Huszonöt éve volt az a barcelonai nyári olimpia, ami a magyar sport történetének második legsikeresebb szereplését hozta. 11 aranyérem mellett volt 12 ezüst és 7 bronz (vagyis összesen 30 érem), valamint egy 217 fős hatalmas csapat.
A teljes cikkhez: KLIKK IDE!
Az érmeseket, az olimpikonokat csütörtök este köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság. Sok szempontból volt maradandó az a tizenhét nap – különösen az első nyolc –, amit 1992-ben átélhettek a magyar sportrajongók Barcelonában. Még a csapatsportok szerényebb mutatóit is könnyen viselte el a küldöttség, mert jó néhány egyéniség volt a csapatban a legjobb korban. Ez az olimpia túlmutatott önmagán, mert példaképeket adott (Risztov Évának is Egerszegi volt a példaképe, Szabó Bence is garantáltan több vívót indított útnak, és a sort lehetne folytatni).
Judóban történelmet láthattunk az akkor húsz éves Kovács Antal első helyével, és a sportágnak azóta sem lett újabb bajnoka. Kis szerencsével ez a 11 több is lehetett volna, elég csak a judós Hajtós Bertalanra gondolni, aki a 71 kilósok között pechére egy japánnal találkozott a döntőben, és a sportág kitalálójának még nem volt aranya, ezért Hajtósét odaadták neki, holott egyértelműen ő volt a jobb és kezdeményezőbb.
Schmitt Pál volt 92-ben a MOB-elnök, a kétszeres olimpiai bajnok vívónak az volt az első olimpiája sportvezetőként. Akkor egy büszke, ereje teljében lévő ötvenes voltam, most egy reménytelen 75-ös – ezzel a felütéssel nyitott. Feltette a kérdést, ki gondolta volna akkor, hogy abból a küldöttségből 25 év múlva Kulcsár Krisztián lesz a mostani házigazda, és MOB-elnök. Nébald Gyuri az olimpikon klubjának elnöke. Szabó Tünde a sportért felelős államtitkár. Kokó akkor bronzérmes lett, négy évvel később arany volt a nyakában, és még végigverte a profikat is.
„Nem győztünk szurkolni, nem győztünk ünnepelni, mert rendre győztünk. Hihetetlen napok voltak. Igazi olimpiai család volt a miénk. Ott voltak a szponzorok, klubelnökök, tudtunk egymás sikereinek örülni, 217 fős csapatunk volt. Egy bojkott nélküli, békés olimpia, kulturális szempontból is fontos eseményt láttunk. Felbomlott Szovjetunió, a baltiak hárman indultak. A többiek, ha már elindultak, megnyerték a pontversenyt.”
Kovács Antal váratlan aranyára külön kitért. Egy izzadt, holtfáradt szakállas srácot látott, amikor szólt a Himnusz, és ezt szóvá is tette neki. „Pali bácsi, itt mindenki rettenetesen néz ki, én is annak akartam látszani, ez volt Kovács válasza”. Kovács Antal bólogatott, így történt. Kovács 1988-ban, a szöuli olimpia idején a paksi szőlőjükben volt, amikor nyert Egerszegi és Darnyi. Számára ők hősök voltak, tisztelte őket, aztán egyszer csak ő is ugyanabba a sorba került.
„Amikor kiderült, hogy kijutok, és egyáltalán egy levegőt szívhatok velük, már az egy felemelő élmény volt. Kinevettek az első edzéseken a hosszú végtagjaim miatt, és egyszer csak eljutottam oda, hogy ugyanazon a repülőn ülhetek, mint ők. És akkor pár nap múlva ugyanolyan arany van a nyakamban, mint nekik, a félisteneknek. Akkor nem volt gyakori, hogy egy sportoló a hazaérkezésekor tűzijátékot kapott a szülővárosától. Én ezt is megkaptam. Ülepedtek az emlékek, de éjjel párszor felkeltem fél éven át, hogy nemcsak álom-e ez a győzelem. Még a vb-re is úgy mentem ki, hogy biztosan igaz ez? A 93-as vb-aranyat már sokkal könnyebb volt emészteni.”
Kovács Antal egyébként Hajtós Bertalant tartja a legjobb judósnak, nem önmagát. Ettől még ő a bajnok és Hajtós ezüstérmes.
„Amikor itt a felvételeket, a régi közvetítéseket láttad a kivetítőn, engem nem láthattál. Ez a különbség az aranyérmes és az ezüstérmes között. És még sok más, persze. A tanítványaim folyamatosan kérik, hogy nézzük meg a döntőt. Most is azt látom, én voltam a jobb. Nehéz volt feldolgozni, ami történt, évekig arról a döntőről kérdeztek, és ilyenkor is mindig felmerül. Ráadásul egy év múlva a vb-n ugyanilyen vitatott körülmények között veszítettem. Nem kísért ez engem, mert mindent megtettem, de lehettem volna kicsit szerencsésebb. Csak egy kicsit.”
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Index.hu
Ághassi Attila írása
Fotó: Róth Tamás)
