A héten kihirdették a judósok utánpótlás Héraklész-keretét, az utanpotlassport.hu ennek apropóján térképezte fel a válogatottat Bíró Norbert ifjúsági keretedző segítségével. Szó esett a jövő évi tervekről, a felkészülés kulisszatitkairól, a válogatási rendszerről is és a 2018-as ifjúsági olimpia különös kvalifikációs elveiről is.




– Melyek a legfőbb válogatási szempontok?
− Az utánpótlás válogatási elvei teljes mértékben elkülönülnek a felnőttekéitől – válaszolt Bíró Norbert. – Ha év közben úgy látjuk, hogy valami nem működik megfelelően, akkor a szezon végén összeül a szövetség versenysport-bizottsága, és megoldási javaslattal áll elő, amit aztán az elnökségnek még el kell fogadnia. Három korosztályos kerettel dolgozunk, ezeket A-ra, B-re és C-re kereszteltük. A kategorizálás alapján dől el, hogy egy-egy fiatal melyik nemzetközi viadalon indul. Az A-csoportba azok kerülnek, akik az Európa-kupa-sorozatban már dobogóra állhattak, esetleg világversenyen pontszerzők voltak. A B-keretben az Európa-kupában jól teljesítők, valamint az országos bajnokság első-második helyezettjei kapnak helyet. A C-kategóriát pedig azok alkotják, akik az országos bajnokságon biztatóan szerepeltek.

− Az osztályba sorolások kőbe vésettek, vagy módosulhatnak a későbbiekben?
− A rendszer rugalmas, bármikor változtathatunk a listán. Ha valaki jobb eredményt produkál év közben – és ez lehetséges, hiszen már februártól zajlanak a nemzetközi válogató versenyek –, feljebb léphet.

− Milyen támogatásokra számíthatnak az utánpótlás-válogatottak a szövetségtől?
− Az A-kerettagok finanszírozását a szövetség vállalja, a B- és C-csoportba tartozókét nem. De amennyiben valaki az utóbbiak közül ér el jó eredményt az év közben, akkor ő is részesülhet bizonyos fokú anyagi segítségben.

− Hogyan készül a csapat a világversenyekre?
− Az Európa-bajnokságokra, világbajnokságokra az A-kerettagok utazhatnak, a B-sek csak ritkán. Ezzel együtt az összes csoport fiataljai együtt tréningeznek. Az edzőtáborokban naponta három gyakorlást tartunk. Váltogatjuk a partnereket, ezzel is változatossá téve a munkát és folyamatosan magas szintű teljesítményre sarkalljuk a versenyzőket.




− Mit vár 2018-tól?
− Az idén három korosztályos világversenyt is rendeztek, jövőre nem lesz ilyen sűrű a program. Az Európa-bajnokságon az ifjúságiak megismételhetik az idei teljesítményüket, amikor is négy egyéni és egy csapatérmet szereztek. Az esztendő fő eseménye persze a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia lesz októberben. Jósolgatni nem szeretnék, már csak azért sem, mert – finoman fogalmazva is – rendkívül faramuci szisztéma alapján alakul ki a résztvevők listája. A lényeg, hogy csak minden második kategóriában rendezik meg az ötkarikás versenyeket, és országonként mindössze egy-egy fiú és lány judós lehet ott Argentínában az első félév kvalifikációs eseményein legjobban szereplők közül. Ez azt is jelenti, hogy elképzelhető olyan súlycsoport, amelyben húszan és olyan is, amelyben csak öten alkotják majd a mezőnyt. Ezt figyelembe véve az ifjúsági olimpia nívója nem vethető össze a világbajnokságéval, ugyanakkor nyilván hatalmas élményt jelent a fiataloknak. És persze bízom benne, hogy mi is képviseltethetjük magunkat a maximális létszámmal, vagyis két versenyzővel.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Utanpotlassport.hu
Krasznai Bence írása
Fotó: EJU, Carlos Ferreira)