2017. november 28.

Ösbas Szofi: Az olimpia a cél!

Remek eredményeket tudhat maga mögött az idén Özbas Szofi, aki legutóbb az U23-as Európa-bajnokságon bizonyított – tizenhat évesen. A legbüszkébb a korosztályában szerzett Európa-bajnoki címre, de nem állna meg a 2020-as olimpiáig.




A mindössze tizenhat éves cselgáncsozó, Özbas Szofi a nála hat évvel idősebbek között végzett az ötödik helyen Podgoricában. A ceglédiek reménysége talán még most sem hiszi el, hogy ilyen eredményt sikerült elérnie. Nem tétlenkedett az év többi napján sem: ifjúsági Európa-bajnoki címnek is örülhetett, de kiemelkedő élményt jelentett neki a hazai rendezésű Európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF) szerzett bronzérem is. A jövőben sem kíván visszavenni a tempóból, már a 2020-as felnőtt olimpián ott lenne.

Önmagában azt is hatalmas megtiszteltetésnek tartotta, hogy képviselhette egyesületét a Podgoricában zajló U23-as Európa-bajnokságon, ahova válogatón szerzett indulási jogot úgy, hogy nála idősebb leányt győzött le. Nem kiemeltként kezdte meg a küzdelmeket, de bravúrt bravúrra halmozott, és az ötödik helyig küzdötte fel magát.

A nála hat évvel idősebb olasz Giulia Caggiano ellen leléptetéssel nyert, majd az újabb olasz, a szintén huszonkét éves Miriam Boi legyőzte a negyeddöntőben. A vigaszágon a húszéves orosz Jelena Jurkina elleni meccset sikeresen abszolválta, a harmadik helyért a huszonkét éves spanyol Tecla Cadilla azonban túl nagy falatnak bizonyult.

„Még magamat is sikerült meglepnem ezzel az eredménnyel, így nagyon örülök neki, és elégedett vagyok” – mondta Szofi. De az egész évről is sok pozitív tapasztalat gyűlt fel benne. „A legbüszkébb az Európa-bajnokságon szerzett aranyérmemre vagyok, de óriási élményt jelentett az EYOF-on szerzett bronz is. Elképesztő volt, hogy mennyien eljöttek szurkolni nekem, nagy energiát adott.”




Megkérdeztük edzőjét, Bíró Norbertet is, mit gondol fiataljáról: „Úgy érzem, nagy jövő előtt áll, de ehhez természetesen folyamatosan keményen kell dolgoznia. Sok múlik a tapasztalaton, de még a menedzselésén is. Szofi már bizonyította, hogy helye van a legjobbak között, és a nagyobbaktól sem riad vissza.”

A leány elmondta, nem tudja, mit hoz a jövő, de indulna a 2020-as tokiói olimpián. „Jövőre megcélzom a felnőttversenyeket, majd legkésőbb 2024-ben mindenképp indulni akarok a Játékokon.”

Nemcsak a küzdőtéren, hanem az iskolapadban is remekel. A folyamatos edzések és versenyek mellett 4,6-os átlagot produkál úgy, hogy elitiskolába jár „Sokszor nagyon nehéz összeegyeztetni a tanulást a sporttal. Nem sportosztályba járok, magasak a követelmények, de amikor felállok a dobogóra egy-egy verseny után, tudom, hogy megérte minden megszenvedett perc.”

Az általános iskola első osztálya óta űzi a sportágat, és nagyon szereti csinálni. Ami amúgy meg is látszik.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Utanpotlassport.hu
Prezsnyák Péter írása
Fotó: EJU)