Csütörtökön, magyar idő szerint a késő esti órákban megtartották a riói olimpia judotornájának sorsolását. Fortuna nem volt kifejezetten kegyes a mieinkhez, de nézzük a jó oldalát: azok sem örülnek, akik egy magyar judóst kaptak az első meccsükre…



A teljes sorsolás: KLIKK IDE!


Elsőként az Ippon Judo Tatabánya olimpiai bronzérmese, Csernoviczki Éva lép majd tatamira Rióban: a 48 kilogrammos magyar klasszis az elmúlt években elért kitűnő eredményeinek köszönhetően kiemeltként várhatta a sorsolást, sőt, az első körben nem is lesz ellenfele. Csernoviczki Csaba lánya-tanítványa a szombaton, magyar idő szerint délután háromkor rajtoló küzdelmek során először az ukrán Csernyak és az izraeli Rishony párharcának győztesével találkozik, egy győzelem a legjobb nyolc közé jutást jelentené számára. Ebben az esetben a papírforma a 2015-ös világbajnok, de Évi számára egyáltalán nem verhetetlen argentin Paretót ígéri. De ne szaladjunk ennyire előre, még ha arra is gondolunk, bárcsak már ott tartanánk!




Játssz velünk! Tippelj az érmesekre!


Vasárnap nem lesz magyar induló a judotornán, hétfőn viszont kettő is. Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós edzője, Bíró Tamás csak ennyit kért a sorstól: „Ne a felső ágra!“ És kívánsága meghallgattatott, a Közgép-Ceglédi VSE rutinos klasszisa a portugál Saraiva ellen kezd, ami nem könnyű feladat, de ha válogatni lehetett volna, alighanem a potenciális jelöltek közé került volna. A legjobb nyolc közé jutásért keményebb ellenfél következik majd, az üzbég Saripov vagy a holland Dex Elmont. Ungvári Miklós mellett szól, hogy a nagy tornákon rendre hozza a legjobbját, miért lenne ez másként Rióban!?



Ugyancsak hétfőn lesz érdekelt Karakas Hedvig, a BHSE világbajnoki bronzérmese a szabadkártyás türkmén Norjavova ellen rajtol, a papírforma azt ígéri, hogy Toncs Péter tanítványa ezt követően a kanadai Beauchemin-Pinard ellen már a legjobb nyolc közé jutásért harcol majd, néhány hete, a World Judo Masters bronzmeccsén Hédi volt a jobb…



Az eddig felsorolt súlycsoportok sorsolása nem tűnik könnyűnek, de azért panaszkodni sincs rá okunk. De mit mondjon Csoknyai László!? Az Atomerőmű SE 81 kilogrammos judósa London után Rio de Janeiróba is kijutott, s úgy látszik, ez ilyenkor együtt jár azzal is, hogy az elején megkapja a favoritot. Csoki Londonban a később aranyéremig menetelő dél-koreai Kimet szorongatta meg, most pedig mindjárt az első meccsén a japánok világbajnoka, Nagasze Takanori vár rá. Higgyék el, Csoknyai László nem fog hátratett kézzel odaállni, de itt most még ennél is többre lesz szükség.



A 90 kilogrammos Tóth Krisztiánt szerdán szólítják majd tatamira, méghozzá a második körben. Az elsőben a KSI SE világbajnoki ezüstérmese erőnyerő lesz, a másodikban a kenyai Sang ellen aztán megkezdődhet a harc. Ez a találkozó erős rosszindulattal sem ígér meglepetést, ez pedig azt jelenti, hogy Tóth Krisztián a legjobb nyolc közé jutásért is meccsel majd Rióban.




Aki végignézné, hogyan zajlott a sorsolás



Ott aztán a sportág egyik szupersztárja, az olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok Iliasz Iliadisz várhat rá. A felek párharcában 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben is a grúz származású görög bizonyult jobbnak, de éppen itt az ideje, hogy ez a sorozat végérvényesen megszakadjon…



Az Atomerőmű SE 100 kilósa, Cirjenics Miklós is „belehúzott“, csütörtökön az elmúlt években világranglista-első, világbajnoki második és harmadik helyig jutó német Frey ellen kell kezdenie. A papírforma ebben a párharcban német sikert valószínűsít, de biztató lehet, hogy májusban, a paksi judós számára sorsdöntő Grand Slam-tornán ezt a papírformát sikerült felrúgni.



Ugyanezen a napon kap lehetőséget a KSI SE kétszeres Európa-bajnoka, Joó Abigél is, méghozzá egy másik kétszeres kontinensbajnok, a mongol Purevjargal ellen. A párharcban eddig 4-1-re vezet a magyar lány, bízunk benne, hogy jövő csütörtökön tovább javul ez az arány. Mindenesetre a folytatás is kőkeménynek ígérkezik, hiszen a legjobb nyolc közé jutásért a japánok világbajnokát, Umekit is le kellene győzni…



A judotorna zárónapjára, péntekre is jut egy magyar induló: az Atomerőmű SE óriása, Bor Barna a tízszeres Afrika-bajnok tunéziai Dzsaballah ellen kezd, nagyon kemény, de nem legyőzhetetlen ellenfél. Ha sikerülne, Hangyási László tanítványa kubai vagy tadzsik judós ellen tudná kiharcolni a legjobb nyolc közé jutást, és ezzel együtt az olimpiai érem megszerzésének esélyét…



A Magyar Judo Szövetség az eredményesség terén konkrét tervek elérését tűzte ki: 13 olimpiai pont megszerzését. Ez a londoni eredmények ismétlését jelentené, ott Ungvári Miklós ezüst- és Csernoviczki Éva bronzérmével, továbbá Karakas Hedvig és Joó Abigél ötödik helyével éppen ennyit gyűjtöttek a magyar judósok. Persze, a 13 pontba beleférne akár két fényesebb érem is…




Olimpia, Rio de Janeiro

A judotorna programja

2016. augusztus 6., szombat
Férfi 60 és női 48 kg

(magyar induló: Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya)

2016. augusztus 7., vasárnap
Férfi 66 és női 52 kg

(magyar induló: —)

2016. augusztus 8., hétfő
Férfi 73 és női 57 kg

(magyar induló: Ungvári Miklós, Közgép-Ceglédi VSE;
Karakas Hedvig, BHSE)

2016. augusztus 9., kedd
Férfi 81 és női 63 kg

(magyar induló: Csoknyai László, Atomerőmű SE)

2016. augusztus 10., szerda
Férfi 90 és női 70 kg

(magyar induló: Tóth Krisztián, KSI SE)

2016. augusztus 11., csütörtök
Férfi 100 és női 78 kg

(magyar induló: Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE;
Joó Abigél, KSI SE)

2016. augusztus 12., péntek
Férfi +100 és női +78 kg

(magyar induló: Bor Barna, Atomerőmű SE)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Fotó: MJSZ, Horváth György,
IJF, Gabriela Sabau
és IJF, Záhonyi Tamás)