A szolnoki származású Gőz Roland tavaly az utánpótlás-világeseményeken sikert sikerre halmozott. A vírusjárvány számára is a lehető legrosszabbkor jött, hiszen éppen március elejére került újra csúcsformába. A Szolnokon töltött napokat követően most már válogatott társaival a fővárosban készül. A Szoljon cikke.




Gőz Roland (balról a második) a tavalyi U23-as Európa-bajnokság dobogóján


– Tavaly a junioroknál Európa-bajnoki és világbajnoki ezüstöt is szerzett, az U23-as korosztályban Európa-bajnok lett ősszel. Ezt követően hogyan sikerültek a versenyek?
– Sajnos betegség és kisebb sérülések miatt nem tudtam százszázalékosan odaállni tavaly év végén és idén januárban a felnőttviadalokra – válaszolt az MTK Budapest sportolója. – Februárra teljesen rendbe jöttem, és Párizsban, a Grand Slamen jól is ment a küzdelem, egy győzelmet követően a világranglistán harmadik kubai ellenfelemet is kis híján felülmúltam, azonban a rutinja kifogott rajtam. Ennek ellenére elégedett voltam, majd pedig a francia fővárosban részt vehettem egy nemzetközi edzőtáborban, ahol a kilencven kilogrammos súlycsoport tíz legjobbjával készülhettem. Ezt követően mentünk volna Oroszországba és Törökországba versenyre, illetve további edzőtáborok következtek volna, de a járványhelyzet miatt ezeket törölték.

– Hogyan telt a veszélyhelyzet alatti időszak?
– Hazajöttem Szolnokra, az elején még jó volt itthon lenni, ki tudtam pihenni az elmúlt évet, utána azonban rendkívül monotonná vált, hogy csak futással és otthoni súlyzózással telt minden napom. Nagyon hiányoztak az edzőtársak, a küzdelem és az edzői utasítások. Május közepétől kezdtük meg a közös edzéseket, először még csak szabadtéren, két hete pedig már egymás ellen is harcolhatunk. Nekem a súlycsoportomban a világ egyik legjobbjának számító Tóth Krisztián az edzőpartnerem, illetve a száz kilogrammos Cirjenics Miklós.

– Mikor várhatóak az első versenyek?
– Egyelőre még nagy a bizonytalanság, talán szeptemberben kezdhetünk. Várhatóan ősszel rengeteg verseny lesz, hiszen egy év programját kell belesűríteni néhány hónapba. A felnőtt­események mellett az U23-as Európa-bajnokságra fókuszálok, szeretnék címet védeni. A tervek szerint egy héten belül rendezik meg a felnőttek és az U23-asok kontinensbajnokságát, ami megnehezíti a hozzám hasonló fiatal versenyzők dolgát.

– Az olimpiai indulásnak már 2021-ben lehet realitása az ön esetében, vagy pedig Párizsban jöhet el az ideje?
– A kvalifikációs sorozat még nem zárult le, de szinte biztosan Tóth Krisztián lesz a magyar résztvevő kilencven kilogrammban, ő rendre az első öt hely valamelyikén végez a pontszerző viadalokon. A 2024-es olimpiára próbálom felépíteni magamat, addigra annyi rutint szerezni a felnőttek között, hogy sikeres kvalifikációt teljesítsek majd.

– Miként sikerült a tanév az iskolapadban?
– A budapesti Wekerle Sándor Üzleti Főiskola kereskedelem-marketing szakának hallgatója vagyok. Számomra nagyon bejött, mondhatni tökéletes volt az online oktatás. Ez a jövőben is a lehető legjobb volna, hiszen így külföldről is tudnám hallgatni az órákat, akár még utazás közben is.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Forrás: Szoljon
Szöllősi Péter
Fotó: EJU, Anna Zelonija)