Debrecen és Miskolc rendezi 2024-ben az Európai Egyetemi Játékokat (EEJ) az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) madridi döntése alapján – a judotorna házigazdája Debrecen lesz.




A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) sajtóközleménye emlékeztet rá, hogy a pályázat egyetlen vetélytársa a lengyel Lódz városa volt. A 2022-es és a 2024-es esemény közül Debrecen és Miskolc választása azért is esett az utóbbira, mert az év második felében Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.

A prezentációra csütörtökön került sor az EUSA madridi közgyűlésén, és a végrehajtó bizottság tagjainak egyhangú visszajelzése szerint minden idők egyik legszínvonalasabb bemutatóját tartotta a magyar csapat.

„Óriási sikernek tartom, hogy Magyarország, azon belül Debrecen és Miskolc nyerte el az Európai Egyetemi Játékok rendezési jogát. A kormány teljes támogatásáról biztosította az eseményt, amely szépen illeszkedik a vizes világbajnokság és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál utáni sorba” – nyilatkozta Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára. Hozzátette: várhatóan ez lesz minden idők legnagyobb multisport eseménye Magyarországon, az 1965-ös budapesti nyári Universiadéhoz hasonlóan, hiszen körülbelül hatezer induló várható 2024-ben.

Az esemény jellegzetessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem intézményi színekben induló csapatok vehetnek részt rajta. A játékok műsorán az idén tizenhárom sportág – asztalitenisz, evezés, futsal, judo, kajak-kenu, kézilabda, B33-as kosárlabda, hagyományos kosárlabda, labdarúgás, röplabda, tenisz, tollaslabda és hetes rögbi – szerepel.

A korábbiakban Córdoba (2012), Rotterdam (2014), valamint Zágráb és Rijeka közösen (2016) lehetett rendező, az idén a portugál Coimbrában, 2020-ban Belgrádban, míg 2022-ben Lódzban kerül sor a sportfesztiválra.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: MEFS)