Rendhagyó sajtóbemutatóra várta vendégeit a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Judo Szövetség: a szentendrei Skanzen területén mutatták be a riói olimpiára készülő magyar judoválogatottat – legjobbjaink itt vettek részt az M4 Sporton látható Hajime Judo Magazin olimpiai különszámainak forgatásán. Immár bizonyos: nyolc judósunk képviselheti színeinket a brazíliai nyári játékokon.




A múlt hétvégi guadalajarai World Judo Masters versennyel véget ért a judósok két esztendőn át tartó olimpiai kvalifikációs sorozata. 2014 májusától öt kontinensen több mint nyolcvan nemzetközi versenyen (világbajnokságon, World Judo Masters-viadalon, kontinensbajnokságon, Grand Slam-, Grand Prix- és kontinentális Open-tornán) lehetett pontokat gyűjteni, a két év során csaknem 3500 judós került fel az olimpiai ranglistára. Közülük 386 versenyző léphet tatamira a riói olimpián.



Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke mindenkinek köszönetet mondott, aki részese volt ennek a sikernek, a nyolc olimpiai kvalifikációval ugyanis Magyarország ebben a sportágban a legjobb tíz közé került. Kiemelte: nagyon erős és rutinos csapat utazhat Rióba, amely képes lehet a londoni olimpia sikereit (egy ezüst- és egy bronzérem, továbbá két ötödik és egy hetedik helyezés) túlszárnyalni.




A nyolc induló már biztos, de a szabadkártyák kiosztásának június 10-i határidőjéig akár gyarapodhat is eggyel ez a létszám, dr. Tóth László reményét fejezte ki, hogy a sokáig kvótaközelben lévő Gercsák Szabinának is sikerül a csapatba kerülnie.

Akik egyenes ágon kivívták az olimpiai indulás jogát: Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Tóth Krisztián (90, KSI SE), Cirjenics Miklós (100, Atomerőmű SE), Bor Barna (+100, Atomerőmű SE), Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, BHSE) és Joó Abigél (78, KSI SE).

A versenyzők és edzőik méltatása mellett hozzátette: ugyancsak elismerésre méltó Fridrich Annamária teljesítménye, tizenhat év után lehet újra magyar bíró az olimpián, ráadásul az eddigi huszonhat helyett 2016-ban már csak tizennégy bíró szerezhetett jelölést a játékokra.




Dr. Kovács Antal, az eddigi egyetlen magyar olimpiai bajnok judós, az MJSZ marketing és kommunikációs alelnöke abban bízik, hogy Rio de Janeiro után már nem ő lesz az egyedüli aranyérmes, s öt-hat versenyzőnket is esélyesnek tartja arra, hogy akár a végső győzelmet is megszerezze, ehhez azonban arra is szükség van, hogy mindenki lássa, ez egy erős csapat, amelyben mindenki támogatja a másikat.

A riói judotorna az olimpia első versenynapján, augusztus 6-án kezdődik, és hét napon át tart. A válogatott tagjaival még a nagyközönség is találkozhat: június 25-én és 26-án a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg az idei Budapest Judo Grand Prix-t, amelyen olimpiai indulóink közül is többen indulnak majd.




Örömmel mutathatjuk be a magyar judosport olimpiai válogatottját: a rendkívül kiélezett kvalifikációs sorozatban nyolc sportolónk – Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81, Atomerőmű SE), Tóth Krisztián (90, KSI SE), Cirjenics Miklós (100, Atomerőmű SE), Bor Barna (+100, Atomerőmű SE), Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya), Karakas Hedvig (57, BHSE) és Joó Abigél (78, KSI SE) – harcolta ki az indulás jogát, ráadásul valamennyien direkt kvalifikációt szereztek, így sikerült felülmúlni a londoni kvalifikációt, amikor ugyancsak nyolcfős volt a magyar válogatott, de Madarász Tamás szabadkártyával vehetett részt a küzdelmekben.

Negyvennégy esztendővel ezelőtt, 1972-ben indult először magyar judós az olimpián, akkor öt versenyzőnk léphetett tatamira, közöttük volt az első pontszerzőnk, Hetényi Antal is, aki az ötödik helyen végzett. Négy évvel később, az 1976-os játékokon Montrealban hat magyar induló volt a mezőnyben, s Tuncsik József megszerezte az első magyar judós olimpiai medált, egy bronzérmet.




Az 1980-as moszkvai játékokon nyolc magyar induló két bronzéremmel tért haza. A kényszerű szünet után nyolc évvel később, 1988-ban Szöulban hét magyar judós indult, míg a legnépesebb küldöttséget húsz esztendeje, 1992-ben Barcelonában delegálta a magyar judo: akkor tizenkét versenyzőnk szerepelhetett, igaz, ebben az időszakban még nem volt kvalifikációhoz kötve a részvétel.

Az első „kvalifikációs” olimpián, 1996-ban hét indulónk volt, 2000-ben Sydneyben hat sportolónk küzdhetett, míg 2004-ben Athénban csupán két versenyzőnk indulhatott. Nyolc éve, a 2008-as pekingi játékok előtt hat judósunk harcolta ki az olimpiai indulás jogát, 2012-ben Londonban nyolcan voltunk, és a mieink két érmet, két ötödik és egy hetedik helyezést hoztak haza!




A judo (cselgáncs) az 1964-es tokiói olimpián szerepelt először az ötkarikás programban, amelyben 1972 óta megszakítás nélkül helyet kapott. A női judo 1992-ben került a programba, Rio de Janeiróban hét férfi és hét női súlycsoportban osztanak majd ki olimpiai érmeket.


OLIMPIAI HELYEZÉSEINK

ARANYÉRMES (1)
Kovács Antal (1992, Barcelona)
EZÜSTÉRMES (3)
Hajtós Bertalan (1992, Barcelona)
Csák József (1992, Barcelona)
Ungvári Miklós (2012, London)
BRONZÉRMES (5)
Tuncsik József (1976, Montreal)
Kincses Tibor (1980, Moszkva)
Ozsvár András (1980, Moszkva)
Csősz Imre (1992, Barcelona)
Csernoviczki Éva (2012, London)
ÖTÖDIK HELYEZETT (10)
Hetényi Antal (1972, München)
Szepesi István (1980, Moszkva)
Bujkó Tamás (1988, Szöul)
Hajtós Bertalan (1988, Szöul)
Dubovszky István (1988, Szöul)
Wágner József (1992, Barcelona)
Csák József (1996, Atlanta)
Kovács Antal (1996, Atlanta)
Karakas Hedvig (2012, London)
Joó Abigél (2012, London)
HETEDIK HELYEZETT (9)
Szabó Ferenc (1972, München)
Csák József (1988, Szöul)
Gyáni János (1988, Szöul)
Gránicz Éva (1992, Barcelona)
Hadfi Dániel (2008, Peking)
Csernoviczki Éva (2008, Peking)
Baczkó Bernadett (2008, Peking)
Mészáros Anett (2008, Peking)
Bor Barna (2012, London)




JUDÓSAINK AZ OLIMPIÁN

1964, Tokió: 0
1972, München: 5
1976, Montreal: 6
1980, Moszkva: 8
1984, Los Angeles: 0
1988, Szöul: 7
1992, Barcelona: 12
1996, Atlanta: 7
2000, Sydney: 6
2004, Athén: 2
2008, Peking: 6
2012, London: 8
2016, Rio de Janeiro: 8




 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Gombkötő Roland
Fotó: Horváth György)