A Magyar Judo Szövetség versenysport bizottságának javaslata alapján Hangyási László lett 2017-ben az év edzője, amíg az utánpótlásban Bíró Norbert lett az év trénere (ezt a javaslatot még az MJSZ elnökségének jóvá kell hagynia).




Hangyási László az Atomerőmű SE mesteredzője, a magyar judosport legsikeresebb edzője, egy olimpiai, két világbajnoki és két Európa-bajnoki aranyéremmel, megannyi felnőtt és utánpótlás világversenyen elért éremmel. A 2016-os riói olimpiára három tanítványa is eljutott: Bor Barna, Csoknyai László és Cirjenics Miklós személyében. Hármuk mellett 2017-ben Pupp Réka is szép eredmények sorát gyűjtötte össze.




Csak a teljesség igénye nélkül: a Judoinfo szavazásán és az MJSZ jelölésén egyaránt Csoknyai László lett 2017-ben az Év judósa, a budapesti világbajnokságon ötödik helyezést ért el, akárcsak a nehézsúlyú Bor Barna. Cirjenics Miklós ragyogóan szerepelt a World Judo Tour eseményein, Grand Slam-győzelemmel, World Masters-, Grand Slam- és Grand Prix-érmekkel harcolta ki a harmadik helyet a világranglistán. Pupp Réka Grand Slam- és Grand Prix-ezüstéremmel járult hozzá a szép eredménysorhoz. Az Atomerőmű SE 2017-ben a második legeredményesebb egyesület volt Magyarországon, a KSI SE csapata mögött.




Az utánpótlásban a Ceglédi VSE edzője, az ifjúsági fiúcsapat szövetségi edzője, Bíró Norbert nyerte el az Év edzője elismerést. Irányításával remek szezont tudjat maga mögött korosztályos válogatottunk, amelynek tagjai közül Feczkó Csanád és Tóth Benedek bronzérmet szerzett a világbajnokságon, Sipőcz Richárd, Feczkó Csanád és Szeredás Botond arannyal fejezte be a győri EYOF-ot, Tóth Benedek ezüst-, Nerpel Gergely, valamint a fiú csapat pedig bronzérmes lett. Az ifjúsági Eb-ről Feczkó Csanád, Tóth Benedek és Sipőcz Richárd is ezüstéremmel térhetett haza, akárcsak fiú csapatunk!




 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Fotók: Emmerich Le Person,
MJSZ, Horváth György
EJU, Carlos Ferreira)