2018. április 11.

Jóval a várakozások felett teljesítettünk!

A magyar juniorválogatott három arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza az olaszországi Lignanóban rendezett korosztályos Európa-kupáról, amelyen 36 ország 604 judósa lépett tatamira. A két vezetőedző, Horváth László és Radics Attila egyaránt kiemelte: jóval a várakozások felett teljesített a csapat.




Az észak-itáliai Lignanóban rendezték meg a junior judósok Európa-kupáját, amelyen a magyar válogatott is szerepelt. Ráadásul nagyon is sikeresen, ugyanis három arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel, valamint egy ötödik hellyel 36 résztvevő ország között második lett  az éremtáblázaton.

A 604 fős mezőnyben a 100 kilogrammos Árvai Péter, a +100 kilós, még ifjúsági Sipőcz Richárd és a 44 kilós Beringer Fatime is felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Horváth László, a korosztályos fiúk vezetője nagyon is elégedett volt a csapat teljesítményével. Elmondása szerint nagyobb és erősebb is volt a bajnokság, mint tavaly, ennek ellenére eredményesebben zárta válogatottunk. Ugyanakkor arra is kitért, hogy botrányos bírói ítéletek születtek az egész verseny során.




„A bíráskodás kritikán aluli volt. Több érmünk és helyezésünk ment el miatta, de nem csak ránk volt hatással. Alapvetően nem értettek a judóhoz. Rajkai Róbertnek például háromból egy vazarit sem adtak meg a bronzmérkőzésén, s így csúszott le szegény az éremről.”

Horváth László arról is beszélt, hogy a legerősebb súlycsoport a 66 kilogrammosoké volt, amelyben Kozma Ákos második lett. Ennek különösen azért örül, mert az országos bajnokságon a kaposvári judós csak ötödik lett. Árvai Péter és Sipőcz Richárd nyakába pedig aranyérem került, ugyanis megnyerték a két legnagyobb súlycsoportot. Sipőcz Dávid teljesítménye különösen értékes, ugyanis még ifjúságiként érte el ezt a sikert.




Radics Attila, a junior leányok vezetőedzője is értékelte az Európa-kupán történteket az Utanpotlassport.hu-nak:

„A vártnál sokkal jobban teljesített a csapat. Rettenetesen erős volt a mezőny, s gyakorlatilag a grúz, a holland és német válogatotton kívül mindenki itt volt, aki számít. Gyakorlatilag, azok a lányok, akiktől érmet reméltem, teljesítették a feladatukat, hiszen Beringer Fatime, Tóth Fanni és Szigetvári Mercédesz egyaránt dobogóra állt. Ráadásul, közülük Fatime aranyérmet nyert.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Utanpotlassport.hu
Krasznai Bence írása
Fotó: EJU, Erica Zucchiati)