az élsport, ahogyan az utánpótlás sport. A magyar judo az elmúlt években mindekét területen bizonyított, elég ha csak arra utalok, hogy a korábbi kétezerötszáz fős létszámhoz képest mára 13300 regisztrált sportolóval büszkélkedhet a sportág, napjainkban 312 iskolában zajlik judooktatás a minennapos testnevelés keretében. Ugyanígy fontos számunkra, hogy a legjelentősebb nemzetközi versenyeknek is otthont adhasson Magyarország, ezért is nagyon fontos esemény lesz a budapesti világbajnokság” – mondta dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.
„Minden sportoló számára különös jelentőségű, ha részt vehet egy világbajnokságon, különösen úgy, hogy hazai rendezésű ez az esemény. Egy kicsit irigylem is a fiatalokat, hogy egy ilyen komoly erőpróbára készülhetnek, nagy lehetőség ez számukra” – vélekedett a sportág első magyar világbajnoka, dr. Kovács Antal, a Magyar Judo Szövetség alelnöke.




Óriási világbajnoki érdeklődés

A legutóbbi, 2015-ös asztanai világbajnokságot minden eddiginél többen követték, világszerte 193 millió nézője volt a televíziós közvetítéseknek, ez a 2014-es 110 millióhoz képest 72 százalékos növekedést jelent! Az asztanai közvetítésnek köszönhetően több mint 1000 órában élőben nézhették a judót világszerte, a felmérések szerint ez a judo világbajnokság 3 milliárd megjelenését eredményezte. A vb a legtöbb nézőt Franciaországban (77 millió), illetve Japánban (67 millió) ültette a képernyők elé. A 2015-s világbajnokság az interneten is rekordokat döntött, az IJF élő közvetítését 2,5 millióan követték, ez további 44 millió megjelenést jelentett világszerte. A Facebookon egy hét alatt 28 millió megjelenést kapott Asztana, míg az IJF Twitter oldalát 1 millióan követték azokban a napokban. Természetesen a budapesti vb eseményeit is élőben közvetítik majd a világ televíziós csatornái, a helyszínen 37 kamera követi majd a küzdelmeket.




Élőben a példaképek: a csúcsesemény következik!

A Magyar Judo Szövetség már több mint egy tucatnyi világverseny házigazdája volt, ezek közül tizenkettőt az elmúlt másfél évtizedben látott vendégül. A sort az 1978-as miskolci junior és ifjúsági Európa-bajnokság nyitotta, először hazánkban rendeztek a tizenhét évnél fiatalabbak számára kontinensbajnokságot, legutóbb pedig 2013-ban rendeztek a Papp László Budapest Sportarénában nagy sikerű Európa-bajnokságot. 2017-ben a sportág legrangosabb versenye következik, amely lehetőséget ad az ifjú hazai judósoknak arra, hogy élőben láthassák küzdeni példaképeiket. Az elmúlt év utánpótlás világversenyein érmes magyar judósok  (Pupp Réka, Gercsák Szabina, Sipőcz Richárd, Maróti Alexandra, Feczkó Csanád, Pongrácz Bence, Ócsai Sándor, Tóth Benedek, Kurtán Zsombor, Gőz Roland és Árvai Péter) közül néhányan akár már a tatamin is bizonyíthatnak majd.

A program

Augusztus 28., hétfő:
Férfi 60 kg, női 48 kg
Augusztus 29., kedd:
Férfi 66 kg, női 52 kg
Augusztus 30., szerda:
Férfi 73 kg, női 57 kg
Augusztus 31., csütörtök:
Férfi 81 kg, női 63 kg
Szeptember 1., péntek:
Férfi 90 kg, női 70 és 78 kg
Szeptember 2., szombat:
Férfi 100 és +100 kg, női +78 kg
Szeptember 3., vasárnap:
Férfi és női csapatverseny

A helyszín

A Papp László Budapest Sportaréna, amely a sportág számos nagy nemzetközi versenyének adott otthont. Itt rendezték 2004-ben a junior-világbajnokságot, 2009-ben az ifjúsági vb-t, 2013-ban a felnőtt Európa-bajnokságot, 2014 és 2016 között pedig a Budapest Grand Prix-viadalt.

A résztvevők

120 ország több mint 700 judósát várjuk Budapestre.
A legutóbbi vb-létszámok:
2015, Asztana: 120/729
2014, Cseljabinszk: 118/719
2013, Rio de Janeiro: 123/673
2011, Párizs: 132/871


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Fotó: MJSZ, Horváth György)